Pályázatokkal foglalkozó gyakorlati szakemberek beszélnek a pályázás buktatóiról. A pályázatok elnyerése még csak egy út egyik állomása, az ez után következő feladatok, papírmunka, a beruházás végrehajtása is embert próbálóak. Milyen az ideális pályázó, kinek a legjobbak az esélyei?
Mégsem létesít Szerbia felé nyitott tranzitzónákat a határ mentén a kormány jövő hét keddtől - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A biztonságos származási országokról készült közös lista nem áshatja alá a menekültek visszazsuppolása tilalmának elvét és az egyén jogát a menedékkérelem benyújtására - figyelmeztetett csütörtöki politikai állásfoglalásában az Európai Parlament, üdvözölve a Bizottság előző nap bemutatott javaslatait a menekültválság kezelésére.
Egyes orvosi beavatkozások során egyik emberről a másikra terjedhet az Alzheimer-kór oly módon, mint a Creutzfeld-Jakob-betegség (CJB) - állapította meg egy kis esetszámú tanulmány, amelynek szerzői óvatosságra intenek feltevésükel kapcsolatban.
Dánia szabad utat enged a menedékkérőknek, hogy területén keresztül Svédországba vagy más északi országba utazzanak - jelentette be csütörtökön a dán rendőrség főnöke, Svédország ugyanakkor "szerencsétlen" lépésnek nevezte Koppenhága döntését. Stefan Löfven svéd miniszterelnök bírálta a döntést.
Ismét jelentkezhetnek a középiskolások a pénzügyi ismereteiket bővítő országos pénzügyi-gazdaság versenyre, a PénzSztárra. A szervezők immár harmadik alkalommal hirdetik meg a vetélkedőt, amelynek fő célja, hogy játékos formában fejlessze a diákok pénzügyi kultúráját, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási törekvéseik megvalósításában.
Németországban emelkedik majd a munkanélküliség a menekülthullám miatt - figyelmeztetett a német munkaügyi és szociális miniszter csütörtökön Berlinben a Bundestagban elmondott beszédében.
Az idei év nyara mind az emberiség, mind az európai ügy számára rossz volt, s könnyen lehet, hogy az ősz sem lesz jobb - vélekedett csütörtökön Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke.
London – A minap hatalmas feltűnést keltett a Chelsea menedzserének, José Mourinho (52) lánya, Matilde (18), amikor alig fedett keblekkel végigvonult édesapja mellett egy díjátadón.
Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy a kormányzat készüljön fel legkevesebb 10 ezer szíriai menekült befogadására az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben - közölte csütörtökön Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki ítélete alapján megsemmisítették többek között a MOB májusi és júniusi közgyűléseinek határozatait, amelyeken a 2024-es olimpiára benyújtandó pályázat támogatásáról...
Budapest – Óráról órára több derül ki arról operatőrnőről, aki egy menekült férfit elgáncsolt kisfiával a kezében, majd két másik gyerekbe is belerúgott kedden Röszkén.
Hatályon kívül helyezte a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdán a Zala Megyei Kormányhivatal azon döntését, amellyel Szentkozmadombja és további négy község önkormányzati hivatalát Söjtörhöz csatolta. Az esettel kapcsolatban az Alkotmánybíróság (Ab) jogszabályalkotásra szólította fel az Országgyűlést.
Folyamatosan anyázzák a magyar kormányt azok az uniós politikusok, akik nem értenek egyet a menedékkérőkkel kapcsolatos intézkedéseivel - fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Andrew Levin közgazdász, aki nem mellesleg Janet Yellen korábbi tanácsadója is volt, a MarketWatchnak adott interjújában azt üzente a Fednek, hogy ne emeljen kamatot szeptemberben. Szerinte a...
Röszke - Döbbenetes felvételeket hozott nyilvánosságra egy osztrák politikus. Alexander Spritzendorfer fel egy olyan videót töltött fel a YouTube-ra, ami a leírása szerint szeptember 10-ére virradó éjszaka készült a röszkei egyes táborban.
Az IKEA Csoport teljes forgalma meghaladta a 31,9 milliárd eurót az augusztus végével záródott gazdasági évben - áll a cégnek az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.