Több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás - foglalt állást csütörtökön a luxembourgi Európai Bíróság főtanácsnoka.
Harminc-harmincöt millió olyan emberről írnak az elemzésekben - emlékeztet a külgazdasági és külügyminiszter -, akik potenciálisan bevándorlókká válhatnak, ezért kulcsfontosságú a külső határok védelme, és ezt a kérdést az Európai Unió kissé elhanyagolta.
A kerítéses-könnygázas-vízágyús Röszke láthatóvá tette, mire vezet, ha az európai liberális demokrácia kebelében levegőhöz jut a tekintélyelvű hatalom.
A menekültválság kapcsán többször felvetődik, hogy a szíriai polgárháború pacifikálása után a helyzetet viszonylag gyorsan normalizálni lehet, és célzott befektetések eredményeképpen az elüldözöttek visszatérhetnek hazájukba. A szomszédunkban húzódó nyugat-balkáni térség tapasztalata viszont arra figyelmeztet, hogy két évtizedes békeidőszak és az EU szomszédsága sem hozott érezhető külföldi…
Már épül az ideiglenes határzár a magyar-horvát határon - jelentette be Orbán Viktor. Tegnap 500 bevándorló érkezett Horvátországból, amely felénk irányítja a migránsokat. Már hat megyében van válsághelyzet. Horvátország lezárta 7 határátkelőjét Szerbia felé. Szlovénia is bekeményít.
A horvát rendőrség bejelentette csütörtök este, hogy határozatlan időre lezárt minden közutat, amely a Szerbiával közös hét határátkelőhelyhez vezet. Szlovénia pedig csütörtök estétől péntek reggelig nem enged be az országba egyetlen olyan személyszállító vonatot sem, amely Zágrábból érkezik a dobovai határállomásra.
A három magyar labdarúgót a keretében tudó Lech Poznan gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Belenensesszel az Európa Liga csütörtöki nyitókörében.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonnali hatállyal felfüggesztette tisztségéből Jerome Valcke főtitkárt, akit visszaélésekkel vádoltak meg a 2014-es világbajnokság jegyeladásaira kötött szerződések miatt.
A német menekültügyi rendszer gyakorlatilag összeomlott, amikor Magyarország és Ausztria átengedte a feléjük tartó menekülteket. Merkel nagyon nehéz helyzetbe fog kerülni, ha nem sikerül összehozni az európai kvótarendszert.
Elindultak az első spanyol gyártmányú, úgynevezett CAF-villamosok Budapesten a 3-as vonalán. Az új flotta 46 és fél milliárd forintba kerül, Idén és jövőre összesen 47 ilyen jármű áll forgalomba. A régi villamosok nyugdíjba mennek. További részletek a videóban.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonnali hatállyal felfüggesztette tisztségéből Jerome Valcke főtitkárt, akit visszaélésekkel vádoltak meg a 2014-es világbajnokság jegyeladásaira kötött szerződések miatt.