Az Európai Parlament képviselői méltatták Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét szerdán, mert az őt sújtó családi tragédia ellenére elment Strasbourgba, kiállt a testület elé és megtartotta évértékelő beszédét.
Az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy az eddiginél több, a polgárháború elől menekülő szíriait fogadjon be - jelentette ki szerdán Washingtonban John Kerry amerikai külügyminiszter.
Edinburgh — II. Erzsébet királynő (89), a Brit Birodalom uralkodója tegnap este, nagyjából fél 6-kor szárnyalta túl üknagyanyja, Viktória királynő (1819–1901) uralkodási éveinek számát – legalábbis a Buckingham-palota sajtóosztálya szerint, ők ugyanis kiszámolták, hogy mikor körözte le a történelemkönyvekben Európa nagymamájaként is emlegetett elődjét; az ünnepi pillanatban pontosan 23 226…
A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának kormánypárti többsége és a Jobbik támogatta a rendőrségre és honvédségre tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben vonatkozó kétharmados törvényjavaslatot a testület szerdai ülésén. A szocialista és Demokratikus Kolícióhoz (DK) tartozó föggetlen képviselők nemmel szavaztak. A törvényjavaslat tartalmazza többek között, hogy a rendőrség…
Nyugodt a helyzet a magyar-osztrák határon, az előző napokhoz képest kevesebb embercsempészt tartóztattak fel - közölte a burgenlandi rendőrségi szóvivő szerdán.
Filmek, amelyeket – mint olvasóink tanúsítják – csak papírzsebkendő kíséretében szabad végignézni. Nemrég bevallottam, hogy mik azok a filmek, amiken még én sem bírom visszatartani a könnyeimet. Cserébe a cikk olvasói is ajánlottak néhány megható filmet – mélyen megértem őket. Ilyeneket írtatok, mint: 1. A.I. – Mesterséges értelem (2001) Az elmúlt 14 évben, amióta bemutatták az A.I.-t,…
Ma van az Apple nagy őszi termékbemutatója, ami az elmúlt évekhez hasonlóan most is felfokozott várakozásokkal indul. Az este folyamán a legnagyobb figyelem az új okostelefon(ok)at övezi majd.Jönnek...
Az M85-M86-os kétszer két sávos gyorsforgalmi út elkészült újabb szakaszának a térségre gyakorolt előnyös környezeti hatásait méltatta a köztársasági elnök szerdán Csornán, a gyorsforgalmi út újabb szakaszainak átadó ünnepségén.
Mintegy 142 milliárd forint devizaforrás áll a kis-, közepes- és nagyvállalatok rendelkezésére exportkapacitásaik bővítésére a következő egy évben, az EXIM kereskedelmi bankokkal kötött keretmegállapodásainak köszönhetően. A keret a hitelintézetek igénye alapján bővíthető.
Budapest — Három órán át dolgoztak a barlangi mentők annál a fiatalembernél, aki szerencsétlenül járt a II. kerületi Törökvész út közelében nyíló Ferenc-hegyi barlangban kedd este.
Érzés alapján kell eldöntsék a taxisok, hogy utasuk menedékkérő-e vagy sem - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
A menekültpolitikáról egyeztetnek pénteken Prágában a visegrádi négyek, valamint Németország és az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Luxemburg külügyminiszterei - közölte szerdán a cseh külügyminisztérium szóvivője.
Kiválogattuk a helyszíni riportereink legjobb képeiből tízet az elmúlt egy hét magyarországi menekültválságból. Fotók a Keletiből, Röszkéről, valamint a világhírűvé vált menekültmenetről az M1-es autópályáról.
Szeptember 9-én, szerdán mutatja be új telefonját az Apple, amit szokásához híven most is élőben közvetít a neten egy úgynevezett keynote keretében. Nézd meg te is, hogy milyen csúcskészüléket szán a tech óriás a karácsonyfa alá.
Budapest — Félrenyelt falat okozhatta Bitter Sándor (†44) gyorsasági motorversenyző kedd esti halálát. A többszörös magyar bajnok sportoló állítólag otthonában az ágyban étkezett, amikor valami megakadt a torkán, és ennek következtében az életét vesztette.
Az uniós tagállamok között a menedékkérelmekkel kapcsolatos feladatokat lefektető úgynevezett dublini rendszer összeomlott és sürgős reformra szorul - foglalt állást szerdán az EU-tól független, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének migrációs bizottsága.
A régiós vezetők bíznak abban, hogy a GDP növekedés egyre inkább megmutatkozik a növekvő árbevételekben is - legalábbis ez olvasható ki a Deloitte régiós Top500 felméréséből. A dobogón ugyan nincs változás, de hárommal több magyar cég került fel idén a listára - összesen 10 új magyar szereplőt találtunk. Az OTP már a harmadik legnagyobb bank a térségben.
Egy sószóró ábrájával hívják fel a figyelmet a magas sótartalmú ételekre a New York-i étteremláncokban a város Közegészségügyi Tanácsa által szerdán egyhangúlag jóváhagyott döntés alapján.
A főváros VIII. kerületében található Károlyi-Csekonics palotaegyüttes felújításáról és az előkészítés forrásairól döntött a kormány - az erről szóló határozat a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.
Csaknem 30 ezer Magyarországról elindult menedékkérő érkezett szombattól szerda délutánig Bajorországba a felső-bajorországi közigazgatási régió vezetőségének adatai szerint.
Magyarország - Emlékeznek még a Csók, anyu című filmre a nyolcvanas évekből? A családtagok egy üzenőfalon kommunikáltak, mert senkinek nem volt ideje a másikra és kis híján tragédia lett az örökös rohanásból.
Szokásos munkanap volt II. Erzsébet királynő számára a szerdai, amikor átvette az évezredes angol-brit monarchia uralkodási időtartamrekordját néhai üknagymamájától, Viktória királynőtől.
Emelkedéssel indították a napot az amerikai indexek, de nem felhőtlen az öröm, ugyanis a Fed közelgő kamatemelése miatt kezdtek aggódni a befektetők. Eközben mindenki az Apple-re figyel, aki ma...
Ma van az Apple nagy őszi termékbemutatója, ami az elmúlt évekhez hasonlóan most is felfokozott várakozásokkal indult. Az este folyamán a legnagyobb figyelem az új okostelefon(ok)at övezi majd.Itt az...
Megnyílt az idei, immár 24. Budavári Borfesztivál, amelyen tizenöt ország 220 borászata több mint 5000 féle borkínálattal várja az érdeklődőket a koncertek, szüreti felvonulás, borkvíz és tematikus kóstolóútvonalak mellett szerdától vasárnapig a budai Vár teraszain.