A gyakori, alapos, szappanos kézmosás fontosságára hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a kézhigiénés világnapon, május 5-én.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy újabb tiltakozó akciókra - félpályás útlezárásokra - is készek a szakszervezetek. A Fidesz-frakció többsége nem támogatja a halálbüntetést - tudta meg a Népszabadság.
Moltke: a hadviselést csak a háborúban lehet megtanulni. Ez a mostani gorlicei győzelem kilenc hónap óta az első, amelyet az ellenséges front keresztültörése által érték el. Száz éve írtuk a keleti frontról.
Ali bin al-Husszein jordán herceg visszalépne az elnökjelöltségtől a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) május 29-i tisztújító kongresszusán, hogy ezzel egyetlen kihívója maradjon a szervezetet vezető Joseph Blatternek.
Jean-Marie Le Pen árulásnak tartja, hogy az általa alapított szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) hétfőn felfüggesztette tagságát, és felszólította lányát, a pártot 2011 óta vezető Marine Le Pent, hogy a lehető leghamarabb mondjon le családnevéről
Ázsiában többnyire adták a papírokat kedden, a befektetők nem túl bizakodóak a gazdasági növekedéssel kapcsolatban. Ami a vállalati híreket illet, a UBS a vártnál sokkal jobb eredményt tett közzé,...
Közzétette a PannErgy az első bőnyi termelő kút teszteredményét, mely alapján a kút igen kedvező adottságokkal rendelkezik. A DD Energy Kft. által megvalósított BON-PE-01 jelű geotermikus kút...
Áprilisban, a tavalyi év azonos időszakához képest 159 százalékkal több, 12118 ingatlan cserélt gazdát a Duna House havi Tranzakciószám Becslése alapján. Áprilisban is 12 ezer darab fölött keltek...
Nyolcszáz-ezer károsultja van a Kun-Mediátor-ügynek, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli - közölte a károsultak egy részét képviselő Dobrossy István ügyvéd.
A Napi gazdaság információja szerint erős ösztönzők bevezetését mérlegeli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak érdekében, hogy a bankok minél hamarabb forintosítsák a devizaalapú autóhiteleket. A lap...
Történelmi magyar siker előtt tiszteleg a világ, Semmelweis Ignác örökérvényű felfedezése, hogy a kézmosással elég sok betegség terjedése megakadályozható.
Bárcsak én néztem volna ki olyan jól a szülés után, mint Kate. Ehelyett inkább Károly hercegre hasonlítottam. Mondanunk sem kell, hogy Katalin és Vilmos második bébijének érkezésekor felrobbant az internet. Íme a legszórakoztatóbb megjegyzések a Twitterről: Update: ennél szebb gyöngybetűkkel is bejegyezhették volna a kis hercegnőt az anyakönyvbe: The Duke and Duchess of Cambridge have…
Előfordulhat, hogy szexuális együttlét során a férfi hamarabb ejakulál, mint azt ő vagy a partnere szeretné. Nincs ok aggodalomra addig, amíg ez ritkán fordul elő, ha azonban rövid időn belül vagy gyakran megtörténik, előfordulhat, hogy korai magömlése van. Mit kell tudni róla? Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket.
Kína felszólította a Fülöp-szigeteket, hogy hagyjon fel a "rosszindulatú hírveréssel és a provokációval" dél-kínai-tengeri területi vitáikkal kapcsolatban, és a vitatott szigetek hovatartozására utalva közölte: nem fogadja el a status quót
A Napi gazdaság információja szerint erős ösztönzők bevezetését mérlegeli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak érdekében, hogy a bankok minél hamarabb forintosítsák a devizaalapú autóhiteleket. A lap...
8%-kal növekedtek az első negyedévben a Lufthansa bevételei az előző év azonos időszakához viszonyítva, amivel az elemzői várakozásokhoz képest kisebb pozitív meglepetést okozott. A légitársaság...
Ebben az ügyben bűnös az állam, bűnösök a bankok. Itt nem egyszerűen csak pilótajátékról van szó - mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Dobrossy István.
Fegyveres rablásra készült egy férfi Miskolcon, tette elkövetése előtt elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete kedden az MTI-vel
Ahogy azt múlt héten előrevetítette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, megszülettek az első jogerős támogatói döntések a 2014-2020 közötti Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program...
Ázsisában többnyire adták a részvényeket kedden, a befektetők bizonytalanok a további gazdasági növekedéssel kapcsolatban, a helyzeten még az ausztrál jegybanki alapkamat vágása sem segített.Adták az...
A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 1,1 milliárd frankkal szemben 1,977 milliárd frankos nettó eredményt ért el az első negyedévben a UBS. A svájci bankóriás közölte: előrehaladott...
Moszkva - Az orosz Dinamo Moszkvában szereplő Dzsudzsák Balázs (28) neve többször is szóba került már az olasz sztárcsapattal kapcsolatban, most el is ismerte, hogy valóban szeretnék átigazolni a milánóiak.
Mi tekintendő az adóhatósági levél kézbesítési időpontjának: a végelszámoló által az átvételt megtagadó időpont, vagy az, amikor a megbízott ügyvéd átvette az értesítést? Az ügyben a Kúria döntött.
Levélben fordul Orbán Viktorhoz a cégnyilvántartás rendszerének szigorítása érdekében és kezdeményezni fogja a Kun-Mediátor felszámolását Dobrossy István, a Kun-Mediátor károsultjait képviselő ügyvéd...
Meglehetősen erős negyedévről számolhat be a MOL hamarosan érkező gyorsjelentésében, annak ellenére, hogy az olajár az idei év első három hónapjában tovább esett: az iparágban kiemelten figyelt,...
Megszülettek az első jogerős támogatói döntések a 2014-2020 közötti Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly októberben meghirdetett pályázatain. A két felhívás keretében első körben összesen 107 vállalkozás közel 4 milliárd forint uniós támogatást nyert el. A fejlesztések összértéke pedig csaknem 8 milliárd forint, a projekteket jellemzően 50% támogatási intenzitás…
Kedd reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségik. Középszinten 1 252 helyszínen 77 236 vizsgázó, emelt szinten 84 helyszínen 3 696 diák ad számot tudásáról
Közzétette a PannErgy az első bőnyi termelő kút teszteredményét, mely alapján a kút igen kedvező adottságokkal rendelkezik. A DD Energy Kft. által megvalósított BON-PE-01 jelű geotermikus kút...
A jegybank szándéka, hogy mielőbb forintosítsák a devizaalapú autóhiteleket is. Egy új forintosítási törvény is születhet az ügyben - értesült a Napi Gazdaság,
Nem a csípése kellemetlen, hiszen a kullancs észrevétlenül akaszkodik az ember, a kutya, a macska és más melegvérű állat bőrébe. A kullancs ízeltlábú vektor, járványtani szempontból ez azt jelenti,...