Kamatmeghatározó ülést tart ma az EKB, Csányi Sándor és Balog Ádám beszél a Közgazdász Vándorgyűlésen, a tőzsdék meg emelkednek. Ülésezik az EKB: ma kamatmeghatározó ülést tart az Európai Központi...
Meglepődtünk volna, ha a Citroën nem hozna magával Frankfurtba valamilyen érdekes, különc tanulmányautót, azonban immár biztosan kijelenthetjük, hogy a franciákban nem fogunk csalódni. A bohókás tervezők ezúttal az 1968 és 1988 között gyártott, igencsak nagy rajongótáborral büszkélkedő Méhari modellt kívánják feleleveníteni legfrissebb tanulmányukkal, a Cactus M típussal.
Két másik pedig kórházba került. Az őket szállító autó az autópálya 64-es kilométerszelvényénél a szalagkorlátnak ütközött reggel negyed hat körül. A magyar sofőr a sérülteket hátrahagyva elmenekült a helyszínről, de a rendőrség egy órával később elfogta. (police.hu)
Őrületes crossover-hisztéria tombol az elmúlt években az autópiacon, a vásárlók pedig olyannyira kedvelik a különféle emelt hasmagasságú, különféle műanyagidomokkal teliaggatott ’telekjárókat’, hogy a gyártók szinte naponta jelentenek be újabb és újabb típusokat a szegmensben.
A tésztához: 20 dkg főtt, áttört krumpli 20 dkg liszt 1 mk só 1 tojás 3 dkg margarin 1 csipet őrölt bors 1 gerezd fokhagyma A sütéshez: 1/2 liter étolaj A töltéshez: 4 virsli 8 db lapkasajt A panírozáshoz: kb. 8 dkg liszt 1 felvert tojás 1 evőkanál tej 8 dkg zsemlemorzsa A tálaláshoz: ketchup
Régen hallhattunk már az Euro NCAP-ról, azonban most rögtön 9 új autó töréstesztjének eredményeivel jelentkeztek be, melyek közt három egyterű, két prémium SUV, két crossover, egy középkategóriás és egy platós is szerepel, de nézzük is az eredményeket.
A Renault az Espace első generációjával olyat művelt, amiről a legtöbb autógyártó csak álmodik: kategóriát alkotott. A receptet egyre tovább finomító utódok nem véletlenül voltak népszerűek, egyértelmű céljuk – akár hét személyt a lehető legnagyobb kényelemben utaztatni – sokak számára volt tökéletes eszmény. A franciák csavartak egyet ezen. Fogták mindazt, amelyet az Espace négy generációja…
A szerdai Magyar Közlönyben megjelent az igazságügyi miniszter rendelete a magáncsőd eljárásban az adósra, adóstársra vonatkozó környezettanulmány elvégzésével kapcsolatos szabályokról.
Budapestről nem indulnak közvetlen vonatok Nyugat-Európába - jelentette be csütörtök reggel a MÁV. Ha valaki ezek után is nyugatra venné az irányt vonattal, annak belföldi járattal kell eljutnia a...
Enyhe gyengüléssel indítja a csütörtöki napot a forint, ezzel az előző napi erősödését kezdte visszakorrigálni. Még így is 314 körül jegyzik a magyar devizát az euróval szemben, napközben pedig...
Hihetetlen! A nemzeti vasúttársaság nem közlekedteti nyugat-európai vonatait. Magyarország lezárja magát? A MÁV néhány perccel ezelőtti bejelentése szerint Budapestről mostantól nem indulnak közvetlen vonatok Nyugat-Európába.
A legnagyobb amerikai palaolaj kitermelőknek az idei második negyedévben lehetősége volt arra, hogy a következő 1-2 évre 60 dollár körüli árakon lefedezze a kitermelését, ezt azonban mindössze a...
Az utóbbi napokban kiemelten figyelt kínai tőzsde ma zárva volt, így a nyitva levő távol-keleti piacokon a korábbi napokhoz képest nyugodtabb volt a kereskedés. Az európai börzéken mérsékelt...
Tipikus Zlatan Ibrahimovic! A válogatott szünet alatt is van mit írni róla, az oroszok elleni Eb-selejtezőre készülő keret edzésén zörgette meg a kapufát és szerzett gólt a svéd klasszis.
A világelső szerb Novak Djokovics és a nyolcadik helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal is bejutott a legjobb 32 közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
Felborult és elsüllyedt egy hajó Malajzia nyugati partjainál, a forgalmas Malaka-szoros közelében, halászok 13 rajta utazót kimentettek, de legalább 14-en életüket vesztették - közölték a malajziai tengerészeti hatóságok csütörtökön.
Négy javaslatról tárgyal az Országgyűlés ma kezdődő, kétnapos rendkívüli ülésén. A képviselők a házszabálytól történő eltéréssel akár már pénteken elfogadhatják a kormányoldal tömeges bevándorlás kezelését célzó előterjesztéseit.
A MÁV a vasúti közlekedés biztonsága érdekében úgy döntött, hogy mostantól további intézkedésig nem közlekedteti a Budapestről Nyugat-Európába tartó közvetlen járatait. A nemzetközi jegyeket a menetrend szerinti belföldi járatokon elfogadják - olvasható a Mávinform közleményében.
Úgy 40 milliárddal. Az unió pedig a jelek szerint mégsem ad pénzt a szerelvények felújítására. Az Index szerint a kormány már szabadulna a kínos szerződéstől, Tarlós emiatt egyre idegesebb.
A jelenlegi 33 százalékról az év végére 32 százalékig mérséklődhet a devizaadósság aránya, 2017-re pedig 25 százalékra lehet tovább csökkenteni ezt az arányt - mondta a Magyar hírlapnak Barcza György...
A migránsok napok óta várakoznak arra, hogy felszállhassanak egy Németországba tartó vonatra. Amikor beérkezett egy vonat, szinte ölték egymást a helyekért. Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy szír kisfiú és tíz migráns holttestét vetették a hullámok a partra a törökországi Bodrumnál. A róla készült fotó egész Európát megrázta és pillanatok alatt szimbólumává vált a migráns-helyzetnek. A kép nyers betekintést ad, hogy mi is zajlik a kontinensen. A gyermeket arccal a homok felé fordulva találták meg, valószínűleg így is fulladhatott meg.
Vajon az iskola utáni különóra, edzés, szakkör feltölti a gyereket vagy inkább lefárasztja? Erről beszélgettem Küri Johanna gyerekpszichológussal. Nap mint nap rengeteg szülővel találkozom, akik levegőt kapkodva mesélik, most éppen hova rohannak a gyerekért, közben a másikat kiteszik az úszáson vagy az aerobicon és így tovább. Ilyenkor elgondolkodom magamban, vajon a gyerekeknek tényleg szükségük…