Hétfőn a nagyköveti szintű tárgyalásokon sem sikerült megegyezni a menekültválság kezelését célzó áthelyezési mechanizmusról, illetve arról, egyes tagállamok hogyan tudnák kivásárolni magukat az...
Alapvetően a családi kedvezmény és az első házasok kedvezménye nem igényelhető egyszerre. De van itt egy kis csavar...a törvény házasság előtti szexre buzdít. Ebben az esetben ugyanis jár az első házasok kedvezménye 24 hónapon keresztül, és jár a gyermekre tekintettel a családi adókedvezmény. Míg ha a házasságkötés után születik meg, akkor csak addig jár az első házasok kedvezménye, amíg a magzat…
Péntek óta több mint tízezer menekült vonult át a horvát határral szomszédos településen, Zákányon. A polgármester az InfoRádióban elmondta, a menekülteket, miután átsétálnak a zöld határon, vonatra teszik a hatóságok. A településen ételt-italt kapnak, rendbontás egyelőre nem történt. Jankó Szabolcs hozzátette: megkezdődött a kerítés építése.
Ítélet született kedden egy 2011-ben indult ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, ahol a bírák három szomáliai menedékkérőnek adtak igazat a magyar állam ellen indított perben.
Jeles névnapok, ünnepek alkalmával elborítják a piacokat, virágüzleteket a csokrok, koszorúk és cserepes dísznövények. Ilyenkor még az utcasarkokon, aluljárókban, sőt gyakran a kertes házak kapujában is kínálják a virágokat. Cikkünk a virág- és dísznövénytermelő, -értékesítő magánszemélyekre vonatkozó legfontosabb adózási szabályokat ismerteti.
Az MNB kamatdöntése előtt kivárnak a kötvénypiacon a befektetők, délután kerül kihirdetésre, hogy hogyan változik az MNB kéthetes betéteinek nagyságrendje, holnap indul a három hónapos tender. Egyelőre csendes a kereskedés.
Az utóbbi években ismét új lendületet vett a napenergia-piac, az erős verseny ugyanakkor komoly érdekellentéteket hozott a felszínre a világ legnagyobb napenergiapiaci hatalmak közt: az Egyesült...
A magyarországi épületek villamos hálózataira vonatkozó, az energetikai audithoz hasonló kötelező minősítési rendszer bevezetését szorgalmazza a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) - közölte a szakmai szervezet az MTI-vel.
A kávé frissítő hatása régóta közismert, ám azt vajon hányan tudják, hogy a sör alkoholtartalma (persze csak kis mértékben fogyasztva) stimulálja az agykérget és ezáltal növeli a kreativitást. Mértéktelen fogyasztása viszont már tompítja az agyat, a kávéhoz pedig gyorsan hozzászokik a szervezet és egyre többet kell inni a kívánt hatásért.
Tizenegy, veszélyes anyagot szállító teherautó és huszonnégy vasúti kocsi esetében tárt fel szabálytalanságot a katasztrófavédelem a DISASTER 2015 VÁSZ (veszélyesáru-szállítás) elnevezésű akció során - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője kedden.
Huancayo – Egyre brutálisabb módszerekkel zajlik az állítólagos tolvajok népharag általi, utcai megbüntetése a dél-amerikai országban, ahol már több mint száz csoport alakult a közösségi hálón.
Budapest - Áll a bál az egyik fővárosi iskolában, miután kiderült: a diákok beleköptek és "gyanús folyadékot" öntöttek a menekülteknek készülő pogácsákba.
Bár szerény elmozdulással nyitottak az európai tőzsdék, részben az első amerikai kamatemeléssel kapcsolatos bizonytalanság miatt a déli órákhoz közeledve jelentős eladói nyomás bontakozott ki. A...
A Moody's nemzetközi hitelminősítő szerint az orosz gazdaság jövőre is zsugorodik, magas marad az infláció, a kőolaj ára alig változik és a jegybanknak nem lesz lehetősége jelentősebb...
Szingapúr – Akár hat hónapos börtönbüntetésre is ítélhetik azt a férfit, aki miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon.
A modern fotográfiát nem lehet elválasztani a modern művészet többi ágától. A 20. században a festészet, a fotó, a film és a további műfajok is keresztül kasul hatottak egymásra, és a hazai piacon...
A magyarországi épületek villamos hálózataira vonatkozó, az energetikai audithoz hasonló kötelező minősítési rendszer bevezetését szorgalmazza a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) - közölte a szakmai szervezet.
Az Európai Bizottság annak a lehetőségét vizsgálja, hogy a migránsválságot olyan "rendkívüli körülménynek" nyilvánítsa, amely az európai költségvetési szabályok rugalmasabb kezelését teszi lehetővé -...
Teljes pályás letámadással érkezik a digitális forradalom: szakemberek azt jósolják, három-négy év múlva megrengető erejű változásokra kerül sor az élet minden területén. A szeptember végén megrendezésre kerülő Internet Hungary konferencia nemzetközi és hazai szakértők segítségével, összesen 10 téma köré fókuszálva járja körbe a digitális gazdaság legégetőbb kérdéseit.
A Volkswagen-csoport közleményében jelezte, hogy 11 millió dízel járműve lehet érintett a most kirobbant botrányban. Továbbá tájékoztatták a piaci szereplőket, hogy felülvizsgálják az idei évre...
Nemrég mutatkozott be a valaha volt legnagyobb MINI, az új generációs Clubman. A gyáriak azonban nem állnának meg itt, noha a 4,25 méteres újdonság már így is bőven túlmutat azon, amit miniként lehetne aposztrofálni. A gyáriak egyik vezetője, Sebastian Mackensen pedig meg is indokolta a döntést.
Most hétvégén induló tőzsdetanfolyamunkon megismered a részvények és tőzsdeindexek izgalmas világát. Képzésünkön megtanulod, miként tudod a tőzsdei piacokat pénzügyi céljaid elérése érdekében...
A bankbetéteknél magasabb hozamot kínáló, mégis a biztonság ígéretével kecsegető kötvények nagyon népszerűek a kiegyensúlyozottságot kedvelők körében, 2015-ben viszont nem olyan egyszerű a választás,...
Több szabálytalanságot talált, ezért felbontotta támogatási szerződését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezettel (ESZOSZ) - közölte a tárca kedden.