2015. június 10. szerda

jún. 10
14:06
Ha már nem kell, adja le - Gyerekekhez kerülnek a könyvek (Alternatív Energia)
Az akció nagykövetei zenés felolvasást is tartanak, beszélnek kedvenc olvasmányaikról.
jún. 10
14:06
Stabil a Gripen-pilóta állapota (hirado.hu)
Stabil állapotban a kecskeméti megyei kórházban ápolják azt a Gripen-pilótát, aki szerda reggel katapultált a város katonai repülőterén - jelentette be a honvéd vezérkar helyettes főnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.
jún. 10
14:06
NGM: közel 3,5 ezer milliárd forint jut építésre 2020-ig (ProfitLine)
A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban 3474 milliárd forint pályázati pénz juthat építésre, ebből épületenergetikai célra 561,4 milliárd forint fordítható - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián szerdán Budapesten.
jún. 10
14:08
Nóci a jogsijáról vallott (Alternatív Energia)
A műsorvezető elmondta, hivatalos okmánnyal közlekedett.
jún. 10
14:08
Változhatnak a követelmények a felsőoktatásban (hirado.hu)
A legtöbb követelmény már tízéves, ezért mindenképpen szükséges bizonyos új tartalmak bevetése és az elavultak elhagyása - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.
jún. 10
14:09
Elfogadta az EP a magyarországi helyzetről szóló javaslatot (Infostart)
Elfogadta szerdán az Európai Parlament Strasbourgban ülésező plenáris ülése a magyarországi helyzettel, elsősorban Orbán Viktor miniszterelnöknek a halálbüntetéssel kapcsolatban tett kijelentéseivel és a bevándorlás és a terrorizmus témakörében indított nemzeti konzultációval foglalkozó határozatát.
jún. 10
14:09
Megvalósíthatósági tanulmány: Budapest esélyes pályázó (Infostart)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése előtt szerdán bemutatott megvalósíthatósági tanulmány szerint Magyarország képes 2024-ben olimpiát rendezni, Budapest esélyes pályázó, az országnak pedig megéri otthont adni a játékoknak.
jún. 10
14:09
Meghalt James Last (Blikk)
jún. 10
14:09
Kidobják az élelmiszert a menekülttábor lakói (Blikk)
A salzburgi rendőrigazgatóság sportpályáján lévő sátortáborokban elhelyezett külföldi menekültek arra panaszkodnak, hogy túl keveset kapnak enni és rosszak az életkörülményeik – közölte az ORF tévé. a helyi önkormányzat szerint meg kidobják az élelmet.
jún. 10
14:10
Elfogadta az Európai Parlament a magyarországi helyzetről szóló javaslatot (hirado.hu)
Elfogadta szerdán az Európai Parlament Strasbourgban ülésező plenáris ülése a magyarországi helyzettel, elsősorban Orbán Viktor miniszterelnöknek a halálbüntetéssel kapcsolatban tett kijelentéseivel és a bevándorlás és a terrorizmus témakörében indított nemzeti konzultációval foglalkozó határozatát.
jún. 10
14:11
Fiát gyanúsítják apja meggyilkolásával (Blikk)
jún. 10
14:12
Beoltatja-e magát egy orvos? (WebBeteg)
Az oltásellenesek egy csoportja úgy véli, hogy az oltások ajánlása és kötelezővé tétele mögött a vakcinagyártók érdekei állnak: minél több oltóanyagot adnak el, annál nagyobb haszon. A szabadelvűek összeesküvés-elmélete szerint az oltásokban lévő hatóanyagoknak inkább negatívumai vannak, mintsem védő hatása. De ha tényleg csak gazdasági jelentősége van az oltásoknak, akkor miért oltatják be…
jún. 10
14:12
A titkos fegyver – Kia Soul EV teszt (Auto Pult)
Könnyen legyinthettünk, mikor elkezdtek szivárogni a hírek, hogy a második generációjába lépett Soul elektromos változatot kap. Akkoriban még átlag alatti, 170 km-es hatótávról szóltak a hírek, viszont a sorozatgyártásra váratlanul nagyot lépett a Kia, és beletette a világ legfejlettebb akkumulátor-csomagját. Ez egyben azt is jelenti, hogy a világ egyik legjobb elektromos autója a Soul EV?
jún. 10
14:12
Csődöt mondott a NASA marsi ernyője (hirado.hu)
A Mars-járművek landolásának új technológiáját tesztelő hétfői próbaúton teljesen kinyílt ugyan az óriási ejtőernyő, de rögtön utána darabokra is szakadt.
jún. 10
14:15
Így úszhatod meg, hogy lenyúlják a pénzedet a fesztiválokon (Pénzcentrum)
Évek óta egymást érik a fesztiválok hazánkban....
jún. 10
14:18
Oktatóvideó! Így lehet neked is tökéletes a sminked (Blikk)
Amszterdam – Boszorkányos ügyességgel varázsol magából „tévésztárt" egy holland sminkmester, hogy jobban látszódjon a változás, arcának csak egyik felét sminkeli ki.
jún. 10
14:20
Kemény kritikát kapott Magyarország az EU-tól (Blikk)
A magyar kormányt a halálbüntetés bevezetésének lebegtetéséért, illetve a bevándorlókról szóló nemzeti konzultációért súlyosan bíráló határozatot fogadott el az Európai Parlament - írja a hvg.hu.
jún. 10
14:21
NGM: milliárdok jutnak építésre 2020-ig (Infostart)
A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban 3474 milliárd forint pályázati pénz juthat építésre, ebből épületenergetikai célra 561,4 milliárd forint fordítható - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián szerdán Budapesten.
jún. 10
14:21
Villámgyors kolbászos csiga (Mindmegette)
25 dkg burgonya 5 dkg zöldborsó 2 db közepes paradicsom 1 evőkanál zöld fűszeres ecet 2 evőkanál olaj 1 teáskanál metélőhagyma 1 szál sütni való kolbász 3 evőkanál tej só bors petrezselyemzöld
jún. 10
14:21
Aláírták a Bartók Központ - Magyar Zene Háza tervezői szerződését (Infostart)
Fudzsimoto Szu építész, Mozsár István, a Városliget Zrt. vezérigazgatója és Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa aláírták szerdán Budapesten a Bartók Központ - Magyar Zene Háza tervezői szerződését.
jún. 10
14:21
Az EP elítélte a magyar kormány politikáját, Fidesz: ez a 2. Tavares-jelentés (ATV)
Az Európai Parlament elfogadta azt a határozatot, amely elítéli a magyar kormány halálbüntetést pártoló politikáját, valamint az idegengyűlölő nemzeti konzultációt és plakátkampányt – írja közleményében a DK.
jún. 10
14:22
Ezért ölte meg baltával az apját a drogos férfi (Blikk)
Dunaújváros – Egy szekercével mészárolta le édesapját, és napokig a holttesttel együtt élt az a dunaújvárosi férfi, akit kedden délután fogtak el a rendőrök – tudta meg a Blikk.
jún. 10
14:24
Jó hírünk van az iPhone-osoknak, nagy fejlesztés jön (Privátbankár)
Nemsokára az Apple fényképezős autóinak is lehet viccesen pózolni, az almás cég lekoppintja a Google Street View alapötletét.
jún. 10
14:24
Hullanak a Gripenek - Ismét kényszerleszállt egy HM-gép (Alternatív Energia)
A pilóta katapultált, eszméleténél van, orvosok vizsgálják.
jún. 10
14:24
Erdély és Eger áll idén a Múzeumok Éjszakája középpontjában (hirado.hu)
Idén először kiemelt tematikához - Élő Erdély - is kapcsolódhatnak a résztvevő intézmények, a vidéki városok közül pedig Eger kerül a középpontba a június 20-i Múzeumok éjszakáján.
jún. 10
14:26
Óriási bukta: 100 millió dollárt fizet a HP a részvényeseinek (Privátbankár)
A Hewlett-Packard techóriás az Autonomy nevű cég balul elsült felvásárlása után kénytelen kártalanítani a részvényeseket.
jún. 10
14:26
Prostiként futtatott kislányokat - Videó! (Alternatív Energia)
jún. 10
14:27
Emmi: időszerű a felsőoktatási követelményrendszer megújítása (Infostart)
Időszerű az egyes felsőoktatási szakokhoz tartozó képzési és kimeneti követelmények tartalmi modernizációja - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten.
jún. 10
14:27
Környezetbarát kampány hirdeti az ökokaját (Kreatív Online)
Például növényi festékkel készültek a plakátok és lyukkamerát használtak fényképező helyett.
jún. 10
14:27
Elkészült Ferenc pápa környezetvédelmi enciklikája (Blikk)
jún. 10
14:27
Nem a Mercedes dolga izgalmassá tenni a Forma-1-et (F1világ)
A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda nem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint a német istálló jelenlegi dominanciájával árt a Forma-1-nek. Tovább »
jún. 10
14:28
Óriásit téved, aki azt hiszi, hogy a hitelezők pislognak előbb (Privátbankár)
A hitelezőivel farkasszemet néző Athén arra játszik, hogy a hitelezők fognak "elsőként pislogni", az óvatos optimizmust viszont a félelem és gyanakvás légköre váltotta fel - írja Financial Times.
jún. 10
14:29
MNB: egyhangú szavazással csökkentette a kamatot májusban a monetáris tanács (Infostart)
Egyhangú szavazással a tanács mind a kilenc tagja 15 bázispontos kamatcsökkentésre szavazott a monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésén - derül ki a szerdán publikált rövidített jegyzőkönyvből.
jún. 10
14:33
Matolcsy arany szíve évi legalább 1,3 milliárd forintba kerül nekünk (444.hu)
A jegybank elnöke annyira szereti a saját munkatársait, hogy rendszeresen az infláció felett emeli az MNB-s béreket. Főleg a vezetőkét.
jún. 10
14:35
Gyűlölik a magyarok a pártjaikat, csak a DK erősödött egy kicsit (444.hu)
Az Ipsos kutatása szerint a lakosság 44 százaléka senkire sem szavazna, és a Fideszt is csak az ország egyötöde választaná.
jún. 10
14:36
Félmeztelenül vadítja meg rajongóit Bencsik Tamara - fotó (BorsOnline)
Tökéletesre edzett testével, forrónaciban, félmeztelenül köszöntötte a reggelt az egykori megasztáros, de így kora délután sem utolsó a látvány.
jún. 10
14:36
Így hirdettek nagyapáinknak - fotók! (Blikk)
Budapest - "Az alkohol méreg, öl, butít és nyomorba dönt!" - valószínűleg nincs olyan felnőtt, akinek ne csengne a fülébe az örökérvényű figyelmeztetés. Ám azt már biztosan kevesen tudják, hogy a mondat nagyjából 500-ezer példányban virított, mégpedig az 1910-es évek egyik jellegzetes plakátján.
jún. 10
14:37
Elhuny Vincent Musetto, a bulvártörténelem egyik legjobb címének atyja (444.hu)
Erről van szó: Meg sem próbálom lefordítani. Musetto nekrológja a New York Timesban olvasható.
jún. 10
14:39
Áprilisban csökkentek a román ipari megrendelések (ProfitLine)
Áprilisban 5,7 százalékkal csökkentek a román ipari megrendelések az előző hónaphoz képest - derült ki szerdán a román országos statisztikai intézet közléséből.
jún. 10
14:39
Mi köze a filozófusoknak a gyarmatosító bankokhoz? (ATV)
Az, hogy az elmúlt öt év ellenségeinek sorában minkét csoport ott volt egykor. Jelenleg a gazdasági menekültek tűnnek az első számú kormányzati célpontnak, de vajon emlékszik rá, kik voltak még hasonló helyzetben? Összegyűjtöttük.
jún. 10
14:41
Magyarország élen jár a régióban a munkavállalók védelmében (ProfitLine)
Magyarország élen jár a régióban a munkavállalók védelmében, a magyar szabályozás védi leginkább a dolgozókat a jogellenes elbocsátásokkal szemben - derült ki a Deloitte Legal jogi szolgáltató cég 31 országot vizsgáló felméréséből.
jún. 10
14:42
Bankba tenni a pénzt? Hülye azért nem vagyok (Privátbankár)
A várakozásoknál magasabb inflációs adat jött ki a héten, nagy kérdés, hogy aki most megtakarít, annak a pénze egyáltalán megőrzi-e az értékét. Egy átlagos bankbetét esetében szinte biztosan nem, egy lakossági állampapírnál viszont jó eséllyel igen. Egy biztos, talán minden korábbinál fontosabb most odafigyelni.
jún. 10
14:42
Turisták elleni merénylet Egyiptomban (Alternatív Energia)
A terroristák autóval érkeztek a templomkomplexumhoz közeli parkolóba.
jún. 10
14:44
MSZP: A Fidesz meg akarja megvenni a falusi polgármestereket (Alternatív Energia)
"Közvetlenül a belügyminisztertől kapnának hálapénzt."
jún. 10
14:45
Kinevezték Ribai Csillát az OBH elnökhelyettesévé (Infostart)
Áder János köztársasági elnök Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének javaslatára Ribai Csillát június 15-ei hatállyal határozatlan időtartamra az OBH elnökhelyettesévé nevezte ki - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
jún. 10
14:45
Oszkó Péter: az időzítés segítheti a budapesti olimpia ügyét (Infostart)
Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter határozott, alapos, jól kimunkált anyagnak nevezte a Magyar Olimpiai Bizottság előtt szerdán ismertetett megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek szerinte "komoly alapjai vannak".
jún. 10
14:45
Megásatták vele saját sírját, majd belelőtték - Sokkoló videó! (18+!) (Blikk)
Újabb, döbbenetes videót hozott nyilvánosságra az Iszlám Állam (IS) nevű terrorszervezet. A felvételt az egyiptomi Sínai-félszigeten készítették a terroristák: egy férfival megásatták a saját sírját, majd a sír szélére térdepeltették és fejbe lőtték.
jún. 10
14:45
MNB egyhangú szavazással csökkentette a kamatot (Blikk)
jún. 10
14:45
Nem jutott elődöntőbe a férfi párbajtőrcsapat (Metropol)
A negyeddöntőből az ukránok legyőzésével lehetett volna a legjobb négy közé kerülni, ami viszont már nem jött össze.
jún. 10
14:46
Új tanszéket kap a Szent István Egyetem (Alternatív Energia)

Keresés