2015. szeptember 4. péntek

szept. 4
12:54
Cameron: a britek több ezer menekültek befogadnának (Privátbankár)
Nagy-Britannia készen áll több ezer szíriai menekült befogadására - közölte a brit miniszterelnök.
szept. 4
12:54
Amit még tudni kell az iskolarendszerű képzés támogatásáról (Adózóna)
Előző cikkünkben ismertettük az iskolarendszerű képzésben részesülő munkavállalóknak juttatott munkáltatói támogatásra vonatkozó, 2015-ben bevezetett, hatályos adózási szabályokat. Kevesebbeket érinthet ugyan, de fontos tudni, hogy a korábban bemutatottól eltérő szabályok vonatkoznak azokra, akik 2010. január 1-je előtt kezdték meg a tanulmányaikat.
szept. 4
12:54
Őrjöngő Tőzsérrel hangol az MLSZ (Blikk)
Budapest – A Magyar labdarúgó-szövetség hivatalos Instagram-oldalán egy a szurkolókat buzdító fotóval készült a Románia elleni Európa-bajnoki selejtezőre.
szept. 4
12:56
Eltűnt egy kislány a fővárosból - fotó! (Blikk)
Budapest – Eltűnt egy 14 éves kislány Budapestről. Bodó Tímea szeptember harmadikán éjfél után szökhetett el otthonról.
szept. 4
12:57
40 ezer ügyfél veheti igénybe a magáncsőd intézményét (ProfitLine)
Szeptember elején elindult a magáncsőd intézménye, a szabályozás érvénybe lépett, bár sok még a megválaszolatlan kérdés, első sorban a vagyonfelügyelők jogköre körül. Első körben 25 ezer, összesen körülbelül 40 ezer ügyfél fogja igénybe venni a magáncsőd intézményét.
szept. 4
12:57
Elmesélte tragédiájuk történetét a világot bejárt képen látható kurd kisfiú édesapja (444.hu)
Interjúkat adott a török partoknál elhunyt kisfiú apja, akinek képeit a világsajtó közölte. Az egész családja a vízbe veszett.
szept. 4
12:59
Orbán Viktor nem egyedül képviseli véleményét Európában (ProfitLine)
Orbán Viktor nem egyedül képviseli véleményét Európában a bevándorlásról, jól látható ugyanis, hogy a visegrádi négyek (V4) sem kérnek abból a rendszerből, amit Nyugat-Európában kitaláltak a tömeges migráció kezelésére - mondta Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője pénteken az M1 aktuális csatornán.
szept. 4
12:59
800 fős lesz a központi tranzitzóna (444.hu)
72 rajsátorban lakhatnak majd a migránsok a Verseny utcai piac területén, amíg Budapesten tartózkodnak. A mostaniakat hamarosan bezárják.
szept. 4
13:00
Európai Zöldek: szégyen, ami Budapesten történik (Infostart)
A Budapesten kialakult menekülthelyzet a magyar kormány szégyene, de az Európai Unióé is egyben - jelentette ki az Európai Parlament Zöldek frakciójának társelnöke pénteken Budapesten, a Keleti pályaudvar főbejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján.
szept. 4
13:02
Többszázan kitörtek a röszkei táborból (Infostart)
Mintegy háromszázan kitörtek a röszkei befogadóállomásról, mert túl lassúnak ítélték kérelmük elbírálását.
szept. 4
13:03
Neymarral és Máté Bencével is kampányol a Panasonic (Kreatív Online)
A láthatatlan madárfotós közelebb kerülhet a természethez a DMC-FZ300-zal. Neymarnak meg stílusa van.
szept. 4
13:03
KSH: 2,7 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben (Blikk)
szept. 4
13:03
Cika Kupa rekordszámú nevezővel (Alternatív Energia)
Az idei évben 14. alkalommal rendezték meg a tenisztornát.
szept. 4
13:05
Súlyos állapotban az újabb ausztrál cápatámadás áldozata (Blikk)
szept. 4
13:05
Cameron meglepően nyilatkozott menekültügyben (Alternatív Energia)
Ha eddig azt hittük, hogy a brit miniszterelnök Orbánéhoz hasonló elveket vall, lehet, hogy tévedtünk.
szept. 4
13:06
Ma fölszállnak a kis pávák (hirado.hu)
Ma indul a Fölszállott a páva harmadik évada, a nyári válogatókról készült összeállításokat tűzi műsorára mától nyolc héten keresztül a Duna Televízió. A verseny és az élő adások novemberben kezdődnek.
szept. 4
13:07
Szünetel az e-matrica értékesítés hétfő hajnalban (Blikk)
szept. 4
13:08
200 ezer menekült befogadására szólította fel az EU-t az ENSZ-főbiztos (hirado.hu)
António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa arra szólította fel pénteken az Európai Unió tagországait, hogy legalább 200 ezer menekültet fogadjanak be minden tagországra kötelező érvényű áttelepítési (relokációs) program keretében.
szept. 4
13:09
Többmilliárdos beruházással teremtenek munkahelyeket Tatabányán (Portfolio)
Bővítette üzemét Tatabányán az autóalkatrész-gyártó japán Exedy Dynax, a 7,2 milliárd forintos beruházással 130 új munkahely jön létre. Hisakawa Hidehito, az Exedy csoport elnök-vezérigazgatója az...
szept. 4
13:09
Gyalogosan indultak el a Keletiből a menekültek - frissül (ATV)
A Keleti pályaudvarnál várakozó migránsok péntek délutánra úgy döntöttek, hogy gyalogosan vágnak neki az útnak.
szept. 4
13:09
Búcsúturnéra indul jövőre a Black Sabbath (Blikk)
szept. 4
13:10
Szijjártó Péter szerint Európa meggyengülésének egyik fő oka egyes politikusok nyilatkozataiban keresendő (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter úgy véli, hogy egyes európai politikusoknak fogalmuk sincs róla, miként kell megoldani a rendkívül súlyos menekülthelyzetet.
szept. 4
13:11
Itt a bejelentés! Ezért is dühös lehet majd Csányi (Portfolio)
"Ártatlannak tűnő" kérdést tettünk fel a miskolci MKT Közgazdász-vándorgyűlés EU-források szekciójában azzal kapcsolatban, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel előfordulhat-e, hogy a kormány...
szept. 4
13:11
A németek 59 százaléka nem aggódik a menekülthullám miatt (Blikk)
szept. 4
13:12
Röszkén kitörtek a menekültek, míg a Keletiből gyalog elindultak Ausztriába - frissítve (Privátbankár)
Mintegy háromszázan kitörtek a röszkei befogadóállomásról, mert túl lassúnak ítélték kérelmük elbírálását, Bicskén továbbra is patthelyzet.
szept. 4
13:12
Nyilvános parkolóban próbálta ki új szexjátékát – 18+ videó (BorsOnline)
Senki sem tudja, miért éppen ott, a sétáló emberek között kényeztette magát a nő, aki meg sem próbált diszkrét maradni.
szept. 4
13:12
Milliomos lesz az óriás péniszű mexikói (Blikk)
Mexikóváros – Sokszoros milliomos lehet a világ legnagyobb péniszével büszkélkedő Roberto Esquivel Cabrera (52), mert az egyik legnagyobb pornó forgalmazó, a Vivid Entertainment szerződést ajánlott neki.
szept. 4
13:12
A Legia Warszawa is magyar győzelemre buzdít (Blikk)
Varsó – A magyar labdarúgó-válogatott sikerét, és Nikolics Nemanja gólját várja a Legia Warszawa Facebook-oldala.
szept. 4
13:12
Így csapják be az időseket a termékbemutatókon (hirado.hu)
Ha valaki nem figyel, könnyen rávehetik egy több százezres, többnyire haszontalan termék megvásárlására.
szept. 4
13:13
A szaúdi biztonsági erők megöltek egy "terroristát" (Blikk)
szept. 4
13:14
Ma 50 éves Charlie Sheen, Hollywood utolsó rosszfiúja! (Blikk)
Los Angeles – Hollywood utolsó rosszfiúja 50 éves lett! Charlie Sheen, az alkohol, a drog és a szex rabszolgájaként élt az elmúlt években, így tulajdonképpen már az is kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán megélhette a fél évszázadot!
szept. 4
13:15
A Főgáz megvette a GDF Suez magyarországi földgázszolgáltatóját (Blikk)
szept. 4
13:17
Csökkent a fogyasztói árindex Svájcban (Blikk)
szept. 4
13:18
Sorra mondják le a külföldiek a Magyarországra tervezett utazásaikat (Infostart)
A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) tagirodáinál a menekültügyi helyzet miatt külföldi csoportok és egyéni utasok sorra mondják le magyarországi látogatásaikat. A szervezet attól tart, hogy a következő napokban még több lemondás érkezhet, ami jelentős bevételkiesést okozhat - tudatta a MUISZ pénteken.
szept. 4
13:18
Minden, amit a komposztálásról tudni akartál! (Blikk)
A házi készítésű komposzt a legjobb, a legtermészetesebb humuszforrás, amelynek nagy előnye az, hogy pénzbe se kerül és helyben van, nem kell szállítani!
szept. 4
13:18
Elfogadták Ujhelyi ifjúsági munkanélküliséget csökkentő programját Brüsszelben (Infostart)
Az Európai Bizottság a lehető legmagasabb pontszámmal értékelte, az Európai Parlament szakbizottsága pedig nagy többséggel szintén támogatta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő "pilot projektjét", amely a közeljövőben érdemi segítséget nyújthat az Európai Unió egyik legfeszítőbb szociális problémájának, az ifjúsági munkanélküliségnek a felszámolásában - közölte pénteken Ujhelyi irodája.
szept. 4
13:19
Hamilton volt a leggyorsabb az első gyakorláson (Blikk)
szept. 4
13:20
Az ENSZ-főbiztos 200 ezer menekült befogadására szólította az EU-t (Infostart)
António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa arra szólította pénteken az Európai Unió tagországait, hogy legalább 200 ezer menekültet fogadjanak be minden tagország számára kötelező érvényű áttelepítési (relokációs) program keretében.
szept. 4
13:21
Először láttak halászmacskát több mint tíz év után Kambodzsában (Blikk)
szept. 4
13:21
2017-re befejeződik a 3-as metró szerelvényeinek felújítása (Metropol)
A 3-as metró szerelvényeinek felújítása 2017 elejére befejeződik - közölte a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 4
13:21
Lemondott posztjáról Balatoni Monika, a velencei biennále nemzeti biztosa (Blikk)
szept. 4
13:21
Hamilton jól kezdett az Olasz Nagydíjon is (Alternatív Energia)
A pilóta első lett az első szabadedzésen.
szept. 4
13:23
Folyóban találták meg a levágott fejet (Blikk)
szept. 4
13:23
Tarlós elárulta, mikor fejezik be a 3-as metró felújítását (Alternatív Energia)
"A nettó infrastruktúra-felújítás" költsége 125 milliárd forint közeli lesz.
szept. 4
13:24
2017 elejére felújítják a 3-as metró szerelvényeit (hirado.hu)
Az infrastrukturális felújítás határideje 2018 vége.
szept. 4
13:26
Szétkapták a játékboltokat az „Erő-pénteken" a Star Wars-rajongók (hirado.hu)
Világszerte megrohamozták az üzleteket, mától kaphatók ugyanis a legendás mozi legújabb epizódjának játékai.
szept. 4
13:27
Itt a bejelentés! Ezért háboroghatnak majd a bankok (Portfolio)
"Ártatlannak tűnő" kérdést tettünk fel a miskolci MKT Közgazdász-vándorgyűlés EU-források szekciójában azzal kapcsolatban, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel előfordulhat-e, hogy a kormány...
szept. 4
13:27
Búcsúzik ügyfeleitől a bank: szomorú levelet küldtek (Pénzcentrum)
Egy darabig még minden marad a régiben, de aztán......
szept. 4
13:27
Kövesse élőben az ATV-n a menetelő tömeget (ATV)
Az ATV és az atv.hu élőben közvetíti a Keleti pályaudvartól Németország felé elinduló menekültek útját.
szept. 4
13:27
Dízelmozdony – 340 lóerővel és 700 Nm-rel debütált az Audi SQ5 TDI plus (Auto Pult)
A bivalyerős dízelmotoroknak nagy divatja van a hobbiterepjárók szegmensében (is); a vásárlók olyannyira kedvelik a 2-3 turbós V6-os 3-literes dízeleket, hogy a gyártók immár sport-terepeseiket is dízelmotorral szerelik fel. Kitűnő példája ennek az Audi SQ5, amihez egyáltalán nincs is benzinmotor.

Keresés