2015. június 17. szerda

jún. 17
3:03
Paks gazdasági igazgatójáé az ellopott atomlaptop (Blikk)
Budapest —  Dr. Nádasdy Bencének, az MVM Paks II. Zrt. gazdasági igazgatójának az autójából lopták el azt a laptopot és adathordozókat, amelyeken akár Paks II.-vel (az atomerőmű bővítésével) kapcsolatos tervek is szerepelhettek – tudta meg a Blikk.
jún. 17
3:21
Rendező hívta le a színpadról a balhézó Kaszát (Blikk)
Budapest — A Kasza! show egyik statisztája szerint amíg az adásba került műsor vicces és szórakoztató, addig a felvételeken néha kifejezetten vágni lehet a feszültséget.
jún. 17
3:21
Gyerekek bámulták a siófoki utcai pornót – fotók 18+ (BorsOnline)
Szado-mazo pornósok forgattak fényes nappal a siófoki kikötőben: egy dominának öltözött nő pórázon sétáltatott és ostorral csapkodott egy lenge öltözetű lányt.
jún. 17
3:25
Mások csináltak slágert Fásy dalából - videó! (Blikk)
Budapest — Akár több millió forint jogdíjat zsebelhet be Fásy Ádám (63) egy zseniális húzásnak köszönhetően.
jún. 17
3:25
Pécsi Ildikó nyerésre áll a menye ellen (BorsOnline)
A jogász szerint a színésznőnek jók az esélyei, hiszen a házat ők ajándékozták a fiataloknak, így nem számít közösen szerzett vagyonnak.
jún. 17
3:39
Éva néni: Eltüntették a férjem sírját! (BorsOnline)
Virágosbódékat telepítettek egy hajdani NB I-es focista sírja elé a fővárosi Új köztemetőben. Özvegye nem hagyja annyiban a dolgot.
jún. 17
3:39
Rózsadombi luxusban él Vajna Timi húga (Blikk)
Budapest — Nemcsak Vajna Tímea (32), de a mindössze 21 éves húga, Palácsik Lilla is egészen elképesztő luxuskörülmények között éli mindennapjait.
jún. 17
3:39
Fetter András: Haza akarunk menni Bandikával (Blikk)
Budapest — Punta Cana — Segítségért könyörög Fetter András, aki két éve vitte el kisfiát egy láthatásról, majd a gyerekkel együtt a Dominikai Köztársaságba szökött.
jún. 17
3:43
Vastag Csaba nem bánja, ha tapizzák (BorsOnline)
Nem véletlen, hogy óriási rajongótábora van, mert őszintén imádja a közönségét Vastag Csaba. A viszonya szorosabb a nézőkkel, mint a legtöbb előadónak.
jún. 17
3:43
Edina nélkül, lélekben erősen (Blikk)
Senkit nem sajnálok most jobban, mint a szülőket, akik elvesztették kislányukat egy gázolásban.
jún. 17
3:47
Nyári szünetben is ingyenbenzin jár a politikusoknak (Blikk)
Budapest — Nem kímélik autóikat honatyáink a benzinkártya kiosztása óta, számos parlamenti képviselő messze kétszázezer forint felett tankol egy-egy hónapban.
jún. 17
3:51
Másfélszeres fizetést kérnek az NB I-es futballisták (Blikk)
Budapest — Alaposan felkavarta az átigazolási piacot, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) 12-re csökkentette az NB I létszámát.
jún. 17
3:57
A kislány gázolója: Szüntelen imádkozom érte (Blikk)
Balatonfüred — „Elvesztettük, a kishúgod nem jön haza" – suttogta édesapja Brigittának (13), miközben szorosan ölelte vigasztalhatatlanul zokogó kislányát.
jún. 17
3:57
Vágtató ménes ölte meg Gergőt – ezért 16 hónap? (BorsOnline)
A Józsi-Tóth házaspár fia, Gergő halálát egy, az útra hajtott ménes okozta. A vétkesek enyhe büntetést kaptak – vélik a szülők.
jún. 17
6:57
Luxuslakást bérel családja Vajna Tímea húgának (BorsOnline)
Palácsik Lilla és barátja rózsadombi luxuslakásban éli mindennapjait, hála a család segítségének.
jún. 17
7:15
Éjszakánként már csak egy mentőorvos dolgozik? (BorsOnline)
Az egészségügy kurvái vagyunk – így foglalta össze az Országos Mentőszolgálat egyik munkatársa a jelenlegi helyzetet. A középkorú férfi állítja: a kétmilliós fővárosban éjszaka mindössze egy mentőorvos dolgozik.
jún. 17
7:33
Bundázással vádolják Bödééket (BorsOnline)
Mindkét félnek jó eredmény született a Tolna megyei II. osztályú Madocsa–Dunaszentgyörgy meccsen. A 7:8-as eredménnyel a hazaiak bajnokok, a vendégek ezüstérmesek lettek.
jún. 17
7:51
Dráma: a gyöngycicis Viki már csak 42 kiló (BorsOnline)
Szorcsik H. Viki két kilóval kevesebbet nyom, mint a múlt héten, amikor szexi fotósorozatot közöltünk róla.
jún. 17
7:53
Biszku-per: Arcpirító az Ítélőtábla döntése (BorsOnline)
A fővárosi főügyész szerint "csörgősipkás bohócot" csinált a védelem a bíróságból a Biszku-ügyben.
jún. 17
8:09
Gyilkosság történt Budapesten hajnalban (BorsOnline)
Közös otthonukban bántalmazta, majd késelte meg egy hozzátartozóját a budapesti férfi.
jún. 17
8:09
Gyilkosság történt Budapesten (Blikk)
Budapest - Leszúrtak egy férfit a főváros XVII. kerületében szerda hajnalban.
jún. 17
8:11
Füredi gázolás: egy méteren múlt Pistike élete (BorsOnline)
Halálos baleset gondatlan okozása miatt nyomoz a rendőrség. Az életben maradt Briginek kedden mondták meg, hogy a testvére nincs többé.
jún. 17
8:24
Nincs még ajánlat Dibuszért és Dzsudzsákért (BorsOnline)
Fantasztikus lenne, ha a Herthának nem csak azért drukkolhatnánk, mert Dárdai Pál az edzője, hanem mert magyar focisták is erősítik.
jún. 17
8:42
Tóth Gabi: Tudom, hogy Geszti megosztó (BorsOnline)
Sikeremberekkel zsúfolja tele új lemezét Geszti Péter. Ezúttal olyan előadókkal rappeli el a dalait, akik a mai könnyűzene csillagai, és akik egyenként is sok ezer nézőt vonzanak.
jún. 17
9:00
Ittasan törte rommá luxusautóját a válogatott focista (Blikk)
Santiago - Három gólja után szabadnapján törte össze a kocsiját Arturo Vidal (28).
jún. 17
9:18
A kecskeméti Panni a legidősebb macska a világon (BorsOnline)
Kicsit sánta, néha belepisil a cipőkbe, tök süket, de imádjuk – mondja a világ leg­öregebb cicájának, Panninak a gazdája a 28 éves macskáról.
jún. 17
9:18
Mesterlövésszel vadásztak a rákosmenti apagyilkosra (Blikk)
Budapest – Megölte az apját egy férfi ma hajnalban Budapest XVII. kerületében, a Terrorelhárítási Központ óriási erőkkel vonult ki a gyilkos elfogására - írta az Origo.
jún. 17
9:20
Vélemény: Panni (BorsOnline)
»Tekintetében – amivel maximum már csak foltokat érzékel – ott van Magyarország minden pillanata az elmúlt majd’ harminc évből.«
jún. 17
9:22
Fradis relikvia mentheti meg Zsolti életét (BorsOnline)
Hétmillió forint – ennyi választja el a nyolcéves Danku Zsoltit élettől és haláltól. A Nyíregyháza melletti Pátroha településén élő kisfiú nagy focirajongó, de csak egymaga labdázhat, leginkább falazhat. Vigyáznia kell magára.
jún. 17
9:36
Flóra festett testét a Louvre-ban állítják ki (BorsOnline)
Nem akármilyen születésnapi ajándék várta a 22 esztendős Borsi Flóra fotóművészt. A napokban értesítették, hogy az Exposure Award 2015-re elküldött képeinek egyikét a Portré kategóriában kiállítják a Louvre-ban. A képen Borsi megfestett teste látható.
jún. 17
9:36
Plakáttal fricskázzák Orbánt Felcsúton (Blikk)
Budapest – Eldőlt, melyik plakátot helyezi ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Vastagbőr blog a miniszterelnök szülőhelyén, Felcsúton.
jún. 17
9:38
Szolnokról lett Holiday NBA-bajnok (Blikk)
Cleveland - Tavaly Magyarországon, idén az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) lett aranyérmes Justin Holiday (26).
jún. 17
9:54
Ők lesznek az RTL Klub új show-jának szűritagjai! (Blikk)
Budapest - Információnk szerint hamarosan összeáll az RTL Klub ősszel induló tehetségkutatója, a Got Talent zsűrije!
jún. 17
10:12
Ők lesznek az RTL Klub új show-jának zsűritagjai! (Blikk)
Budapest - Információnk szerint hamarosan összeáll az RTL Klub ősszel induló tehetségkutatója, a Got Talent zsűrije!
jún. 17
10:12
Utasok szedték le a buszt a néniről (BorsOnline)
Ötven járókelő fogott össze és döntött félre egy helyi buszt, hogy kiszabadítson alóla egy 76 éves nénit a kínai Kantonban.
jún. 17
10:14
Nézzen át Pirner Alma mellközén! - fotóval (BorsOnline)
Meg sem lehet mondani, hogy a táncosnő gyermeket vár, formái még mindig szinte tökéletesek. Csak át kell néznie Alma mellei között és máris meglátja.
jún. 17
10:15
Vörös szőnyeg a tengerparton (Metropol)
A helyszín, a kaliforniai Newport Beach.
jún. 17
10:30
Háttéralku miatt lépett le Gömöri (BorsOnline)
Gömöri Zsolt megtette az egyetlen lépést, amit még megtehetett: leköszönt MPB-elnöki posztjáról. A parák ügye ezzel még nem oldódik meg.
jún. 17
10:30
Ők lesznek az RTL Klub új show-jának zsűritagjai? (Blikk)
Budapest - Információnk szerint hamarosan összeáll az RTL Klub ősszel induló tehetségkutatója, a Got Talent zsűrije!
jún. 17
10:32
Kegyetlen hazugság terjed a neten: Korda György élet-halál között lebeg (Blikk)
Budapest – „Kórházba került Korda György (76), és élet-halál között van" - terjed szerda reggel óta az interneten.
jún. 17
10:48
Szexeljen naponta az egészségéért! (BorsOnline)
A szex nem csak a lelket, de a testet is karban tartja. Fiatalít és formában tart. A beteljesülés utáni vágy egyáltalán nem kor kérdése.
jún. 17
10:48
Megműtötték Törőcsik Marit! (Blikk)
Budapest - Múlt heti váratlan rosszulléte óta már egy szemműtéten is túl van Törőcsik Mari (79).
jún. 17
11:06
Megsértődött a miniszter Simicskára (Blikk)
Budapest – Nem volt hajlandó nyilatkozni a Hír Tv-nek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az üldözött keresztényekért szervezett séta és gyertyagyújtás alkalmával - írta az Index.
jún. 17
11:06
A rabtársuk köpte be a szökevények szeretőjét (BorsOnline)
A kész átverés és a nagy szökés kombinációja az az eset, amely június 6. óta lázban tartja Amerikát.
jún. 17
11:24
"Csörgősipkás bohóc lett a bíróság" - kikelt magából a fővárosi főügyész (Blikk)
Budapest – Arcpirítónak nevezte a Fővárosi Ítélőtábla Biszku-ügyben hozott döntését Ibolya Tibor fővárosi főügyész, aki szerint a védelem „csörgősipkás bohócot" csinált a bíróságból - írta a Magyar Nemzet, mely terjedelmes interjút közölt szerdai számában a főügyésszel.
jún. 17
11:42
Szakított az RTL Klub híradósa - vége a szerelemnek! (BorsOnline)
Két és fél év után ért véget Szabados Ági kapcsolata, újra szingli a csinos híradós.
jún. 17
11:42
Varga Viktor: Vágom, hogy irritálom az embereket (Blikk)
Budapest - Száz emberből csak egy szól be Varga Viktornak, az énekes mégis úgy érzi, a szabadság, amit képvisel, irritálja az embereket.
jún. 17
11:42
Brutális Baleset! Három autó üközött Várda közelében - Fotó! (Blikk)
Juta – Három autó rohant egymásba szerdén reggel a 6701-es számú út Juta és Várda közötti szakaszán.
jún. 17
11:45
Becsületes megtaláló (Metropol)
Nagyon sok pénz volt benne, de már nincs.
jún. 17
12:00
Dzsudzsák zsebpénzért mehet a Herthához (Blikk)
Moszkva - Korábbi árához képest jóval olcsóbban juthatna a Hertha Berlin Dzsudzsák Balázshoz (26).

Keresés