Áprilisban tovább szárnyalt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiaca, a 13,5 milliárd forintos napi átlagforgalom 21,7 százalékkal haladta meg a márciusit, a BUX index értéke 14,8 százalékot emelkedett - tette közzé a BÉT a honlapján hétfőn.
800-1000 károsultja van a Kun-Mediátor-ügynek, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli - közölte a károsultak egy részét képviselő Dobrossy István ügyvéd hétfőn az MTI-vel.
Az új görög kormány tárgyalási stratégiája részben arra épült, hogy megismétlődik a 3 évvel ezelőtti forgatókönyv, amikor több eurózónabeli ország bajba került, a görög fertőzés végigszaladt a gyengébbeken. Most ez nem jött be, ráadásul remek ellenszer is van rá.
Remek hónapot zárt a BUX, melynek értéke közel 15%-kal került feljebb. A vezető hazai index erősödésével párhuzamosan az azonnali részvénypiaci forgalom 2013 júliusa óta nem látott ütemben, közel...
Adózási szempontból nem mindegy, hogy valaki tartósan külföldön élve szerez ott jövedelmet, vagy ingázik, hogy egyedülálló, vagy családja itthon él. Összeszedtük, milyen szempontokat kell vizsgálni.
Németország magánszektorában mintegy 10 százalékkal alacsonyabb az egy órára jutó munkaerőköltség mint Franciaországban - derült ki a német statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
Huszonegy településen kezdődnek hétfőn programok az európai ifjúsági hét keretében Magyarországon, a rendezvények középpontjában a fiatalok aktív társadalmi és munkaerő-piaci részvétele áll.
Hatalmas az érdeklődés a duális oktatás iránt. A bekapcsoló társaságok között nemcsak nagyvállalatok vannak, hanem kis- és középvállalkozások is - közölte a Napi Gazdasággal Rudnay János, a Duális Képzési Tanács elnöke.
Szakácsnak, cukrásznak, pincérnek, eladónak és hegesztőnek jelentkeztek a legtöbben idén a szakiskolákba. A szakiskolások fele már duális képzésben tanul - tudta meg a Világgazdaság.
A Magyartanárok Egyesülete szerint az idei magyar érettségi feladatok érdekesek, igényesek, de az összehasonlító verselemzés kivételével meglehetősen nehezek voltak. Ezt a szervezet elnöke közölte május 4-én az MTI érdeklődésére.
Április végén 0,4 milliárd koronás hiánnyal zárta az első négy hónapot a cseh költségvetés, míg a korábbi három hónapban pozitív volt a mérlege - közölte a pénzügyminisztérium hétfőn.
Nulla százalék marad a reklámadó mértéke a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után, afelett pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén.
Az olasz parlament alsóháza megszavazta hétfőn az új választási törvényt, amelynek célja az, hogy a választásokon győztes politikai erőnek biztos kormányzási többséget, s ezáltal Olaszországnak nagyobb politikai stabilitást adjon.
Nagyot emelt a Richter részvényeire vonatkozó célárfolyamán a UBS elemzője: 4300 forintról 5400 forintra módosította a célárat - írja a Reuters. Ez a jelenlegi árfolyamhoz képest 21%-os...
Átadták a IV. kerületi Lázár Ervin Általános Iskola felújított tálalókonyháját, elsőként a tizennyolc kerületi iskola közül, amelynek 2019-ig fejlesztik a konyháját - közölte az újpesti önkormányzat és a beruházó Menzaminta Kft
Ázsiában többnyire adták a papírokat kedden, a befektetők nem túl bizakodóak a gazdasági növekedéssel kapcsolatban. Ami a vállalati híreket illet, a UBS a vártnál sokkal jobb eredményt tett közzé,...
Közzétette a PannErgy az első bőnyi termelő kút teszteredményét, mely alapján a kút igen kedvező adottságokkal rendelkezik. A DD Energy Kft. által megvalósított BON-PE-01 jelű geotermikus kút...
Áprilisban, a tavalyi év azonos időszakához képest 159 százalékkal több, 12118 ingatlan cserélt gazdát a Duna House havi Tranzakciószám Becslése alapján. Áprilisban is 12 ezer darab fölött keltek...
Nyolcszáz-ezer károsultja van a Kun-Mediátor-ügynek, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli - közölte a károsultak egy részét képviselő Dobrossy István ügyvéd.
A Napi gazdaság információja szerint erős ösztönzők bevezetését mérlegeli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak érdekében, hogy a bankok minél hamarabb forintosítsák a devizaalapú autóhiteleket. A lap...
A Napi gazdaság információja szerint erős ösztönzők bevezetését mérlegeli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak érdekében, hogy a bankok minél hamarabb forintosítsák a devizaalapú autóhiteleket. A lap...
8%-kal növekedtek az első negyedévben a Lufthansa bevételei az előző év azonos időszakához viszonyítva, amivel az elemzői várakozásokhoz képest kisebb pozitív meglepetést okozott. A légitársaság...
Ahogy azt múlt héten előrevetítette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, megszülettek az első jogerős támogatói döntések a 2014-2020 közötti Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program...
Ázsisában többnyire adták a részvényeket kedden, a befektetők bizonytalanok a további gazdasági növekedéssel kapcsolatban, a helyzeten még az ausztrál jegybanki alapkamat vágása sem segített.Adták az...
A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 1,1 milliárd frankkal szemben 1,977 milliárd frankos nettó eredményt ért el az első negyedévben a UBS. A svájci bankóriás közölte: előrehaladott...
Mi tekintendő az adóhatósági levél kézbesítési időpontjának: a végelszámoló által az átvételt megtagadó időpont, vagy az, amikor a megbízott ügyvéd átvette az értesítést? Az ügyben a Kúria döntött.
Levélben fordul Orbán Viktorhoz a cégnyilvántartás rendszerének szigorítása érdekében és kezdeményezni fogja a Kun-Mediátor felszámolását Dobrossy István, a Kun-Mediátor károsultjait képviselő ügyvéd...
Meglehetősen erős negyedévről számolhat be a MOL hamarosan érkező gyorsjelentésében, annak ellenére, hogy az olajár az idei év első három hónapjában tovább esett: az iparágban kiemelten figyelt,...
Megszülettek az első jogerős támogatói döntések a 2014-2020 közötti Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly októberben meghirdetett pályázatain. A két felhívás keretében első körben összesen 107 vállalkozás közel 4 milliárd forint uniós támogatást nyert el. A fejlesztések összértéke pedig csaknem 8 milliárd forint, a projekteket jellemzően 50% támogatási intenzitás…
Közzétette a PannErgy az első bőnyi termelő kút teszteredményét, mely alapján a kút igen kedvező adottságokkal rendelkezik. A DD Energy Kft. által megvalósított BON-PE-01 jelű geotermikus kút...
Nem a csípése kellemetlen, hiszen a kullancs észrevétlenül akaszkodik az ember, a kutya, a macska és más melegvérű állat bőrébe. A kullancs ízeltlábú vektor, járványtani szempontból ez azt jelenti,...
Nyugodtan indult a hete a forintnak és egyelőre a keddi nap sem hozott változást ebben. Az egyhavi teljesítményünk ugyanakkor már 1,5 százalékos gyengülést mutat az euróval szemben, amivel nagyjából...
Az év első három hónapjában 1572 új lakás épült, ez a szám 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a kiadott lakásépítési engedélyek száma 44 százalékkal volt több, mint tavaly január–márciushoz képest - közölte az első negyedéves adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankárral.
Ha felfigyelt ezekre a szavakra, akkor érdemes elolvasnia ezt a cikket. Ez az önsorsrontó szerepek egyik leggyakoribb hármasa, amibe nagyon könnyű belecsúszni, és érdemes kimászni belőle.
Már nem a kötvényguru volt alapja a világ legnagyobb kötvényalapja. Az áprilisi adatok szerint a korábban Bill Gross által menedzselt alap vagyona 110,4 milliárd dollárra zsugorodott, ezzel pedig...
Hetek óta másról se hallani, minthogy épp melyik felsőoktatási képzés eltörlését tervezi a kormány. Elsőként még márciusban szivárgott ki az információ, hogy több más szakkal együtt a kommunikáció- és médiatudomány képzést is megszüntetnék a közeljövőben. Maga a hír olyan szempontból nem meglepő, hogy az elmúlt években már többször napirendre került a szak eltörlésének terve, az államilag…
Az idei év későbbi részében kezdheti csak meg tevékenységét az MNB által alapított MARK Zrt. - közölte a vezérigazgató a Reutersszel. Kandrács Csaba szerint "nagyon intenzív" tárgyalásokat folytatnak...