Készül a bíróság a többletmunkára, a menekülttörvény módosítása miatt. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint a megnövekedett munkateher miatt plusz forrásokra van szükség. Handó Tünde közölte: a Szegedi Törvényszék létszámát megerősítik.
Három bevándorlót sodort el egy autó Röszkénél, a régi 5-ös úton Szeged felé szerda éjszaka - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor olimpiai kvótát szerzett a Las Vegas-i kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, miután a vigaszágon két győzelemmel eljutott a bronzmérkőzésig.
A lakossági állampapírok viszonylag magas hozama megtérül a nagybefektetőknél elérhető hozamcsökkenés révén - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Munkavállalóként kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a sikeres állásinterjút követően mielőbb kezdeni kellene az új munkahelyén, azonban a felmondási időnk korlátoz ebben. Arra is sok példa van, hogy a dolgozó a határozott időtartamú munkaviszonyából szabadulna, de nem tudja, hogyan.
Kairó - Az Iszlám Állam (IÁ) váltságdíjat követel egy norvég és egy kínai túszáért - tudatta szerdán a dzsihadista terrorszervezet. A norvég kormányfő közölte, hogy országa nem fizet.
A Vodafone hat magyar munkatársa is részt vesz a Nagy-Britanniát hosszában, Land’s End és John O'Groats között átszelő Deloitte Ride Across Britain jótékonysági kerékpártúrán. Az öt ország munkatársaiból álló száztizenöt tagú nemzetközi Vodafone csapat kilenc nap alatt több mint ezerötszáz kilométert tesz meg - tájékoztatták portálunkat.
Egy két évvel ezelőtti statisztikai felmérés szerint Magyarország jobb foglalkoztatási lehetőséget kínál az ide érkező bevándorlóknak, mint az OECD-országok túlnyomó többsége - írja a Bloomberg alapján a Napi Gazdaság Online.
Jelentős az érdeklődés a családi csődvédelem iránt - mondta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke az MTI-nek. Kiemelte: azoknak kell elsők között, október végéig benyújtani a kérelmet, akik forintosított devizahitellel rendelkeznek. Az első eljárás Csongrád megyében volt.
A nyár eleje óta szakmai munkacsoport dolgozik a hazai orvos- és egészségtudományi képzés megújításán. A cél, hogy az még vonzóbb legyen a külföldi hallgatók számára - értesült a Magyar Idők.
Jóváhagyta a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) három budai karának a gödöllői Szent István Egyetemhez (SZIE) csatolását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Egyre több iroda, üzlet, közösségi tér nyitja meg az ajtóit a kutyák előtt. Hiszen ma már köztudott, milyen jótékony hatással vannak négylábú kedvenceink a kollégákra és így a teljesítményre is. A kutyabarat.hu idén is keresi az Év kutyabarát munkahelyét.
A jövő év júniusától az Air Canada Rouge légitársaság közvetlen járatot indít Budapest és Toronto között, Kanada legnagyobb légicégének leányvállalata hetente háromszor közlekedik majd a két város között.
A Népszabadság arra a kérdésre ad választ, hogy miért fiatal férfi a menekültek többsége. Vendéglátósból kell a legtöbb - írja a Magyar Nemzet. Az Index arról ír, hogy francia kutatók bejelentették, hogy egy harmincezer éves óriásvírust készülnek felébreszteni.
Az Index szerint hazugságot terjesztenek Facebookon a Magyar Idők keddi számában is idézett szíriai keresztény aktivisták, a kormányközeli sajtó reagált.
Kigyulladt egy bútorlapokat raktározó épület Csepelen csütörtök hajnalban, a lángokat nyolc vízsugárral fékezték meg a tűzoltók - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Csütörtök hajnalra befejeződött az oltása annak a miskolci raktárépületnek is, amelynek tetőszerkezete teljes terjedelmében lángolt csütörtökre virradó éjszaka - közölte az Országos…
Az Ikrek és a Halak jegyűeknek ma meg kell fogniuk a pénzt. KOS (Március 21. – április 20.) Ha éppen úton vagy és úgy érzed, kiléptél a komfortzónádból – ne sajnáld, rengeteg újat tanulhatsz. A gyerekeknek szükségük van rád. Most különösen fontos lehet neked, hogy jól nézz ki: csináltass új frizurát vagy szerezz be valami menő kiegészítőt. BIKA (Április 21. – május 21.) Ma végre értő…
A tegnapi nagy emelkedés után ma estek az ázsiai tőzsdék, ami az amerikai tőzsde tegnapi lefordulása mellett az Ázsiából érkező gyenge makroadatoknak is betudható. Az Apple megtartotta szokásos őszi...
Egy csésze sosem elég. 1. Amikor felébredsz, az első gondolatod a kávé. 2. Nap nem indulhat rosszabbul, mint amikor felismered, hogy elfelejtettél kávét venni és most nincs. [cikk=29951] 3. Simán meg tudod különböztetni a koffeinmentest az "igazi" kávétól. 4. ...És koffeinmentest sosem iszol. Azért tartasz egy dobozzal az otthonodban arra az esetre, ha még szükséged lenne az ízére annak…
Röszke - Minden eddiginél több, 3011 határsértőt - köztük 661 gyermeket - fogtak el a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén.
Az M85-M86-os kétszer két sávos gyorsforgalmi út elkészült újabb szakaszának a térségre gyakorolt előnyös környezeti hatásait méltatta a köztársasági elnök szerdán Csornán, a gyorsforgalmi út újabb szakaszainak átadó ünnepségén.
A szálláshely-szolgáltatás kellően szabályozott terület akár a tevékenység, akár annak adózása oldaláról a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint, így a szaktárca jelenleg nem tartja indokoltnak a jogszabály-változtatást ezen a területen.