Az elmúlt öt évben 175 ember halt meg és 130 megsebesült a Zambézi folyó mozambiki szakasza mentén hemzsegő krokodilok támadásaiban az ország nyugati részén, Tete tartományban.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki az M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény-Záhony közötti szakaszának tervezésére - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az AUD esésére játszó kereskedők tegnap éjszaka nagy pofont kaptak, miután az ausztrál jegybank új közleményében elhagyta a „további AUD gyengülés lehetségesnek és szükségesnek tűnik” kitételt, és helyébe az „AUD árfolyama az irányadó nyersanyagok árainak jelentős mértékű csökkenéséhez igazodik” szöveg került - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának…
Az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriasztás nyomán Tarlós István főpolgármester utasítást adott, hogy a főváros cégei mindent tegyenek meg a lakosság hőségérzetének enyhítése érdekében - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta több dolgozó rosszullétét azon a budaörsi ipartelepen, ahonnan húsz embert vittek kivizsgálásra kórházba kedd kora délután. Az ügyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a rendőrség is vizsgálódik, az illetékes kormányhivatal későbbre ígért információt.
Budapest - Haverjával garázdálkodott egy ausztrál fiatalember, aki pánikba esett, amikor a VI. kerületi Nagymező utcában szembejött vele a rendőrautó, amit miatta hívtak ki a környékbeliek - adta hírül közleményben a Fővárosi Főügyészség.
Több mint ötszáz - 248 női, 283 férfi - nevezés érkezett a 120. atlétikai magyar bajnokságra, amelyet tavaly után ismét Székesfehérváron, a Bregyó közi atlétikai centrumban rendeznek meg péntektől vasárnapig.
Bayonne - Csúnya bosszút állt a bika a Bayonne-i bikaviadalon, és nem is akárkin. Az aréna kerítését átugorva a rendezvény főszervezőjét, a francia bikaviadal szövetség elnökét, Dominique Perront vette célba, de ez sem volt elég neki.
Öt hét zárva tartás után tegnap nagyot zuhant a görög tőzsde, az esés pedig ma is folytatódik, bár ma már több részvény árfolyama emelkedni tud. A fontosabb nyugati tőzsdék is lejjebb kerültek, a...
Kazany — Nem lehet már jelzőket találni Hosszú Katinka (26) teljesítményére, aki hétfőn a kazanyi vizes-világbajnokságon az első döntőjében, 200 méter vegyesen 2:06.12 perces új világcsúccsal védte meg a címét.
Belső vizsgálatot rendelt el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetése azért, hogy kiderüljön: felsővezetői jóváhagyás nélkül hogyan került ki az internetre egy munkaközi anyag. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a dokumentummal kapcsolatban egyeztetést kezdeményezett a Főpolgármesteri Hivatallal.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta több dolgozó rosszullétét azon a budaörsi ipartelepen, ahonnan húsz embert vittek kivizsgálásra kórházba kedd kora délután. Az ügyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a rendőrség is vizsgálódik, az illetékes kormányhivatal későbbre ígért információt az MTI-nek.
Nemzetközi összefogást sürgetett kedden Oroszország az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen, Moszkvát ugyanis aggasztja a dzsihadista terrorcsoport növekvő befolyása.
Moszkvát aggasztja a dzsihadista terrorcsoport növekvő befolyása. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden azt mondta, köztudott, hogy Oroszország korábban többször is a legmagasabb szinten fejezte ki aggodalmát az Iszlám Állam növekvő befolyása miatt, és amiatt, hogy a csoport folyamatosan növeli az ellenőrzése alatt tartott területeket Szíriában és Irakban
Az AIG Global Real Estate Investment Corp (“AIG”) és a White Star Real Estate LLC (“White Star”) közös bejelentése alapján a White Star megvásárolta az AIG korábban AIG/Lincoln néven működő fejlesztési és ingatlankezelési üzletágát (a “Management Társaság”).
Ma is folytatódott az esés a görög tőzsdén, a befektetők szórták a bankpapírokat, azonban akadtak olyan részvények, melyek árfolyama jelentősen emelkedni tudott. A pesszimista hangulat nem csak...
Ez a magas arány megfelel a 2014 elején mért szintnek - derül ki a Tárki júliusi közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit kedden juttatták el az MTI-hez.