A Kia a folyamatosan kiszivárogtatott fotók után ezúttal végre – néhány utastérről készült képpel karöltve – megnyitotta az információcsapot is a vadonatúj Sportage-dzsel kapcsolatban. A dél-koreaiak közepes SUV-járól így immáron gyakorlatilag minden fontos információt megtudhattunk, így már csak annyi van hátra, hogy élőben is megcsodáljuk a Frankfurti Autószalonon.
Budapest — Jön az év meccse, Magyarország és Románia péntek este a Groupama Arénában (M4, 20.45) csap össze az Európa-bajnoki selejtezők F csoportjában.
Marysville — Sebek szakadtak fel, amikor a Washington állambeli város rendőrsége kiadta azokat a vérfagyasztó SMS-eket, amelyeket Jaylen Fryberg (†15) küldött négy áldozata szüleinek tavaly október 24-én, mielőtt magával és három iskolatársával is végzett a Marysville-Pilchuck középiskola ebédlőjében.
Brüsszel, Prága, Kötcse - a következő napokban ezekben a városokban lesz a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor külföldi útjain a menekültválság lesz a központi téma.
Lima – Brutálisan megvertek egy perui sportriporter nőt egy futballmérkőzésen, miután az egyik csapat játékosa ráuszította a szurkolókat, a kamera mindent rögzített.
Péntektől bruttó 2 forinttal emeli a Mol a benzin, és 4 forinttal a dízel nagykereskedelmi listaárát. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 323,6, a...
A Fidesz szerint az MSZP, a DK és az Együtt a bevándorlók pártján áll, ha rajtuk múlna, mindenki mindenféle ellenőrzés nélkül "ki-be járhatna" Magyarországra és így az Európai Unióba.
Több mint három éve folyamatosan csökken a magyar lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség mutatója, európai uniós összevetésben azonban a magyar mutató még mindig magas, a 28 tagállam közül csak Bulgáriában magasabb.
A kvóta- és éremszerzésre esélyes magyar birkózók mindegyike elszánt és jó formában érzi magát a hétfőn kezdődő Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.
Sztrájkba lép az Izraeli Labdarúgó Szövetség, ha nem játszhatják továbbra is szombaton a bajnokság mérkőzéseit - közölte az izraeli közszolgálati rádió szerdán.
Chongqing - Nem ez az első bizarr építkezési projekt ebben a térségben. Az emberek az út közepén és más házak tetején is megpróbálták kialakítani életterüket, több-kevesebb sikerrel...
Valószínűleg hatalmas botrány lesz egy rendőri intézkedésből, miután napvilágot látott egy olyan felvétel, ami egész mást mutat, mint ami a hivatalos jelentésekben szerepel.
Nem szabad magára hagyni Magyarországot, hanem Görögország és Olaszország mellett ott is létre kell hozni a menedékkérőket regisztráló uniós üzemeltetésű központokat - mondta Stephan Mayer, a német Bundestag konzervatív (CDU/CSU) frakciójának belügyi kérdésekért felelős vezető szakpolitikusa szerdán a Phoenix német országos közszolgálati televíziónak.
Magyarország - Nem sokáig folytathatta gerillaharcát a Jobbik regionális igazgatója, Stummer János, ugyanis többszöri felszólítás után rendőrök vezették el őt és "harcostársait".
A Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerint krízishelyzet van Magyarországon a migránsok miatt. Magyar Levente az InfoRádiónak adott interjújában elvi kérdésnek nevezte, hogy Budapest nem fogadja el az uniós kvótarendszert.
Az elemzői várakozásokkal összhangban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,1 százalékkal csökkentek a termelői árak júliusban az euróövezetben - közölte szerdán az EU statisztikai hivatala (Eurostat).
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Ha van egy jó ötlete és alapos a kivitelezésében, akkor szinte bármiből lehet sikeres vállalkozást, pénzt csinálni. Kiváló példa erre a Cimbi, mely egy kézművességgel kevert tréningből jutott el az egyedi, környezetkímélő divatárukat kínáló márkává.
Barack Obama nagy külpolitikai eredménye, az iráni megállapodás most már szinte biztosan meg fog állni, azaz a szenátus nem fogja tudni elkaszálni. Barbara Mikulski, Maryland demokrata szenátora ugyanis bejelentette, hogy nem fog az egyezmény ellen szavazni, így megvan a vétó … Folytatás
Most éppen az Uber sofőrjei nyújtottak be csoportos keresetet Kaliforniában. A bíróság arról dönt majd, hogy a cégnek dolgozó mintegy 160 ezer autós valóban szerződéses vállalkozó-e, vagy inkább alkalmazott.
Nyomás alatt maradhat a forint, a dollár 300 fölé mehet jövőre. A magyar gazdaság a következő hónapokban, évben várhatóan kevésbé fog növekedni, mint ahogyan várják – véli a Saxo Bank, amely szerint kifulladnak a gazdaságot élénkítő korábbi intézkedések, tovább tart a politikai bizonytalanság és strukturális problémák vannak.
A háziasított európai sertésekben a korábban véltnél sokkal több a vaddisznógén - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amelynek tanulmányát a Nature Genetics című folyóirat közölte.
Közel 25 évet töltött el a halálsoron az a férfi, aki elrabolt, megerőszakolt, megkínzott és megölt egy 15 éves lányt. A gyilkos kedden kapta meg a méreginjekciót.
Nagykáta-Tápióbicske - Öt napon át kutatták a zsaruk és helybéliek, hogy ki gázolta el Kálmánt (†19). Végül kiderült, hogy egy helybéli ifjú családapa volt a tettes, akinek vallomásából most a Zsaru magazin közölt szemelvényeket.