Los Angeles - Minden csoda három napig tart, és a sorozatok gyereksztárjai is felnőnek egyszer, nincs ez másképp a Született feleségek hajdan kiskorú szereplőivel sem. Az 1996-ban indult sorozat kis kedvencei ma már javarészt felnőttek, és sokan maradtak, vagy legalább is igyekeznek megragadni a pályán...
A modellváltás technológiai feltételeinek megteremtése miatt csökkent a Magyar Suzuki forgalma és nyeresége tavaly, a Magyarországon gyártott új Vitara modell piaci sikere azonban az idén akár értékesítési rekordot is hozhat a vállalatnak - derült ki vállalat szerdai budapesti eredmény beszámolóján elhangzottakból.
Az idei első negyedévben 96 százalékkal nőtt a sűrített földgáz (CNG) felhasználása Magyarországon az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatott a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) szerdán, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai alapján.
Bírálta Vlagyimir Putyin államfőnek az orosz nukleáris fegyverarzenál bővítését célzó terveit a német kormány. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter szerdai nyilatkozatában Putyin ezzel kapcsolatos, előző napi bejelentését úgy értékelte, hogy a tervezett bővítés szükségtelen lépés, és semmiképp nem járul hozzá az európai enyhüléshez, illetve stabilitáshoz.
Manapság igen fontos szerepet játszik egy autó életében a modellciklus felénél esedékes ráncfelvarrás, hiszen előfordulhat, hogy néhány zavaró hiba kijavításával rengeteget fejlődik az összkép. Noha a Honda CR-V már eddig is kiváló családi igáslónak bizonyult, néhány tekintetben bizony ráfért a változás a közepes SUV-ra. Ezt pedig tudták a japánok is, és nemrég bemutatták a CR-V frissített…
A túlméretezett pénzügyi szféra nem segíti, hanem visszafogja a növekedést - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett tanulmányában. A fejlett országokat...
A Juventus támadója jelenleg Chilében tartózkodik, ahol az argentin válogatottal szerepel a Copa Américán. Itt környékezte meg korábbi csapatának elnöke.
Egy 2200 fős, afrikai beavatkozásokra kész gyorsreagálású erő állandó dél-spanyolországi állomásoztatásáról írtak alá megállapodást szerdán Washingtonban az amerikai és a spanyol kormány képviselői.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a piaci szereplőket joggal aggasztják a görög euróövezeti tagság egyre valószínűbb megszűnésének járványhatásai, főleg az a lehetőség, hogy Görögországot más...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,69 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 21 720,15 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,27 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a piaci szereplőket joggal aggasztják a görög euróövezeti tagság egyre valószínűbb megszűnésének járványhatásai, főleg az a lehetőség, hogy Görögországot más eurógazdaságok is követik, ám e kockázatok több okból is jó eséllyel kezelhetők.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a piaci szereplőket joggal aggasztják a görög euróövezeti tagság egyre valószínűbb megszűnésének járványhatásai, főleg az a lehetőség, hogy Görögországot más eurógazdaságok is követik, ám e kockázatok több okból is jó eséllyel kezelhetők.
Személygépkocsi ütött el egy kerékpározó gyereket Kaposváron szerdán - tájékoztatta Kis-Bank Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Moszul - Ismét sokkolt az Iszlám Állam (IS) kivégzőosztaga! Ezúttal egy tolvajnak vágták le nagy nyilvánosság - köztük sok bámészkodó kisgyerek - előtt a kezét egy bárddal.
Budapest — Négy méter magas, 175 kilométer drótkerítés épül a magyar–szerb határszakaszon – jelentette be a kormányülést megszakítva Szijjártó Péter külügyminiszter.
A MINI legújabb generációja tavaly látta meg a napvilágot, és azóta már az ötajtós változatot is piacra dobta az angol-német márka. Itt persze még közel sincs vége az újdonságok sorának, hiszen szépen lassan az egész modellcsalád megkapja az új alapokat. Ezúttal a Clubman verzióról osztottak meg velünk egy kedvcsináló fotót a gyáriak.
Az Európai Unió azt tervezi, hogy kiterjeszti az Oroszországgal szembeni gazdasági szankcióit jövő januárig. Ezzel további nyomást kívánnak helyezni a továbbra is megoldatlan kelet-ukrajnai...
Az amerikai jegybank ma a várakozásoknak megfelelően nem nyúlt hozzá az irányadó rátájához, így az továbbra is 0-0,25 százalék közötti sávban marad. A jegybanki iránymutatás lényegében nem változott:...
Bern — Megdöbbentő: nem egy, nem kettő – a svájci főügyész szerint 53 (!) esetben bukkantak pénzmosás gyanúját felvető átutalásokra a 2018-as és 2022-es labdarúgó-világbajnokság pályázataival kapcsolatos nyomozás során.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy leányvállalata, a Makedonski Telekom AD – Skopje (a továbbiakban „Maktel”) a mai napon közgyűlést tartott, melyen jóváhagyták a T-Mobile Macedonia beolvadását a Makedonski Telekomba.
A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. dohánytermékek központi kiszállítására tett közös ajánlatának elfogadásával a magyar kormány teljességgel átláthatatlan és diszkriminatív módon két kiváltságos piaci szereplő kiválasztása mellett döntött a pályáztatásból kimaradt nagyvállalatok álláspontja szerint.
Magyarországnak szüksége van bevándorlókra - jelentette ki Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke a kormány idegenrendészeti politikája ellen tiltakozó rendezvényen, a Parlament épülete előtt szerda este.
Raleigh — Betegágyán, a kórházban szólaltatta meg a Daily Mail azt a 16 éves fiút, aki két napja túlélt egy szörnyű cápatámadást Észak-Karolina egyik leg, népszerűbb és legzsúfoltabb strandján.
A Kárpát-medencében erősebb a klímaváltozás hatása, mint máshol Európában - mondta a köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Németvölgyi Gondozási Központban tett látogatásán
Tarnaörs – Félelem és reszketés Tarnaörsön! A saját maga által termesztett marihuána olyan hallucinációkat okozott egy tarnaörsi férfinél, hogy kétségbeesetten hívta ki a rendőrséget a lakására - természetesen ültetvényestül együtt azonmód le is bukott.