Tanszereket és füzetcsomagokat visz a kárpátaljai magyar kisiskolásoknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és Óbuda Békásmegyer Önkormányzata - olvasható a szervezet közleményében.
Egy vállalkozás működtetése során a tulajdonosok pénztárcáját érintő egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudják adófizetési kötelezettségüket optimalizálni. Az egyes adótörvények különböző lehetőségeket biztosítanak az adóalap és a fizetendő adók csökkentésére. A vállalkozások pedig igyekeznek ezeket minél inkább kihasználni.
Ne bújjanak az Alkotmánybíróság (Ab) által nyújtott fedezék mögé, álljanak a nyilvánosság elé azok a valódi szervezők, akik megtámadták az Ab-on a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazást jóváhagyó korábbi kúriai döntést - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke hétfőn az MTI-nek.
volt az első őszi hónap első reggelén háromnegyed hatkor, de mindjárt nagyon meleg lesz, akár 36 fok is lehet. Már tényleg csak egy nap van hátra az utolsó hőhullámból!
Egyszerűen nincs kellő erő a magyar rendőrségben, hogy a nyugati határszéleket is őrizze - év eleje óta mindössze 3032 fő tiltott határátlépést megkisérlő menekültet fogtak el a magyar szervek az osztrák határszakaszon.
Ingyenes lesz a bölcsődések és az óvodások nagy részének a közétkeztetés szeptembertől. Változás, hogy az új tanévben már egészséges ételeket kell adni a gyerekeknek az intézményekben. Szeptembertől lép életbe ugyanakkor a magáncsődről szóló törvény új szabályok védik a hírközlési szolgáltatások előfizetőit.
Fizikailag, pszichikailag rendkívüli próbatétel a határrendészek és az együttműködő szervezetek számára a magyar-szerb határra zúduló illegális bevándorlók tömege, eddig azonban kiemelkedően jól vizsgáztak - foglalta össze tapasztalatait Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hétfőn este az MTI-nek, miután az illetékes rendőri vezetők kíséretében végigjárta a magyar-szerb határszakaszt.
Harminc kilométeres dugó alakult ki hétfőn az M1-es autópályán Hegyeshalomnál a Bécs felé vezető oldalon, mert az osztrák rendőrök minden olyan autót átvizsgálnak, amely alkalmas lehet emberek csempészésére. Az úton levőket váratlanul érte az intézkedés, bár Ausztria belügyminisztere tegnap közölte, hogy radikálisan szigorítják a határellenőrzést. Az osztrákok az akcióban 5 embercsempészt és 80…
Rogán Antal szerint mára egyértelműen kiderült, hogy az Európai Unió bevándorláspolitikája megbukott. A Fidesz frakcióvezetője szerint mindenkinek fel kell tennie azt a kérdést, szeretné-e, hogy unokái az "Európai Egyesült Kalifátusok"-ban éljenek. Erre az ő válasza: nem. A politikus a Magyar Időknek (korábban: Napi Gazdaság) arról is beszélt, nem tartaná rossz ötletnek, ha lenne olyan politikus,…
Az egy évvel korábbi szint kevesebb mint felére rúgó, 1,491 milliárd forintos adózás utáni veszteséget könyvelt el a második negyedévben az FHB Jelzálogbank. A hétfői piaczárás után közzétett...
Végre nem Napi Gazdaságnak hívják ezt a valamit. Csodás az új logó, vége a lazacszínű papírnak, a tartalom pedig ilyen olyan, mint az utóbbi néhány hónapban volt.
Vissza kell csalogatni az embereket a stadionokba - de ehhez az kell, hogy legyen miért szeretni egy csapatot. A lelkesedés viszont gazdaságilag is jövedelmező - kis stadionkörkép Kelet-Közép-Európából.
Elmarad a román légiforgalom-irányítók keddre meghirdetett sztrájkja, miután a szakszervezeti vezetők hétfőn aláírták a kollektív munkaszerződést - közölte hétfőn Iulian Matache román közlekedési miniszter.
Az elkövetkező években csökkenni fog az elektromos energia előállításának költsége megújuló forrásokból, így azok egyre jobban fel tudják majd venni a versenyt a hagyományos energiatermelő technológiákkal - írja a Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency, IEA) és az Atomenergia Ügynökség (Nuclear Energy Agency, NEA) hétfőn közzétett közös tanulmánya.
B. Olivér életbiztosítást kötött az USA-ban. A pénz megszerzéséhez halotti bizonyítványt szerzett be orvosa és egy temetkezési vállalkozó segítségével.
A Népszabadság cikkéből kiderül: a kormány várhatóan ma jelenti be, hogy mi lesz a sorsa a Corvinus Egyetem budai campusának. A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, a fideszes országgyűlési képviselő Turi-Kovács Béla egy körlevélben azt írta: a kormánynak a földreform törvény alapján nincs felhatalmazása az állami földek privatizációjára.