A Magyar Olimpiai Bizottság szerdai közgyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy támogatja a 2024-es budapesti olimpiapályázat szándéknyilatkozatának benyújtását. Tarlós István, Budapest főpolgármestere a rendezvényen elmondta, a főváros és a kormány is az ügy mögé állhat.
Kényszerleszállást hajtott végre szerda délelőtt a Magyar Honvédség egyik Gripen repülőgépe, a pilóta katapultált. Összeállítás magyar légierő gépeinek az utóbbi két évtizedben bekövetkezett baleseteiről a cikk végén.
Mit szólna ahhoz, ha a felére csökkenthetné a megbeszélések időtartamát úgy, hogy közben nem sérül a kollégákkal való kapcsolata, sőt, azok egy csapásra motiváltabbak és elkötelezettebbek is lennének a cég és a közös ügy iránt? Azt hiszi, viccelünk? Nem! Kétnapos workshopunkon megtapasztalhatja, hogy mindez lehetséges, sőt, még ennél több is!
A rendelet alapvetően a lakáscélú támogatás céljáról és adómentesség igazolásának módjáról szól, de forrásáról nem. Úgy vélem, igen kevés olyan cég van, aki tisztán osztogat több milliós vissza nem térítendő lakáscélú támogatást, a néhány százezer forintig terjedő cafeteria pedig nemigen alkalmas megfelelő lakáscélú tartalék képzésére. A leginkább alkalmas juttatás az éves/negyedéves bónusz lenne,…
A Gossip Girlből ismert színésznő a The Cardigans 1996-os slágerét adja elő szenvedélyesen. Leighton Meesterről a Pletykafészekben (Gossip Girl) töltött 6 éve alatt nem derült ki, milyen nagyszerű énekesnő: a Reflektorfény (Country Strong) című countrymusicalben feltörekvő sztárocskát alakított és közben lesöpörte a színpadról Gwyneth Paltrow-t, és nemrég megjelent első stúdióalbuma is. Most az…
Két szakaszra bontott négyéves ütemterv keretében képzeli el a gazdasági és monetáris unió (EMU) kiteljesítését az a jelentés, amit a június végi EU-csúcs elé készül terjeszteni öt uniós intézmény vezetője. A terv 2019 félévéig egy eurózóna szintű fiskális stabilizációs mechanizmust, jogilag kötelező gazdasági konvergenciákat és az ESM átalakításával egy Európai Valutaalapot irányozna elő.
Egyhangú szavazással a tanács mind a kilenc tagja 15 bázispontos kamatcsökkentésre szavazott a monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésén. Egy ember intett óvatosságra.
Az Európai Uniónak át kell értékelnie Oroszországhoz fűződő kapcsolatát, amelynek partneri jellegét alapjaiban kérdőjelezte meg Oroszország erőszakos fellépése, szomszédainak destabilizálása - hangoztatta az Európai Parlament (EP) által szerdán Strasbourgban elfogadott állásfoglalás.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a jelek szerint nem szereti az újságírókat. Mert ha szeretné, egy kicsit talán jobban odafigyelne a sajtómunkások elhelyezésére.
Továbbra is a görögök és a Fed kamatemelésének időpontja miatt idegesek a befektetők, bár a kezdeti rossz hangulat ellenére venni kezdték az európai papírokat. Az optimizmus a magyar tőzsdére viszont...
Vasile Blaga, a román ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke szerint kicsi az esélye annak, hogy sikeres legyen a Victor Ponta kormányának megbuktatására irányuló kísérletük azon a parlamenti szavazáson, amelyen az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványról fog szavazni a bukaresti parlament.
Részletes tényfeltárás szükséges az Illatos úti telephelyen, hogy kiderüljön mi volt pontosan a szennyezés forrása, a tényleges szennyezés felmérése és a kármentesítés csak a hulladék elszállítása után kezdődhet meg - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel.
Az ukrajnai helyzet békés megoldásának lehetőségéről, az Oroszországgal szembeni szankciókról, a nemzetközi terrorizmus fenyegetéséről, valamint az élelmiszer-biztonságról is egyeztetett egymással Matteo Renzi olasz kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán az Expo2015 milánói világkiállításon tartott találkozójukon.
Az interneten szerveződő, fizetésre használható virtuális eszközök népszerűségét kihasználó piramisjátékok térnyerésére hívja fel az MNB a figyelmet. Ezek kereskedését a jegybank nem felügyeli, a szervező fizetésképtelensége esetén a hazai garanciaalapok kártalanítása nem terjed ki azokra.
Amszterdam - Budapest – Radikális megoldáshoz fordulnának a holland orvosok az egészségtelen életmód visszaszorítása érdekében: a holland állami televízió felmérése szerint a dokik 40 százaléka szívesen fogadna olyan törvényeket amelyek lehetővé tennék a nyilvánvalóan egészségtelen életmódot folytató beteg kezelésének elutasítását.
Rá se lehet ismerni Magyarország nagybankjaira a 2008-tól 2014-ig tartó hat szűk esztendő után. A hitelállományuk 32%-kal, reálértéken pedig 44%-kal (!) ment össze, a legnagyobb "zsugorodó" a CIB és...
Szinte meg sem száradt a festék a Toyota Auris második generációján - 2013-ban volt a premier -, máris itt a frissítés. A formatervezők mellett a műszaki tartalomért felelős mérnökök is sokat...
Los Angeles – Csak állatokkal nem szereti a szexet Miley Cyrus (22), egyébként minden jöhet – fedte fel szextitkait az amerikai botrányhősnő a Paper magazin legújabb számában.
A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda nem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint a német istálló jelenlegi dominanciájával árt a Forma-1-nek. Tovább »