Mérsékelt erősödéssel kezdett szerda reggel a forint a kedvező nemzetközi hangulatban, a magyar deviza próbált kitörni az elmúlt napokban jellemző 314 körüli sávból. A nap második felére azonban úgy...
Kábítószer-terjesztőt és -termesztőt fogtak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az egyik férfinél kábítószert, a másik lakásán kisebb kenderültetvényt találtak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel szerdán.
A Frankfurti Autószalonon a Honda standja a hagyományos autókon, újdonságokon túl szinte természetszerűen egy különleges tanulmánnyal is igyekszik felkelteni az érdeklődést. Az egészen egyedi irányt képviselő modell a gyártó stúdiói között zajló globális verseny eredménye, amely a motorkerékpárok nyújtotta szabadságot és az autók manőverező képességét igyekszik a lehető legjobban vegyíteni.
Jean-Claude Juncker parlamenti évértékelő beszéde után a Bizottság közzétette átfogó javaslatcsomagját a migrációs stratégia megvalósításával kapcsolatban. A korábban kiszivárgott információknak...
Egy új, a Ford Motor Company által finanszírozott európai felmérés szerint az Y generáció (a 17-34 éves korosztály) tagjai körében különösen népszerűek az SUV-k. Ezek fiatalok mára abba a korba...
Az első fél évben a Waberer's International Zrt. árbevétele 8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához hasonlítva és meghaladta a 261 millió eurót (81,7 milliárd forint) - közölte a nemzetközi közúti fuvarozással foglalkozó vállalat szerdán az MTI-vel.
Olyan szinten áll a 15,9 milliárdos eredményt elérő K&H hitel/betét mutatója, amely okán egyértelmű, hogy a bank hitelezni akar, ám a vállalati hitelek terén egyszerűen nincs piac - mutatott rá Hendrik Scheerlinck vezérigazgató.
Megnyerte a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda gépészeti berendezései felújításának tenderét a Kalotherm Építőipari Zrt., a cég ajánlatában a kiíró által becsült nettó 1,9 milliárd forint helyett nettó 1 milliárd 494 millió forintért vállalta a munkálatokat.
A légitársaság keresetének helyt adva, a munkabeszüntetés befejezésére szólította fel a Lufthansa pilótáinak szakszervezetét a Hessen tartományi munkaügyi bíróság szerdán.
Az MSZP szerint jelentős előrelépés, hogy az Európai Bizottság (EB) most már az olaszországi és a görögországi helyzettel azonos súlyú problémaként kezeli a menekültválság miatt Magyarországra nehezedő nyomást, de a szocialisták szerint azonnali intézkedésekre, a többi között a dublini rendelet felülvizsgálatára is szükség van
Budapest - Emberi holttest maradványait találták meg a rendőrök augusztus 30-án 7 óra 30 perc körüli időben a Budapest XIV., Rákospatak utca mögötti erdős területen - közölte a rendőrség a saját oldalán.
Rendkívül jó a hangulat a részvénypiacokon, az amerikai és az ázsiai tőzsdéken is több százalékkal került feljebb az irányadó indexek értéke, sőt az európai börzéken is jelentős erősödéssel indult a...
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) augusztusban csaknem 300 millió forintot költött az illegális bevándorlók ellátására, a forrást a kormány által, a megnövekedett illegális bevándorlás kezelésével összefüggő többletkiadásokra elkülönített 3,1 milliárdos keretösszegből biztosítja - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
Új vezérigazgatót neveztek ki a Mavir Zrt. élére, Csomai Kamilla, a társaság eddigi piacműködtetési és gazdasági vezérigazgató-helyettese a szerdán leköszönő Sótonyi Gábor helyét veszi át - közölte a...
A GVH döntése szerint az Alcon Services AG (korábbi nevén: CIBA Services AG) Magyarországi Fióktelepe (CIBA/Alcon) és az Alcon Hungária Gyógyszerkereskedelmi Kft. korlátozza a versenyt a CIBA kontaktlencsék és ápolószerek online kereskedői számára kialakított hátrányos kedvezményrendszer alkalmazásával.
Budapest – Bár a kormány bezárná a kapukat a menekültek előtt és szeptember 15-től hatályos jogszabályváltások után gyakorlatilag senki sem kaphat menedékjogot Magyarországon, nem mindenkivel ilyen szigorú az állam, amikor külföldiek befogadásáról van szó.
Kijev - A Csillagok Háborúján alapuló politikai párt aktivistái már meg is tették az első lépéseket a siker felé vezető úton, hiszen már hivatalosan is be vannak jegyezve.
Online pszichológiai tanácsadó rovatunkban ezúttal egy olvasó arról kérdezte Habis Melindát, hogy miképp segíthetne egy elhunyt ismerőse kisfiának. Neked van mit kérdezned a pszichológustól? Tedd fel! Új rovatot indítottunk, amelyben Habis Melinda pszichológus válaszol online feltett kérdésekre. A levelekben a neveket megváltoztattuk. Tisztelt Doktornő! Pár hete történt egy baleset, egy…
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) augusztusban csaknem 300 millió forintot költött az illegális bevándorlók ellátására, a forrást a kormány által, a megnövekedett illegális bevándorlás kezelésével összefüggő többletkiadásokra elkülönített 3,1 milliárdos keretösszegből biztosítja - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
Magyarországtól 54 ezer menekültet venne át a többi uniós tagállam a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök által szerdán ismertetett javaslatcsomag értelmében.
Új vezérigazgatót neveztek ki a Mavir Zrt. élére, Csomai Kamilla, a társaság eddigi piacműködtetési és gazdasági vezérigazgató-helyettese a szerdán leköszönő Sótonyi Gábor helyét veszi át - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) az MTI-vel.
Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Toni Grebla volt alkotmánybíró és szenátor ellen, akinek egyebek mellett befolyással való üzérkedés miatt kell bíróság elé állnia - derült ki szerdán a vádhatóság közléséből.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja nem tudja támogatni a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba menetelét, ugyanis azt hibás és populista indítványnak tartja, ami az ellenzék megújulása szempontjából is káros – mondta a párt elnöke szerdán, a "Férfi 40" elnevezésű, budapesti konferenciájukon. Az elképzelésnél van sokkal igazságosabb és bátrabb politika – jelentette ki Szigetvári Viktor.
Közel 8 százalékot emelkedett ma a japán részvénypiac, miután a japán miniszterelnök megerősítette, a következő években jelentősen csökkentik a társasági adót. Csökkennek az adók A japán...
Hét szindikált, külföldi, illetve magyar ingatlanfinanszírozási ügyletből álló eszközportfóliót értékesített az MKB Bank - közölte szerdán a bank szanálását végző MNB. A jegybank szerint a piacon nem...
A Flow-élmény egy olyan tudatállapot, mely során az ember teljesen elmerül az aktuális tevékenységében, átadja magát az adott folyamatnak. Feltölt, örömet okoz és növeli az önbizalmat. Erre az élményre alapozva alkotta meg az Activity Group új csapatépítő programját, mely sikeresen alkalmazható vállalatok, cégek számára.
A Frankfurti Autószalonon jelenik meg először a nyilvánosság előtt az új Toyota Prius negyedik generációja, mely újabb mérföldkövet jelent a Toyota hibrid technológia történetében. Az új modell...
Azt eddig is tudtuk, hogy a macskák nem állhatatosak, most tudósok is bebizonyították, hogy nincs pszichológiai kapcsolat cica és gazdija között, írja az osztrák wienerin.at.
Öttől tíz hónapig terjedő felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a belgrádi felsőbíróság szerdán azt a kilenc férfit, aki 2008-ban, a Koszovó függetlenségének kikiáltása alkalmából kirobbant zavargások során felgyújtotta az Egyesült Államok belgrádi nagykövetségét.
Párizs - Bernard Casoni (54) a francia másodosztályú Créteil labdarúgócsapatánál került szóba a vezetőedzői posztra, de francia sajtóhírek szerint nem vállalta a felkérést.
Szerdától II. Erzsébet királynőé az évezredes angol-brit monarchia uralkodási időtartamrekordja. Ezt eddig a néhai üknagymama, Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.