2015. június 17. szerda

jún. 17
20:29
Lemondott Csíkszereda polgármestere (Gondola)
Lemondott tisztségéről Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, aki ellen szerdán vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség - közölte a Székelyhon portál
jún. 17
20:33
Megörült a piac a Fed bejelentésének! (Portfolio)
A Fed mai bejelentésére azonnal irányt váltottak az előzetesen süllyedő amerikai részvényindexek, noha igazán nagy fordulat nem történt. A mozgatórugó az lehet, hogy a jegybank a pesszimistább...
jún. 17
20:39
Elsivatagosodás: komoly vízhiány fenyeget (Infostart)
Magyarország rövid távú célja, hogy az öntözött területek nagyságát, kiterjedését legalább 50 százalékkal növelje. A szakemberek a Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapján tanácskozáson tekintették át, hogy ennek eléréséhez milyen beruházásokra, fejlesztésekre van szükség, ehhez az uniós támogatások miként használhatók fel, s hogyan szervezhető meg az öntözésben részt vevő gazdálkodók…
jún. 17
20:39
Miért kell nekünk vasfüggöny? Elmagyarázzuk (Privátbankár)
A kormány döntése a szerb határ elkerítéséről elsőre ijesztőnek tűnik, valójában elkerülhetetlen az EU külső határának védelme, az a fura, hogy eddig elhanyagoltuk. Fellegi Tamással, a Privátbankár.hu elemzőjével beszélgettünk.
jún. 17
20:39
Elállt az éremeső - FOTÓK! (Kripto Akadémia)
Magyarország 3. az éremtáblázaton.
jún. 17
20:39
„Berlini fal”, „hidegháború”: Nemzetközi lapszemle (ATV)
A magyar-szerb határra tervezett drótkerítés kapcsán megnéztük a külföld sajtóját.
jún. 17
20:42
Csontritkulásban szenved a Mirigy énekese (Blikk)
Budapest — Hideg zuhanyt hozott a márciusi közös kivizsgálás végeredménye Varga Győző (41) számára!
jún. 17
20:45
Az agrártárca a Kúriához fordul Kishantos ügyében (Gondola)
Az agrártárca azért fordul a Kúriához, mert a bíróság másodfokon jogerősen helyt adott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft
jún. 17
20:45
Kondás Elemér hosszabbított Debrecenben (Blikk)
jún. 17
20:47
Lázár János puccsot szervez? (Gondola)
Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja újabb részleteket közölt blogján Lázár János június 8-i szekszárdi beszédéből.
jún. 17
20:47
Hosszú Katinka megint Amerikában úszik (Blikk)
jún. 17
20:49
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán (Blikk)
jún. 17
20:51
A T-Mobile Macedonia beolvad a Makedonski Telekomba (ProfitLine)
A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD - Skopje (Maktel) szerdán közgyűlést tartott, amelyen jóváhagyták a T-Mobile Macedonia beolvadását a Makedonski Telekomba - közölte szerdán a Magyar Telekom az MTI-vel.
jún. 17
20:51
Egyesítik a gyermekjóléti és a családsegítő központokat (Pénzcentrum)
Az intézmények új neve család- és gyermekjóléti szolgálat lesz....
jún. 17
20:53
Nem változtatott az irányadó kamaton a Fed (ProfitLine)
Nem változtatott az irányadó kamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán.
jún. 17
20:53
Szerbia reagált a határzárra: az EU segítségét kérik (Pénzcentrum)
Van, aki szerint ez nem jó üzenet....
jún. 17
20:57
Indul az innsbruck-i Heart of Noise fesztivál (Kripto Akadémia)
Csütörtöktől újra dobog a zaj szíve.
jún. 17
20:57
A szerb miniszterelnököt sokkolta a határzár híre (ATV)
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt szavai szerint meglepte és sokkolta a hír, hogy Magyarország négy méter magas kerítéssel zárná le a magyar-szerb határ 175 kilométer hosszú szakaszát, és kijelentette: Szerbia nem követi a magyar példát, "nem fog falakat emelni (…) és nem fog Auschwitzban élni".
jún. 17
21:03
Bocsánatot kért a Nutellát bíráló francia miniszter, Segolene Royal (Infostart)
Bocsánatot kért szerdán Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter a vitáért, amelyet azzal váltott ki, hogy felszólított a Nutella fogyasztásának beszüntetésére.
jún. 17
21:03
Átadták a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány díszokleveleit (Blikk)
jún. 17
21:05
Sokkolta a szerb miniszterelnököt a magyar kerítés híre (Infostart)
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt szavai szerint meglepte és sokkolta a hír, hogy Magyarország négy méter magas kerítéssel zárná le a magyar-szerb határ 175 kilométer hosszú szakaszát, és kijelentette: Szerbia nem követi a magyar példát, "nem fog falakat emelni (...) és nem fog Auschwitzban élni".
jún. 17
21:09
Yellen: ne aggódjatok annyira az első emelés miatt! (Portfolio)
Nem kéne annyira nagy jelentőséget tulajdonítani az első lehetséges kamatemelésnek, hiszen a monetáris politika az elkövetkező időszakban még nagyon támogató lesz - jelentette ki Janet Yellen...
jún. 17
21:09
Vidal visszatérhet a csapathoz, sírva kért elnézést (Sport365)
Szabadon távozhatott a bíróságról Arturo Vidal, a Juventus és a chilei válogatott játékosa, miután ittasan okozott balesetet szerda hajnalban.
jún. 17
21:15
Vissza kell térni... (Kripto Akadémia)
Pápai Gábor rajza.
jún. 17
21:15
Az EU szegényei közé tartozunk (ATV)
Magyarország egy főre jutó GDP-je (holtversenyben) az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban – írja a Portfolio az Eurostat jelentésére hivatkozva.
jún. 17
21:17
Szerbia nem fog falakat emelni (Kripto Akadémia)
Vucic szerb miniszterelnököt sokkolta a hír a magyar kerítésről.
jún. 17
21:19
Halálos baleset az M5-ösön (Kripto Akadémia)
Fának rohant egy autó Kecskemét közelében.
jún. 17
21:21
Az EU meghosszabbítja szankciókat (Gondola)
Az EU állam- illetve kormányfőinek korábbi döntésével összhangban az Európai Unió meghosszabbítja az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat
jún. 17
21:21
Gyengült kissé szerdán a forint (Blikk)
jún. 17
21:21
Nem változtatott az irányadó kamaton a Fed (Kripto Akadémia)
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
jún. 17
21:24
Az Opel bővíti a motorgyártást Szentgotthárdon (ProfitLine)
Folytatódik az Opel offenzívája, a cég 2018-ig 17 új motorral bővíti kínálatát, és ezek nagy része Szentgotthárdon fog készülni - mondta Peter Küspert, az Opel alelnöke szerdán Szentgotthárdon, a nyolcmilliomodik motor legyártása alkalmából tartott ünnepségen.
jún. 17
21:27
Friss! A Skandináv lottó nyerőszámai a 25. héten (Pénzcentrum)
Na, vajon elvitték a főnyereményt?...
jún. 17
21:33
Az oltásellenesség rövid története (WebBeteg)
Az oltásellenesek egyik fő érve a védőoltások alkalmazása ellen az autizmus kialakulása és a védőoltások közötti kapcsolat szajkózása. Minden egy tanulmánnyal kezdődött, avagy egy bolond százat csinál.
jún. 17
21:33
830 juh pusztult el egy hodálytűzben (ATV)
Egy ember megsérült, 830 juh elpusztult két juhhodályban keletkezett tűzben Hajdúnánás közelében szerda este - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
jún. 17
21:35
Durván emelkedik a pedofil bűncselekmények száma Nagy-Britanniában (ATV)
Meredeken emelkedik a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények száma Nagy-Britanniában - közölte szerdán nyilvánosságra hozott éves jelentésében a gyermekekkel szembeni kegyetlen bánásmód megelőzésére hivatott országos szervezet (NSPCC).
jún. 17
21:36
Sokkolta a vasfüggöny híre a szerb miniszterelnököt (Blikk)
Belgrád - Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt szavai szerint meglepte és sokkolta a hír, hogy Magyarország négy méter magas kerítéssel zárná le a magyar-szerb határ 175 kilométer hosszú szakaszát, és kijelentette: Szerbia nem követi a magyar példát, "nem fog falakat emelni és nem fog Auschwitzban élni".
jún. 17
21:39
Jövő szerdáig kell előkészíteni a magyar-szerb határ lezárását - a nap hírei (Infostart)
Az idén másfél milliárd forint jut a diákmunka programra. Tovább bővíti a motorgyártást Szentgotthárdon az Opel.
jún. 17
21:39
Görögországban nyert a magyar női labdarúgó-válogatott (Infostart)
A magyar női labdarúgó-válogatott szerdán 1-0-ra nyert a görög együttes vendégeként felkészülési mérkőzésen - számolt be az MLSZ honlapja.
jún. 17
21:39
Károly hercegék nyitották meg waterlooi megemlékezéseket (Blikk)
jún. 17
21:51
Kövér találkozott Aliyevvel Azerbajdzsánban (ATV)
Azerbajdzsán államfője szerdán Bakuban fogadta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, aki később megbeszélést folytatott a kormányfővel és a parlamenti elnökkel is.
jún. 17
21:57
Nem változtatott az irányadó kamaton a Fed (Infostart)
Nem változtatott az irányadó kamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán.
jún. 17
21:57
Hanga és Lóránt nélkül készül a férfi kosárlabda-válogatott (Blikk)
jún. 17
21:57
Az EU meghosszabbítja az orosz szankciókat (Gondola)
Az EU állam- illetve kormányfőinek korábbi döntésével összhangban az Európai Unió meghosszabbítja az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat
jún. 17
21:57
Egyre népszerűbb a Mobilitási Hét (ProfitLine)
Évről évre egyre többen vesznek részt a környezettudatos gondolkodást és az egészséges életmódot népszerűsítő Európai Mobilitási Hét programjain Magyarországon – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a 14. Európai Mobilitási Hét…
jún. 17
21:59
Alec Baldwin ismét apa lett (Blikk)
jún. 17
21:59
Csáky tiltakozott a diszkrimináló intézkedések ellen (Gondola)
Levélben tiltakozott Juraj Draxler szlovák oktatásügyi miniszternél a magyar iskolákat érintő diszkriminatív intézkedések miatt Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője, aki az ügyben a szülők és a szakma kérésének tiszteletben tartására szólította fel a tárcavezetőt - tájékoztatta az MTI-t a képviselő munkatársa
jún. 17
21:59
Lezárult a Polgár-halastavak rehabilitációja (ProfitLine)
Befejeződött a Polgár-halastavak természetvédelmi célú rehabilitációja, amelyet több mint nettó 274,5 millió forinttal támogatott az Európai Unió - közölte a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. szerdán az MTI-vel.
jún. 17
22:01
Azerbajdzsánban tárgyalt Kövér László (Gondola)
A magyar házelnök kinyilvánította, hogy Magyarország kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik a dél-kaukázusi térség országaival
jún. 17
22:03
Befejeződött a sármelléki repülőtér kármentesítése (Gondola)
Több mint ötéves munkával, mintegy 4,3 milliárd forintos európai uniós forrás felhasználásával kármentesítették az egykor szovjet katonai objektumként működő zalavári-sármelléki repülőtér területét
jún. 17
22:15
Kövér László az államfővel is találkozott azerbajdzsáni látogatásán (Infostart)
Azerbajdzsán államfője szerdán Bakuban fogadta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, aki később megbeszélést folytatott a kormányfővel és a parlamenti elnökkel is.

Keresés