Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a görögországi helyzet megvitatása céljából kedd este az Európai Unió azon tagállamainak állam-, illetve kormányfői, amelyek a közös pénzt, az eurót használják.
Hozzájárulhatott öt beteg halálához a mentők által használt új légút-biztosítási technika - írta egy, a birtokában lévő szakértői jelentésre hivatkozva a Népszabadság keddi számában. Az Országos Mentőszolgálat cáfol és a lap ellen jogi lépéseket tesz.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is értékeli a magyar kormány teljesítményről készült innovatív jellegű, Jó állam című jelentést - mondta hétfőn az MTI-nek Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese Párizsban.
A grapefruit és a narancslé gyakori fogyasztása összefügghet a rosszindulatú bőrrák, a melanóma magasabb kockázatával - állapította meg egy nagyszabású amerikai kutatás.
A kormány rendeletében jövő január 1-jére halasztotta a szemétszállítóknak azt a kötelezettségét, hogy két űrméretű kukát ajánljanak fel az ügyfeleknek. Eredetileg a jogszabály július 1-jétől lett volna hatályos, hétfőn azonban az új rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben.
Az államfőhöz fordult az Oktatói Hálózat az államtudományi képzés átalakítása miatt - írja a Népszabadság. A Magyarországon élő külföldiek nagy része európai - olvasható a Napi Gazdaságban.
Egyre több cégnél jelenik meg a távmunkavégzés lehetősége, az Szja-törvény tételesen felsorolja, hogy a dolgozó mit számolhat fel költségtérítésként, ami a munkáltató számára akár járulékmentes lehet, írja az adó.hu.
Július 1-től kezdték a munkát a fiatalok a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban. Jelentkezni azonban egészen a program végéig, augusztus 31-ig lehet, írja a Promenád.hu.
A Brit Állatorvos-szövetség (BVA) felmérése szerint, a mezőgazdaságban dolgozó állatorvosok munkája a legveszélyesebb, mert egy év alatt, több mint felük szenvedett sérülést, írja a 444.hu.
A Morgan Stanley önkéntesei robotprogramozásról tartottak műhelyfoglalkozást lányoknak, hogy felkeltsék érdeklődésüket az információtechnológia iránt, és hogy bebizonyítsák nekik: ez a terület a lányok számára is izgalmas karriert kínál.
A szocialisták EP-képviselője kedd reggeli közleményéből még egy sor idéznék, ami tökéletesen idézhető bármelyik év, bármelyik hónap, bármelyik napján: ”Sajnos a magyar kormány felelőtlen, késlekedő politikája már így is visszafordíthatatlan károkat okozott, ezért azonnali lépésekre szólítom fel az illetékeseket!”
Hogy délben megolvad az aszfalt, arra még csak-csak felkészül az ember, de hogy késő este is 30 fok fölött maradjon a hőmérséklet, az már szinte elviselhetetlen.
A világ legbutább autóversenyén, a Nascar széria daytonai futamán történt a baleset. Hihetetlen, de senki sem sérült meg komolyan, a nézők között is csak könnyebb sérültek voltak, őket a kirepülő alkatrészek találták el. (Roadandtrack)
Az Egyesült Államok erősíti az Iszlám Állam (IÁ) szíriai hátországa, így például a dzsihadista szervezet finanszírozásában kulcsfontosságú szerepet betöltő olaj- és gázipari létesítmények elleni támadásait - közölte Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Pentagonban tartott sajtóértekezletén.
Menekültügyi témában szólalt fel hétfő este az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén Deli Andor fideszes és Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő.
Hozzájárulhatott öt beteg halálához a mentők által használt új légút-biztosítási technika - írta egy, a birtokában lévő szakértői jelentésre hivatkozva a Népszabadság keddi számában.
A Bassár el-Aszad elnökhöz hű szíriai hadsereg egyik bázisánál hajtott végre öngyilkos merényletet az al-Kaida szíriai szárnya a harcok dúlta Aleppóban, 25 katona meghalt a támadásban - jelentette egy szíriai ellenzéki szervezet.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) jogszabályi kiskapukkal asszisztál ahhoz, hogy a bennfentes gazdálkodók ki tudják játszani az uniós támogatási szabályokat – állítja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Úgy látják, az 1200 hektárnál nagyobb földek támogatásának lenullázásával a kormány nem az „agrároligarchákra” mért csapást, hanem a „versenyképes és hatékony…
Egyelőre szeptember nyolcadikáig marad rács mögött a három letartóztatott gyanúsított. Szombaton járna le a Buda-Cash ügyben is az előzetes, de annak hosszabbításáról még nem döntött a bíróság. (Mno)
A kormány rendeletében jövő január 1-jére halasztotta a szemétszállítóknak azt a kötelezettségét, hogy két űrméretű kukát ajánljanak fel az ügyfeleknek. Eredetileg a jogszabály július 1-jétől lett volna hatályos, hétfőn azonban az új rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben.
Magyarország akár bíróságon is megvédi az új földforgalmi törvényt - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Tegnap találkozott a német kancellár és a francia elnök, hogy egyeztessenek a görög adósságválsággal kapcsolatban, a tárgyalások pedig ma folytatódhatnak. Ami a vállalati híreket illeti, a Samsung és...