A második negyedéves gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese értékelte a legfontosabb trendeket. Folytatódott a hálózatfejlesztés,...
Sok napsütés várható, emellett elsősorban keleten, északkeleten, valamint a Dunántúl magasabban fekvő részein helyenként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet a délutáni órákban
Hatvan csoportban 1331 határsértőt - köztük 235 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szerdán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t
A kormánycsapatokkal folytatott heves harcokat követően az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet csütörtökre virradóra elfoglalt egy kulcsfontosságú települést a közép-szíriai Homsz tartományban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Mára a technológia lehetővé tette, hogy a munkát és annak kereteit egészen másként értelmezzük, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt. A legnagyobb eredmény, hogy az egyén, már ha a munkáltatója nyitott erre (és a későbbiekben kiderül, hogy ez egyre szélesebb körben így van), egyre inkább maga uralhatja a saját idejét, oszthatja be a munkavégzést, hiszen az eredmény, a teljesítmény a lényeg. Ezzel…
A Richter Gedeon Nyrt. és a STADA Arzneimittel AG a mai napon bejelentették, hogy licensz és értékesítési szerződést kötöttek a Richter által bioszimilárisként kifejlesztett pegfilgrastim forgalmazásáról.
A Magyar Telekom első negyedéves gyorsjelentése a várakozásnál magasabb árbevételt és EBITDA-t, üzemi eredményt és nettó profitot tükrözött. A társaság júliusban kiszállt a lakossági gázszolgáltatásból, az üzleti előfizetőket pedig egy vegyesvállalaton keresztül szolgálja ki.
Megszólaltak a harangok Hirosimában csütörtökön helyi idő szerint reggel 8 óra 15 perckor, egy amerikai bombázó fedélzetéről 1945. augusztus 6-án ekkor dobtak atombombát a japán városra.
A befektetők továbbra is a görög adósságrendezéssel kapcsolatos fejleményekre és a vállalati hírekre figyelnek. Az európai tőzsdék ma már nem tudnak erősödni, itthon azonban jó a hangulat, jó hírekre...
666 millió euró lett a KBC nettó eredménye a második negyedévben, a 930 millió eurós adózás előtti eredmény jelentősen felülmúlja a Reuters elemzői konszenzusában szereplő 750 milliót. A...
Visszautasította a migráció ügyében tett MSZP-s nyilatkozatban foglaltakat a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában; Kovács Zoltán kijelentette, a kormány mindent megtett, amit lehetett és minden uniós forrást lehívott a helyzet kezelésére az eddigiekben is.
Júliusban több millió négyzetméter erdő vált a lángok martalékává Magyarországon. Az elmúlt hét csapadékosabb időjárása ellenére az erdők továbbra is nagyon szárazak és egy kisebb eső után akár egy órával is lángra kaphat a növényzet - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtöki közleményében.
Az elmúlt hét csapadékosabb időjárása ellenére az erdők továbbra is nagyon szárazak és egy kisebb eső után akár egy órával is lángra kaphat a növényzet.
A röszkei határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselőt vettek őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Meghosszabbította az orosz űrügynökséggel az asztronauták Nemzetközi Űrállomásra (ISS) juttatásáról kötött szerződését az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal (NASA).
A Vasas sportolójának szervezetében július 18-án, a második vb-válogató után elvégzett teszt mutatta ki a drog nyomait, a versenyző a milánói világbajnokságon K–1 1000 méteren indult volna
Budapest – Nem beszél Bajor Imre felesége, Ildikó, és az elhunyt művész legjobb barátja, Koós János egymással, senki nem tudja miért? -írja a Story magazin.
A felek megegyeztek: a szállítás elmaradása miatt Párizs teljes mértékben visszafizeti az Oroszország által előre kifizetett összegeket, s visszaadja a hajókra már felszerelt orosz berendezéseket
A röszkei határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselőt vettek őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt, az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t
Utazási szolgáltatások egyszerű összehasonlítását és megvásárlását lehetővé tévő szolgáltatással bővült a Netrisk.hu tevékenységi köre. A legnagyobb hazai online biztosítási alkuszcég két éve már sikeresen bővítette kínálatát banki termékek összehasonlítását kínáló szolgáltatással. A társaság ezúttal – Utazasnet.hu néven – többek között utazási ajánlatok és kedvező árú repülőjegyek széles körű…