Mamikám, rögtön megyek! – ezek voltak halála előtt az utolsó szavai Latinovits Zoltánnak, amit édesanyjához intézett. Egy pohár bort ivott a szomszéd utcában, és elindult haza, de többé már senki nem látta élve.
Bekerült a világ legveszélyesebb bűnözői közé Jao Kao-peng, aki a gyanú szerint megölte a 19 éves Nancyt. A magyarok közül „Bróker” Marcsika, a MOL vezére és Welsz Tamás özvegye is szerepel az Interpol kőrözési listáján.
Budapest – Rengeteget változott Juhos Zsófi (13) Az ének iskolája műsora alatt, de egyben semmiképpen nem lett más: ugyanaz az érzékeny kislány maradt, aki volt.
Budapest — Nem kívánt állást foglalni Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy minisztere, Lázár János akkor sem árulná el milliós külföldi utazásainak részleteit, ha a bíróság erre jogerős határozatban kötelezné.
Jó reggelt! A tegnapi monszuneső után ma hajnalban kicsit kellemesebb az idő, de ez nem tart sokáig: napközben már 28-32 fok várható, amit ma csak néhol zavarhat meg záporeső, zivatar, melyek környezetében viharos erejű szél is lehet. A hét hátralevő … Folytatás
Magyarország — Görögország mellett olvasóink is csőd közeli állapotban vannak – derült ki a tegnapi cikkünk kapcsán meghirdetett szavazás eredményéből.
Egy, a leállósávban autója rakományát igazító 45 éves férfit gázolt halálra egy teherautó szerdára virradó éjszaka a sztráda 29. kilométerszelvényében, eddig ismeretlen okból, közölte a rendőrség. (MTI)
Vérbeli üzletember Klapka György, nem elégszik meg azzal, hogy karkötők, nyakláncok vagy éppen gyűrűk formájában értékesítse aranytömbjeit, hanem meg is akarja etetni velünk.
A rakétákat az ISIS-nek hűséget fogadó Anszár Beit al-Makdisz csoport lőtte ki. Áldozatokról nem érkeztek hírek, egyes beszámolók szerint a rakétákkal még csak el sem találták a repteret. A Sínai-félszigeten 1979 óta teljesítenek szolgálatot békefenntartók, a magyar kontingenst húsz év … Folytatás
a tárgyalásra menet a kocsiban hagyta a gyerekeit. Laquanda Newby az első esetben már beismerte bűnösségét, de most a második eset miatt is megvádolták. (Via Fox News)
Dunedin - Kis híján csodát tett, végül drámai meccsen kiesett a magyar U20-as fociválogatott. Bernd Storck (52) együttese a világbajnokság nyolcaddöntőjében óriási meccsen 2-1-re kapott ki Szerbiától, úgy, hogy a rivális a 91. percben egyenlített, majd a 120.-ban öngóllal nyertek.
Van, aki plakátokat fest össze, de van, aki a saját egzisztenciáját is hajlandó vásárra vinni, mert nem akar olyan cégnél dolgozni, aminek szerepe van a gyűlöletkeltő kampánypályázatban.
A kormány 3,6 milliárd forintot ad 463 önkormányzatnak a közterek bekamerázására. Mivel eddig nagyon különböző színvonalú kamerákat telepítettek az önkormányzatok, most meghatározták ezek műszaki feltételeit is. A belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Pogácsás Tibor szerint is vannak ellenérvek a települések bekamerázása ellen, … Folytatás
Az unalomig ismert óriásplakátok után itt vannak a bevándorlózós sajtóhirdetések is. Természetesen az éppen állami pénzből felhízlalt Napi Gazdaságban bukkantunk az első példányra.
Összesen pedig öt kaszinója van. A nemzetgazdasági tárca örül, pedig Vajna luxemburgba viszi a pénzt, a koncessziós díjat pedig levonhatja a játékadóból.
A nyolcaddöntő 57. percében egy szép akció végén már megint Mervó Bence szerzett vezetést a szerbek ellen, akik a 91. percben egy szöglet után egyenlítettek. Hiába játszottunk végig emberelőnyben a hosszabbításban, Talabér Attila borzasztóan peches öngólja a 118. percben a … Folytatás
"A fél tanári kar megvolt nekem, de csak azért, mert a másik fele férfi" - többek között ezzel is hencegett a szakközépiskola tanárja saját diákjainak.
A közvélemény igenis szeretné tudni, mi lesz Dárdai Pállal. Felháborodni azon, hogy egy újságíró se nem becsületsértő, se nem bántó kérdést megfogalmaz, csupán a munkáját végzi...
Egy autója rakományát a leállósávban igazgató férfit ütött el egy teherautó az M5-ösautópálya 29. kilométerénél. A 45 éves férfi a helyszínen meghalt. (MTI)
Rendben, hogy másnapos volt, meg biztos pont a legrosszabbkor kapták le, de azért erről az arcszerkezetről nehéz lenne beszélni a "pia" szó használata nélkül.
Magyarország - Felfüggesztettek két kocsmai verekedésbe keveredett kiskunhalasi rendőrt. Nem voltak szolgálatban, amikor lökdösődni majd verekedni kezdtek több férfival, a baon.hu szerint ittasan. Garázdaság miatt nyomoznak ellenük és bár meg sem gyanúsították őket, egyelőre nem dolgozhatnak. Könnyen lehet, hogy elveszítik állásukat.