Augusztus 18-ra szeretné megkötni a megállapodást a nemzetközi hitelezőkkel a görög kormány – jelentette be kedden a kabinet szóvivője. A hitelezők azonban egyáltalán nem biztosak abban, hogy addigra meg is születik a kompromisszum.
Most érkezett el az egyensúly felé vezető fordulathoz az ingatlanpiac, a hirtelen elszaladt árakat hamarosan lecsillapítja majd az elszámolást követően eladásban gondolkodó devizahitelesek hulláma – véli elemzésében a Balla Ingatlaniroda.
A felsőoktatásban részt vevő hallgatók alig 6 százaléka folytat mezőgazdasági területen tanulmányt, miközben a teljes hallgatói létszám is folyamatosan, sőt gyorsuló ütemben apad.
Bár kapni gyakorlatilag nem lehet, sokakat felvillanyozott a konkurenciát izzasztóan jó ár-érték arányú kínai OnePlus 2. Erre még karácsony előtt előáll a cég egy újjal.
A közvetlenül a Duna partján álló tározó miatt már kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen. Emellett a Közgép érdekeltségei ellen vívott harc is bejátszhatott a képbe.
Mély aggodalmát fejezte ki kedden az Európai Unió egy illetékese a török hadsereg és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei közötti konfliktus miatt, de egyben hangsúlyozta: "arányos és célzott" választ kell adni a terrorizmusra.
A budai fonódó villamoshálózat építése miatt csütörtökön több mint egy hónapra lezárják a belső sávot a III. kerületi Bécsi út egy szakaszán, a kifelé vezető oldalon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Nemzetközi összefogást sürgetett kedden Oroszország az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen, Moszkvát ugyanis aggasztja a dzsihadista terrorcsoport növekvő befolyása.
Sokba került a Vörös Ördögök nemzetközi kupaszereplés nélküli előző idénye; a Manchester United hivatalosan is a Manchester City mögé szorul, ami az UEFA rangsorát illeti.
Kötelező az új Szuezi-csatornát dicsérniük az egyiptomi mecsetekben pénteken felszólaló hitszónokoknak; az egységesített prédikáció tartalmától eltérő imámoknak a hatóságok megtorlásával kell számolniuk - derül ki az al-Maszri al-Jóm című egyiptomi napilap keddi számából.
Ha azt hiszi, végleg beszakadtak az ingatlanárak és már nincs megállás, csak a csillagos ég, akkor lehet, hogy téved. A következő két negyedévben egyre többen dönthetnek úgy, hogy eladják lakásukat, a megnövekedett kínálat pedig az árakat is kordában tartja. Ugyanez azonban nem mondható el az albérletekről.
Budapest - Alig tudok aludni, fájdalomcsillapítókon élek - mesélte egy hét kórházban fekvés után az indexnek Tamás. Az egyetemista gyanútlanul utazott a 134-es buszon, amikor hatalmas robaj kíséretében tűzforró, olajos víz lőtt ki a járműből
Meghalt egy ember a fővárosban egy XI. kerületi, Sasadi úti épület leomlásakor, két ember pedig megsérült – közölte a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat.
Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) már 250 ezer feldolgozatlan menedékjogi kérelem fekszik, és a menedékkérők folyamatos beáramlása miatt nem várható, hogy belátható időn belül ledolgozzák a lemaradást - mondta kedden a hatóság vezetője.
Kedden sem tudta áttörni a forint a 307-es szintet és fokozatos leértékelődéssel a 309-es szint közelébe gyengült a hazai fizetőeszköz.309 felett 2015.08.04 16:40Az amerikai tőzsdék negatív nyitása...
Friss, egészséges és könnyű fogásnak számít a saláta, főleg nyáron, és nem csak ebédre, de vacsorára is kiváló alternatíva lehet. Azon felül persze, hogy salátakeveréket már bárhol kaphatunk, egy idő után unalmasnak találhatjuk ugyanazokat az ízeket.
Az EMEA régióban 2015 első félévében 85%-kal nőttek a szálloda befektetési volumenek 2014 azonos időszakához képest, kiemelkedik az Egyesült Királyság, ahol az összbefektetési érték 172%-kal nőtt....
Irán engedélyezi, hogy a BBC egyes munkatársai egy héten át tudósítsanak az országból – közölte kedden egy iráni kormányilletékes. A BBC-nél azt mondták, hogy a brit műsorszolgáltatót egyelőre nem értesítették az iráni kormány döntéséről, de egyik tudósítójuk nemrég egy napot töltött Teheránban.
Emberekre dőlt egy fal, amikor leomlott egy egész épület, két ember megsérült, egy ember pedig meghalt. A baleset egy építkezésen, a Sasadi út 174-ben történt. Az utca balesethez közeli részét lezárták. (MTI)
Jelzálogbankot alapít az Erste, kedvezményes árfolyamon jöhet az autóhitelek forintosítása, Irán zúdítaná az olajat, miért fütyülünk a drágulásra? Napi összefoglaló.
Nem csak a lakosságnál, de a közös kasszában is jelentős erőfeszítéseket tesz Magyarország, hogy csökkentse a devizaadósságot és a külföldi kitettséget.