2015. szeptember 9. szerda

szept. 9
10:00
Férfi vízilabda BL - Az OSC Athénban, a Szolnok Hannoverben játszik (Infostart)
Elkerülte egymást a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második csoportselejtezős körében az OSC és a Szolnok: előbbi gárda Görögországban, utóbbi pedig Németországban játszik szeptember 18. és 20. között a keddi sorsolás értelmében.
szept. 9
10:00
Ausztrália kész 12 ezer migránst befogadni (Gondola)
Ausztrália kész tizenkétezer szíriai menekültet befogadni - jelentette be szerdán Tony Abbott miniszterelnök
szept. 9
10:00
Füstölt egy bojler a budapesti Vasarely Múzeumban (Blikk)
szept. 9
10:01
Szétválasztják a kőműves és burkoló szakmát (HR Portál)
Az építési vállalkozók szerint szét kell választani a kőműves és burkoló szakmát, mert túl nagy a tananyag, ezért a munkaerőpiac elvárásainak nem megfelelő, felszínes szakmai tudással és kevés gyakorlati készséggel rendelkező fiatalok végeznek.
szept. 9
10:02
Migránsválság percről percre (Gondola)
Idén 4-5 ezer bevándorlót toloncoltak ki Magyarországról Mert nem terjesztettek elő menekültügyi kérelmet, illetve azt elutasították - mondta el az ORFK határrendészeti főosztályvezetője és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyettes főigazgatója
szept. 9
10:03
Nincs itt az ideje a félelemnek - Az EU előállhat a megoldási javaslatokkal (Alternatív Energia)
A menekülteket nem állítják meg a határok, a falak és a kerítések.
szept. 9
10:03
Alig csurran-cseppen valami a tejtermelőknek (Adózóna)
Sok múlik majd részletszabályokon, de egyelőre úgy tűnik, kevés lesz a válság kezelésére a hétfőn Brüsszelben megszavazott ötszázmillió eurós tejpiaci támogatás – szűrhető le a tejpiaci szakemberek nyilatkozataiból, írja az agromonitor.hu.
szept. 9
10:06
Hangvezérelt, intelligens okosotthon-rendszert mutatott be az ABB (ProfitLine)
Az új free@home rendszer 60 funkciót vezérel és eseményvezérelt logika alkalmazásával a folyamatok kombinálását is lehetővé teszi.
szept. 9
10:06
Bajban a világ egykor legnagyobb napelemgyártója (Portfolio)
Pocsék második negyedévet zárt egykor a világ legnagyobb napelemgyártója, a Yingli, a társaság nemcsak az elemzők várakozását teljesítette alul, hanem jelentősen csökkenő bevételekről és növekvő...
szept. 9
10:06
Több időt kapnak a bajba jutott jelzálóghitelesek (Pénzcentrum)
Újabb tízezer lakás kerül az államhoz....
szept. 9
10:08
674 millió euró exporttöbblet júliusban (ProfitLine)
Júliusban a kivitel euróban számolt értéke 5,4, az importé 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kereskedelmi mérlegtöbblet 674 millió euró volt, 236 millióval több a tavaly júliusinál - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 9
10:08
Megszűnhet itthon a Tesco - Ez lesz helyette (Portfolio)
Egy hónapon belül hivatalosan is eladóvá válik a Tesco közép-kelet-európai hálózata, az egyik lehetséges felvásárló pedig az amerikai Wal-Mart áruházlánc - írja az ujszo.com a szlovák Hospodárske...
szept. 9
10:10
Juncker: kötelező kvótarendszer kell és kész (Portfolio)
Gyors, határozott és átfogó választ ígért a jelenlegi menekültválságra szerdai évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben. A kiszivárgott híreket az elnök megerősítette, a...
szept. 9
10:12
Ennyi bevándorlót toloncoltak ki idén Magyarországról (Privátbankár)
Hányan lépték át a határt? Hányak kértek menekültkérelmet? Hány embert toloncoltak ki? Itt vannak a legfrissebb statisztikák.
szept. 9
10:14
Ma a japánok vadultak meg (Privátbankár)
Tegnap még esett a Nikkei, ma bőven bepótolta. Amerika is az égbe ment, és az őrület Európában is folytatódik.
szept. 9
10:18
Rendőrre támadt egy illegális bevándorló Kiskunhalason (Infostart)
Rendőrre támadt egy illegális bevándorló Kiskunhalason, a Gábor Áron laktanya területén lévő gyűjtőponton kedd este - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán.
szept. 9
10:18
Juncker: a tagországok kötelezően vállaljanak át menekülteket Magyarországról is! (Infostart)
Az uniós tagországok vállaljanak kötelezettséget 160 ezer menekült átvállalására a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagországtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól - javasolta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban. Juncker az Európai Parlament plenáris ülésén mondott évértékelő beszédet és áttekintette az unió helyzetét.
szept. 9
10:18
Rendőrre támadt egy menekült Kiskunhalason (Blikk)
Röszke – Kedden 2529 illegális bevándorlót tartóztattak fel a hatóságok a déli határ mentén. A menekültek most is folyamatosan érkeznek.
szept. 9
10:21
Patthelyzet és hideg Röszkén (Alternatív Energia)
Egy embertelen éjszaka és sok-sok óra várakozás után többször kitörtek a menekültek.
szept. 9
10:23
Embercsempészek tartottak fogva menekülteket, a rendőrség hezitál (Alternatív Energia)
Azt hitte, az ezer eurójáért már el is jutott Németországba, hiszen a "Hotel Berlinben" szállásolták el.
szept. 9
10:24
Milliárdokat kaptak, mégis támadják az államot (ATV)
Az egyházügyi államtitkár nem érti, a Magyar Iszlám Közösséget mi vezette arra, hogy vallási tilalmat hirdessen a Fidesz és a KDNP ellen.
szept. 9
10:27
A munkaadók 14 százaléka tervez létszámbővítést (HR Portál)
A munkaadók 14 százaléka tervez létszámbővítést a következő három hónapban a Manpower előrejelzése szerint, főként a vendéglátásban, a gyártás és a kereskedelem területén.
szept. 9
10:29
Öt gerincvédő tipp a gyógytornásztól (HR Portál)
Ki ne ismerné a napi 8-10 órás ülőmunka következtében jelentkező fájdalmat a derék - nyak - váll vonalán? Az irodai dolgozók többsége küzd a jelenséggel, de csak kevesen tudják: ha nem tesznek ellene, az komoly ízületi problémákat, valamint a gerinc működésében jelentkező rendellenességet eredményezhet.
szept. 9
10:30
Szexi dekoltázst villantott Mourinho tinilánya - fotó (Blikk)
London – Elképesztő cicit villantott José Mourinho (52) 18 éves lánya a londoni Királyi Operaházban a talán leghíresebb férfilap, a GQ magazin díjátadóján.
szept. 9
10:30
Extravagáns francia fazon: ez a DS5! (Blikk)
Eltűnt a Citroen márkanév a DS5-ös mellől, valamint egy új motor is megjelent a kínálatban.
szept. 9
10:31
Ezer Lufthansa-járatot érint a sztrájk (HR Portál)
Szerdán mintegy ezer Lufthansa-járatot, köztük több budapestit is törölnek a Vereinigung Cockpit (VC) pilótaszakszervezet demonstrációja miatt, a munkabeszüntetés rövid- és közép- és hosszútávú járatokat is érinti - közölte a légitársaság kedd este a honlapján.
szept. 9
10:36
Bangkoki robbantás - Vallomást tett az egyik fő gyanúsított (Infostart)
Beismerő vallomást tett a bangkoki pokolgépes merénylet egyik gyanúsítottja - közölte a thaiföldi rendőrség szerdán, miközben a média nyilvánossága előtt rekonstruálták a bűncselekményt a különböző helyszíneken. Ez az eljárás gyakori eleme a nyomozásnak Thaiföldön.
szept. 9
10:36
GPS-szel követik a gemenci fekete gólyákat (Gondola)
A GPS-nyomkövetővel ellátott fekete gólyák már elindultak Afrika felé. A beérkezett adatok részletes információkat nyújtanak pontos útvonalukról, ami nagyon fontos a gyakorlati természetvédelmi tevékenységet folytató Gemenc Zrt
szept. 9
10:36
Nem elég 80 milliárd a közmédiának (Kreatív Online)
Sokba kerül az M1 és az M4 sportcsatorna.
szept. 9
10:38
Magyarországot sem szabad magára hagyni (Gondola)
Juncker szerint Európának jobb védelmet kell biztosítania a menekülteknek, ugyanakkor meg kell erősítenie határainak őrzését.
szept. 9
10:38
Dél-Kelet-Ázsiában is elindul a Netflix (Kreatív Online)
Négy piacra vezetik be a szolgáltatást.
szept. 9
10:39
Nincs itt az ideje a félelemnek - Juncker nem hagyná magára Budapestet (Alternatív Energia)
A menekülteket nem állítják meg a határok, a falak és a kerítések.
szept. 9
10:39
A Ryanair megemelte eredményvárakozását (ProfitLine)
Az erős nyári hónapok hatására a Ryanair megemelte az idei évre vonatkozó eredményvárakozását. Az új előrejelzés szerint az adózott eredmény 1,175-1,225 milliárd euró között lehet, míg korábban a 940-970 millió eurós sáv felső élét célozta meg a társaság.
szept. 9
10:40
Óriásit nőtt a magyar online lapok száma (Kreatív Online)
Idén már meghaladta a háromezret.
szept. 9
10:42
35-40 milliárd forintból fejlesztenék az orvosképzést (Pénzcentrum)
így 600 új munkahely is keletkezhet....
szept. 9
10:42
Mindent vesznek, amit érnek (Portfolio)
Rendkívül jó a hangulat a részvénypiacokon, az amerikai és az ázsiai tőzsdéken is több százalékkal került feljebb az irányadó indexek értéke, sőt az európai tőzsdéken is jelentős erősödéssel indult a...
szept. 9
10:42
Menekültek ezreit toloncolják ki Magyarországról (ATV)
Idén már 4-5 ezer bevándorlót toloncoltak ki Magyarországról, ők jellemzően nem terjesztettek elő menekültügyi kérelmet, illetve a kérelmüket elutasították.
szept. 9
10:42
Új főszerkesztő a Bien.hu-nál (Kreatív Online)
A Cosmopolitan online szerkesztője volt.
szept. 9
10:44
Jön az azonnali átutalás - Már készítik a tervet (Portfolio)
Hétfőtől kezdve gyorsabban, egy órán belül érnek célba az átutalásaink, de a lakossági átutalási rendszert működtető Girónál már nem terveznek további gyorsítást, hanem egy új dimenzióba készülnek:...
szept. 9
10:44
"Orbán Viktor; a gonosz, akinek igaza lehet" (ATV)
Kommentár jelent meg az n-tv német televízió honlapján Wolfram Weimer tollából.
szept. 9
10:48
Alacsony olajár, autóipar: mi pörgette fel a külkereskedelmet? (Privátbankár)
Sokkal jobb lett a júliusi külkeradat, az európai kereslet is beindult.
szept. 9
10:50
Egy bank, ami mindent visz (Privátbankár)
Még a nagyvállalatok is az egybankos modell felé mozdulnak el - derült ki a CIB kérésére készült kutatásból. A bank vezetői emlékeztettek: az nhp forrást is saját kockázatukra helyezik ki, ezért dőreség arról beszélni, hogy nem hiteleznek a bankok.
szept. 9
10:54
Szankciót kér a belügyminiszter Sepsiszentgyörgyön (Infostart)
Az érintettek felelősségre vonását és megbírságolását kérte a román belügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozatban Gabriel Oprea miniszter amiatt, hogy kedden, a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők nem tűzhették ki a román zászlót a városháza tornyára.
szept. 9
10:54
Az Axel Springer lelép az orosz piacról (Kreatív Online)
Betett az új orosz médiatörvény.
szept. 9
10:54
35-40 milliárdból fejlesztenék az orvosképzést (Gondola)
A következő két-három évben 35-40 milliárd forintból fejlesztenék az orvos- és egészségtudományi képzést Magyarországon, hogy vonzóbb legyen a külföldieknek - olvasható a Magyar Idők szerdai számában
szept. 9
10:54
Nagyszülőket és unokákat is várnak a Szerelempatak vetítésére (Blikk)
szept. 9
10:56
Moszkva elismerte, küldött katonákat Szíriába (Blikk)
szept. 9
10:57
Megváltozott a magyar protokoll is: többé nem kötelező lázat csillapítani (WebBeteg)
Hazánkban sokakban alaptalan tévhitek és félelmek élnek a lázzal kapcsolatban. Valójában még a magas láz sem okoz semmilyen kárt, ráadásul segíti a gyógyulást, ezért fejlett országokban, Kanadától kezdve Anglián át Hollandiáig már évtizedek óta nem csillapítják rutinszerűen a lázat. 2011 óta hazánkban is az a szakmai irányelv: lázat nem kell csillapítani, csak lehet és ajánlott akkor, ha a gyermek…
szept. 9
11:00
Alkalmazott tudományok egyetemévé válhat a BGF (HR Portál)
A Budapesti Gazdasági Főiskola folyamatos fejlődésre való törekvésének eredménye lehet az intézmény alkalmazott tudományok egyetemévé válása - emelte ki dr. Solti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa a BGF tanévnyitó ünnepségén.
szept. 9
11:00
Juncker: meg kell szerveznünk a legális bevándorlást (Portfolio)
Gyors, határozott és átfogó választ ígért a jelenlegi menekültválságra szerdai évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben. A kiszivárgott híreket az elnök megerősítette, a...

Keresés