Washington - Hét nap alatt akár egy teljes kosármérettel is megnövelheti a kebleket a vibráló melltartó, amit egy szerb biztonsági őr fejlesztett ki hobbiból, mert barátnője műtét nélkül akart nagyobb melleket
Az édesanyák gyakori panasza, hogy a bölcsőde, vagy óvoda kezdéssel szinte egy időben a gyermek náthás, köhög és ez az állapot tartósan, akár hónapokig is tart.
A budapesti Keleti pályaudvaron viszonylagos nyugalom van, a migránsok az eső elől a pályaudvar csarnokába, illetve az aluljáróba húzódtak, amely így zsúfolásig megtelt - jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója péntek délelőtt.
Változatlan a helyzet a bicskei állomáson, ahol több száz menekült tartózkodik egy vonaton. A szerelvény csütörtökön indult el a Keleti pályaudvarról Sopronba, azonban a vonat megállt a Fejér megyei településen, hogy a hatóság regisztrálhassa a menekülteket az ottani befogadóállomáson. A migránsok nem működnek együtt a rendőrséggel, továbbra is passzív ellenállást tanúsítanak - közölte az Országos…
A Vienna Life Biztosító az idei első félévben is folytatta lendületes növekedését: a biztosító teljes díjbevétele a tavalyi év első hat hónapjában elért 5,78 milliárd forintos szintről – 21 százalékos növekedéssel – 6,99 milliárd forintra bővült. Ezzel párhuzamosan a hazai biztosítási piac összesített díjbevétele mérsékeltebb ütemben, 2,1 százalékkal növekedett, míg az élet üzletág bevételei 2,5…
Lázár János miniszter és Kovács Zoltán szóvivő kesergnek, hogy az EU nem ad pénzt a menekülthelyzet kezelésére. Orbán Viktor viszont többször elmondta, hogy nem kérünk pénzt. Egyébként pedig kértünk, és valamennyit már kaptunk is.
Svájcban a fogyasztói árak augusztus folyamán már tizedik hónapja csökkentek egyhuzamban, aminek mértékére 1959 óta nem volt példa - közölte pénteken a svájci statisztikai hivatal.
A nigériai dzsihádista terrorszervezet a dombokon keresztül átlépte a határt, és kb. 30 embert megölt plusz 145-öt megsebesített csütörtökön, amikor lecsaptak egy észak-kameruni piacra, és egy katonai tábor közelében egy kórházat is megtámadtak. Úgy tűnik, a Boko Haram egyre inkább … Folytatás
Újra felmerült az UniCreditnél a leépítések lehetősége, ezúttal 10 000 munkahelyet szüntetne meg a cég, 15 500-ra emelve ezzel az elmúlt négy évben elbocsátottak számát. A döntés a nyereségesség...
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányítása alatt álló Főgáz Zrt. adásvételi szerződést írt alá a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. megvásárlásáról a GDF International S.A.-val. A...
Az év végére 100 milliós adózás előtti nyereséget és további számottevő díjbevétel-bővülést kell elérnie a Vienna Life Biztosítónak. A féléves adatok biztatóak.
Los Angeles – Igazak a pletykák, Ben Affleck (43) és Jennifer Garner (43) tényleg házassági tanácsadásra jár, most le is fotózták őket, amikor bementek az épületbe.
1 szelet pizzasonka 1 db tojás jégsaláta zöldségkeverék (zöldborsó, répa, petrezselyemgyökér, kukorica) 1/2 karalábé 1/2 alma 1 db piros paprika 1 db csemegeuborka chili szósz majonéz citrom extraszűz olívaolaj só őrölt fekete bors
London - Radikális feministának vallja magát Emma Thompson, aki szerint az a nő, aki nem így tesz, az gyakorlatilag beleegyezik abba, hogy a férfiak rabszolgája legyen.
Szeged – 17 milliót követel tőlük a bank, azért a lakásért, amiért már 22 milliót kifizettek korábban. Súlyos csalás áldozata lett az a kerekesszékes házaspár, akiknek háza már végrehajtás alatt van, mert nem tudják kifizetni a bank által követelt pénzt – irja a nol.hu.
Amennyiben Magyarország szigorít a határvédelmen, megváltozhat az Ázsiából és Afrikából az Európai Unióba tartó migránsok útvonala - jelentette ki Mitar Djuraskovic, a szerbiai határrendészeti igazgatóság osztályvezetője pénteken a szerbiai közszolgálati televízió híradójában.
Manchester – Brit lapértesülések szerint a Manchester United futballklubjának számítástechnikusai felelősek azért, hogy a spanyol gárda nem tudta megvenni David de Geát (24) az átigazolási utolsó pillanatiban.
A csütörtök délutáni nagy erősödés után péntek reggel gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben. Reggel részletes GDP-adatból tudhatjuk meg a csalódást okozó második negyedéves növekedés...
Jó lenne a magasabb foglalkoztatottság és a szélesebb körű oktatás, nyilván több tőkével is tudnánk mit kezdeni, a magyar gazdaság azonban addig biztosan nem tud felzárkózni a német teljesítményhez, amíg nem javít a termelékenységén. Mekkorát kellene nőnünk, hogy 30 év alatt utolérjük a németeket?
Mi tagadás, az énekesnő lába előtt térdepelhetne Lady Gaga, hiszen az egykori tinisztár kellemetlen viselkedése már mindenen túlmutat. Szinte az összes díjátadón tök pucéran jelenik meg, illetve úgy, mint aki azt az elvet vallja: az ékszer öltöztet.
A németek 59 százalékának nincsenek félelmei a menekülthullám miatt, és több mint 90 százalékuk támogatja a menekültek tagállamok közötti elosztását kvóták alapján - mutatta ki az ARD német országos közszolgálati televízió megbízásából a napokban készített felmérés.
A magyarok eddig felelősségteljesen cselekedtek, mert regisztrálták a bevándorlókat, "Prágában arról fogunk tárgyalni, hogyan segítsünk Magyarországon" - nyilatkozott pénteken reggel, a visegrádi négyeknek a migrációs válság kezelésére szánt rendkívüli miniszterelnöki találkozója előtt Rafal Trzaskowski lengyel külügyi államtitkár.
Több sportoló is bekerült a Guiness World Record 2016-os kiadásába, Frank Lampard épp korábbi csapatának lőtt góljával, de a Chelsea menedzsere, José Mourinho is helyet kapott a vaskos kiadványban.
Az 1975-ben és utána született korosztályok nyugdíjának összege előreláthatóan a mai nyugdíjak felét sem éri majd el, így a nyugdíjuk összege az aktív kori jövedelmüknél akár 70 százalékkal is kisebb lehet, írja a Nyugdíjguru a Világgazdaságban.
Az Unicredit csoport 10 ezer fős leépítésben gondolkodik, melyből 2700 pozíció megszüntetését már korábban bejelentették. A leépítés a teljes munkaerő állomány csaknem 7%-át jelentené, és elsősorban Olaszországban kerülne rá sor.
A Gazprom több európai olajvállalattal is megegyezést írt alá egy új, Balti-tenger alatti gázvezeték megépítéséről. A projektben a Gazpromnak 51%-os részesedése van, míg, az E.ON, a Shell, az OMV és a BASF 10-10%-os, az Engie pedig 9%-os részesedéssel fog rendelkezni.
Újra felmerült az UniCreditnél a leépítések lehetősége, ezúttal 10 000 munkahelyet szüntetne meg a cég, 15 500-ra emelve ezzel az elmúlt négy évben elbocsátottak számát. A döntés a nyereségesség...
A németek 59 százalékának nincsenek félelmei a menekülthullám miatt, és több mint 90 százalékuk támogatja a menekültek tagállamok közötti elosztását kvóták alapján - mutatta ki az ARD német országos közszolgálati televízió megbízásából a napokban készített felmérés.
Már több ízben olvashattak az Autó Pult hasábjain a Jaguar rövidesen érkező luxus szabadidő-autójáról, az F-Pace modellről, amely elsősorban a nagy német prémium kvintett (Q7, X5-X6, GLE, Cayenne, Touareg), a Range Rover Sport, illetve a Volvo XC90 ellen készül harcba szállni. Nos, eljött a bemutatás ideje, ugyanis a típus alig néhány nap múlva, a Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni.
Már hónapok óta tart a város egyik legjelentősebb térfelújítási projektje, a Széll Kálmán tér rekonstrukciója. A szerződéskötést megelőző nehézségek miatt jelentős csúszással elindult beruházást...
Szinte semmit sem tudtunk azokról a menekültekről, akiket egy-egy éjszakára befogadunk, voltak szíriai szírek, kurdok, de voltak Szudánból is – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Bár a kínai tőzsdék ma is zárva voltak, a nyitva levő ázsiai piacokon óvatosan estek az indexek, és a nyugat-európai tőzsdéken is rossz hangulat kezdődött a kereskedés. A befektetők ma az átfogó...