Amennyiben a lakás ráköthető a szennyvízcsatornára, úgy ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a lakás legalább komfortosnak minősüljön, ami többek között feltétele a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) igénylésének - egyebek mellett így módosította a kormány a lakásfinanszírozási rendeletét, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Amennyiben a lakás ráköthető a szennyvízcsatornára, úgy ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a lakás legalább komfortosnak minősüljön, ami többek között feltétele a családok otthonteremtési kedvezménye...
München – Nem mindennapi összeomlást produkált a Wolfsburg a Bayern München ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. Félidőben még vezettek, aztán jött a sokk.
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte jövő keddre a Fidesz és a KDNP, a képviselők három indítvány mielőbbi elfogadásával indokolták a javaslatot
Belgrád - A magyar miniszterelnök mellett már a szerb kormányfő is elfogadhatatlannak tartja a horvátok menekültügyben tanúsított magatartását. Belgrád politikai, jogi és gazdasági reakciókat helyezett kilátásba – írja az MNO.
Stockholm - Megcélozta a tehetősebb fogyasztói vevőkört a McDonald's, s nekik tetsző szolgáltatással állnak elő - írta a BurgerBusiness.com-ra hivatkozva a 444.hu.
A német kormány és az Európai Bizottság is régóta tudja, hogy az autógyártók rendelkeznek a károsanyag-kibocsátás manipulációjára szolgáló technológiával, és alkalmazzák is azt - írta kedden online kiadásában a Die Welt.
Jövő év közepére integrálódhat teljesen a mentők segélyhívó rendszere az ESR-112-be. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
Nem teljes egyetértéssel, hanem minősített többségi szavazással, Finnország tartózkodása mellett, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata ellenére szavazták meg kedden délután az Európai Unió belügyminiszterei 120 ezer további menekült elosztását a tagállamok között.
Hivatalosan is véget ért a Hódi Pamela hasonmásverseny, és bátran kijelenthetjük, hogy megtaláltuk azt a lányt, aki külsőleg és belsőleg is hasonlít a sztáranyukára.
Budapest – A módosított büntetőtörvénykönyv passzusai nem az államhatárt, hanem az ott felhúzott kerítést védi, mondta Magyar György ügyvéd az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Többségében aktív korú, magasabb képzettséggel rendelkező külföldi állampolgárok vándoroltak be és telepedtek le Magyarországon az 1990-es évektől kezdve - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal a 2011-es népszámlálás adatain alapuló, a nemzetközi migrációról szóló kiadványából. A tanulmány szerzője az InfoRádiónak azt mondta: míg a 90-es évek elején a környező országokból jöttek magyar…
Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel klasszisa olyat tett, amilyet még soha, senki a német Bundesliga történetében. Az előző idény első és második helyezettjének rangadóján kilenc perc alatt szerzett öt gólt. Győzött Dárdai Pál csapata, a Hertha is.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelő tüntetők fogadták kedden a két ország minisztereit Neptunon, a román tengerpart egyik üdülőtelepén, ahol együttes ülést tartott a román és a moldovai kormány
Megfelelő táplálkozás mellett a gyerekek testsúlya leginkább genetika, egyéni hajlam kérdése. Ennek ellenére sok szülő számára igen aggasztó, ha az egészséges, tápláló ételek mellett gyermekük kifejezetten vékony alkatú. Dr. Tar Attila, gyermekendokrinológus elárulja, mely esetekben kell betegségre gyanakodni.
A Volkswagen-csoport közleményében jelezte, hogy 11 millió dízel járműve lehet érintett a most kirobbant botrányban. Továbbá tájékoztatták a piaci szereplőket, hogy felülvizsgálják az idei évre...
A BBC szerint Orbán Viktor meglepetéssel készül a holnapi EU-csúcsra, a lap értesülései szerint sajátos és egyben költséges megoldást vázol majd fel a migránsügy megoldására. A cikk szerint Orbán...
Az Apple-nek az a célja, hogy 2019-re képes legyen elektromos autót gyártani, s ezért felgyorsította az erre irányuló erőfeszítéseit - közölte keddi számában a The Wall Street Journal.
Az európai mínuszok után Amerikát sem kímélték a befektetők, a Fed kamatemelése körüli bizonytalanságok és a kínai gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak hatására minden vezető részvényindex...
Hatvanhét filmterv érkezett a Magyar Nemzeti Filmalap által először meghirdetett Inkubátor Programra, amelynek célja a pályakezdő rendezők első egész estét mozifilmjeinek támogatása.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Ártándnál nyolcmillió forintot meghaladó értékű hamis ruhát találtak egy kamionban. A különféle márkajelzésű ruhákat a pénzügyőrök lefoglalták és eljárást indítottak.
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte jövő keddre a Fidesz és a KDNP, a képviselők három indítvány mielőbbi elfogadásával indokolták a javaslatot