Tiszteletben tartjuk a görögök szavazatát, és meghallottuk minden demokratikus görög párt üzenetét arról, hogy az eurózövezetben kívánnak maradni. Az ajtó nyitva áll a tárgyalások előtt - mondta Francois Hollande francia államfő Angela Merkel német kancellárral tartott rövid sajtótájékoztatóján Párizsban.
Ha gyors étkezésről van szó, mindig számíthat a konzerv élelmiszerekre, mint a nélkülözhetetlen tápanyagok kényelmes forrására. De vajon mennyire egészségesek?
Budapest — Az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs ellenére simán leszállt a repülőről Brüsszelben Fetter András, akit többek között azért kerestek, mert Dominikára szöktette kisfiát, Bandikát (8).
Budapest — Fásy Ádámtól és Kothencz Lajostól elveszik a szerzői jogot négy éve bejelentett daluk, a Nézését meg a járását után, és az eddig utalt jogdíjakat is visszakövetelik.
Székesfehérvár — Örökre megnyomorította Perusza Zoltánt (48) egy életveszélyesen megépített kerékpárút, amely egyenesen betonárokba vezette a gyanútlan kerekezőt.
Hajdúszoboszló — Európa legnagyobb fürdőkomplexumaként hirdetik, és csakugyan, már-már bejárhatatlanul hatalmas a Hajdúszoboszló Gyógyfürdő és Vízipark.
A hivatalos hitelezők megállapodási javaslatait elvető görögországi népszavazás után drámai mértékben megnőtt egy olyan eseményláncolat kockázata, amelynek végén Görögország zűrzavaros körülmények közepette távozni kényszerülhet az euróövezetből - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett elemzésében.
Szokatlan óegyiptomi temetkezést tártak fel a Nyugati sivatagban lengyel régészek, akik a 6500 éve elhunyt ember combcsontján ejtett bemetszéseket észleltek, az ilyesfajta "gyógykezelés" ismeretlen volt a neolitikumban Afrika adott részén.
A Parlament is támogatja, hogy Budapest pályázza meg a 2024-es olimpiát. A pályázat ellenzői szerint a magyar gazdaság belerokkanhat egy olimpia rendezési költségeibe. Orbán Viktor a hétfői szavazáson nem volt ott, így nem szavazott.
A vizeletükben lévő vegyi anyagokkal "irányítják az egereket" a macskák - derült ki egy új kutatásból, amelynek eredményeit a Kísérleti Biológiai Társaság éves találkozóján ismertették Prágában.
Megkezdődik a Quaestor-kötvényesek kárrendezése július 13-án, amikor a 20 ezer euróig (mintegy hatmillió forintig) terjedő kárigényeket fizeti ki a Befektető-védelmi Alap (Beva) a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapján (QA) keresztül - közölte a QA hétfőn az MTI-vel.
Állami hátszéllel ugyan, de beindult a magyar bankpiac konszolidációja, az összeolvadások pedig milliárdos nagyságrendű projekteket jelentenek az informatikai cégeknek, amelyekért hatalmas a verseny....
Az extra alacsony alapkamat a kamatadó (és az EHO) miatt fáj a költségvetésnek, ám a jelenlegi kamatszintek mellett nem várható olyan drasztikus bevétel-kiesés, mint 2014-ben volt. A jövő évi bevételi terv 1-2 milliárdos kieséssel számol.
Mit érdemel az a bűnös, aki tisztességesen, pontosan megfizeti a tb-járulékokat, de elhanyagolja azok bevallását? A NAV szigora elképesztő, jogértelmezése sajátos.
Bár szeretne rugalmasan dolgozni, az alkalmazottak többségének nincs módja az irodán kívüli munkavégzésre - derült ki a Telenor Magyarország online felméréséből. Egyed Gábor, a társaság kommunikációs munkatársa azt mondta: a válaszadók 70 százaléka úgy véli, nem is tudna otthonról dolgozni a munka jellege miatt, ezzel szemben sokan vannak, akik akár a cégautóról is lemondanának, ha otthonról…
Olyan intelligens családi autót épített egy holland egyetemi diákokból álló csapat Eindhovenben, amely átlagban több energiát termel, mint amennyit felhasznál - olvasható a phys.org internetes portálon.