Remek hónapot zárt a BUX, melynek értéke közel 15%-kal került feljebb. A vezető hazai index erősödésével párhuzamosan az azonnali részvénypiaci forgalom 2013 júliusa óta nem látott ütemben, közel...
Az Eduline információi szerint a középszintű matematika érettségi első részében a többi között logikai feladatokat kell megoldaniuk a kedd délelőtt vizsgázó diákoknak.
A magyar lakosság kétharmada jónak, vagy nagyon jónak tartja egészségi állapotát, ám az életkor előrehaladtával csökken ez az arány - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Európai lakossági egészségfelméréséből. A KSH munkatársa azt mondta: a leggyakoribb betegség a magas vérnyomás, a felnőtt magyarok fele szemüveges, és 60 százalékuk él lyukas foggal.
Nem az űrszemét, elszabadult aszteroidák, az utánpótlás hiánya, vagy egy segédrakéta hajtóművének meghibásodása jelent veszélyt az űrhajósokra a hosszú távú űrutazások során, hanem a világűrben mindenütt jelenlévő kozmikus sugarak - derítették ki amerikai kutatók.
Tüzet nyitott egy rendőrautóra két fegyveres egy Mohamed-karikatúrákat bemutató kiállításnak otthont adó rendezvényközpont mellett Dallas Garland nevű külvárosában vasárnap este; a tűzharcban mindketten életüket vesztették.
A szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (NF) végrehajtó bizottsága hétfőn Párizsban felfüggesztette a mozgalom alapítójának, Jean-Marie Le Pennek a tagságát, és közleményben jelezte, hamarosan a párt szélesebb fórumán készülnek megfosztani őt a tiszteletbeli elnöki funkciótól. A pártalapító erre úgy döntött, kitagadja lányát.
Elektromos sokkolókat kapnak a parlamenti őrök, összesen 10 millió forintértékben. Az ellenzéki képviselők szerint Kövér László magánhadsereget alakít ki, de többen egyenesen rendőrállamról beszélnek. A szocialista Korózs Lajos pedig egyszerűen azt mondta: "menjenek a francba". Az Országgyűlés Hivatala szerint a beszerzéssel a nemzetközi trendeket követik, és az összegbe beletartozik az őrök…
Csütörtökön tartják a választásokat az Egyesült Királyságban. A pártok a hajrában a főbb politikai kérdésekre koncentrálnak, a toryk vezetője, David Cameron például az adók csökkentéséről beszél. A skót nacionalista párt egyre erősebb.
Adózási szempontból nem mindegy, hogy valaki tartósan külföldön élve szerez ott jövedelmet, vagy ingázik, hogy egyedülálló, vagy családja itthon él. Összeszedtük, milyen szempontokat kell vizsgálni.
Erős földrengés rázta meg kedden Pápua Új-Guineát, a szigetország környékén szökőárra lehet számítani, de károkról és sérültekről egyelőre nem érkeztek hírek.
Joseph Dunford tábornokot jelöli az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának élére Barack Obama a szeptemberben távozó Martin Dempsey tábornok helyére.
A II. János Pál pápa tiszteletére közterületen emelt emlékmű lebontására szólított fel egy francia kisvárost egy bíróság, amely szerint az alkotás ellentétes az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkező törvénnyel.
Németország magánszektorában mintegy 10 százalékkal alacsonyabb az egy órára jutó munkaerőköltség mint Franciaországban - derült ki a német statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
Huszonegy településen kezdődnek hétfőn programok az európai ifjúsági hét keretében Magyarországon, a rendezvények középpontjában a fiatalok aktív társadalmi és munkaerő-piaci részvétele áll.
Hatalmas az érdeklődés a duális oktatás iránt. A bekapcsoló társaságok között nemcsak nagyvállalatok vannak, hanem kis- és középvállalkozások is - közölte a Napi Gazdasággal Rudnay János, a Duális Képzési Tanács elnöke.
Budapest - Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségik. Középszinten 1 252 helyszínen 77 236 vizsgázó, emelt szinten 84 helyszínen 3 696 diák ad számot tudásáról.
Szakácsnak, cukrásznak, pincérnek, eladónak és hegesztőnek jelentkeztek a legtöbben idén a szakiskolákba. A szakiskolások fele már duális képzésben tanul - tudta meg a Világgazdaság.
A Magyartanárok Egyesülete szerint az idei magyar érettségi feladatok érdekesek, igényesek, de az összehasonlító verselemzés kivételével meglehetősen nehezek voltak. Ezt a szervezet elnöke közölte május 4-én az MTI érdeklődésére.
Április végén 0,4 milliárd koronás hiánnyal zárta az első négy hónapot a cseh költségvetés, míg a korábbi három hónapban pozitív volt a mérlege - közölte a pénzügyminisztérium hétfőn.
Barna medve kószál vasárnap óta az Aggteleki Nemzeti Park nyugati határánál, a Lengyelországban GPS jeladóval ellátott állat a nyomkövető jelzése alapján jelenleg Rudabánya közelében tartózkodik - közölte a nemzeti park igazgatósága az MTI-vel hétfőn.
Tíz évvel ezelőtt nyerte meg első bajnoki címét a Debreceni VSC labdarúgócsapata, ebből az alkalomból nagyszabású sporteseményt szerveznek május 30-án a debreceni Nagyerdei Stadionban, amelynek csúcspontja a Real Madrid és a DVSC legendáinak összecsapása lesz.
A vita a kaposvári rablógyilkosság után indult meg arról, könnyű célponttá teszi-e a trafikokban dolgozókat, hogy az üzletekbe az utcáról nem lehet belátni.