Az elmúlt hetekbeli híráramlás, illetve például a bankadó hitelezés-növeléshez kötésével kapcsolatos viták után holnap délután benyújtja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2016-os költségvetést...
Többek között Leiner Laura: Szent Johanna gimi, Michel Houellebecq Behódolás című regénye illetve, Thomas Piketty A tőke a 21. században című könyve szerepel a Bookline TOP50, áprilisi listáján - mondta el a Libri-Shopline PR managere.
A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete - mondta el Rogán Antal. Rogán Antal szerint 51 százalék esetében egyértelműen csökkent,...
Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet betegeinek és orvosainak is körülményes a bejutásuk az épületbe a Frankel Leó úti felújítások miatt. Az InfoRádió úgy tudja: már több baleset is történt, mert a kerekesszékkel érkezők nehezen tudják kikerülni az utcai gödröket. Az intézmény eddig nem kapott információt a felújítási munkák ütemezéséről, befejezéséről.
Európai elfogatóparancs alapján Németországban elfogtak egy 39 éves balatonmáriafürdői férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint 1998 szeptemberében megölt egy taxisofőrt Domaszéken.
Magyarország – Tikkadtan emelte ajkai elé a keddi forróságban az ásványvizes palackot olvasónk, Kata, ám hörpintés előtti pillanatban valamiért rosszat sejtett, és alaposabban megnézte az üveg tartalmát. Furcsa, sötét valamit látott lebegni a vízben, amitől felfordult a gyomra.
Aki úri huncutságnak, játéknak vagy luxusnak gondolja a vezető nélküli autókat, nagy meglepetések érhetik. Az új technikával kevesebb autóra, parkolóra, sofőrre, taxira, autóbuszra, ingatlanra, ügyvédre, biztosítóra, benzinre lehet szükség, egy sereg üzletágat fenekestül fog felforgatni egy-két évtizeden belül.
Budapest — Egy komplett orvoscsapat már beöltözve várta múlt szerdán, hogy megérkezzen a helikopter azzal a mentősofőrrel, aki egy vajúdó nőhöz sietve Zsámbék közelében frontálisan karambolozott egy kisteherautóval.
Tele az ország tanácstalan devizahitelesekkel, akiknek fogalmuk sincs, a helyes elszámolási összeget számolta-e ki a bankjuk a napokban kiküldött levélben. Kérésükre a részletes levezetést 5...
Nem először csinálta meg azt a mozdulatsort Leo Messi, amellyel 2-0-ra alakította az állást a Bayern elleni, múlt heti BL-elődöntő-odavágón (3-0). Hat éve, a Bilbao ellen, szintén a Nou Campban ugyanígy húzta el a labdát jobbra, és emelte éles szögből a hálóba. Videón a két találat!
Több mint tíz éve vártuk ezt a jó hírt - reagált a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép megvásárlására és Debrecenbe érkezésére Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa, akit az MTI New Yorkban ért el...
Csehország és Szlovákia is ellenzi, hogy az Európai Unió az Európába érkező menekültek problémáját a kötelező kvótarendszer bevezetésével oldja meg - szögezte le a két ország miniszterelnöke a cseh-szlovák közös kormányülés után megtartott sajtótájékoztatón kedden a dél-morvaországi Valticében.
Firenzében forgatják a Dan Brown Inferno című regényéből készülő thrillert, amelyben Tom Hanks már harmadszor játssza el Robert Langdon harvardi professzort, szimbólumkutatót, aki a legrejtélyesebb kódokat is képes megfejteni.
A devizahitelesek 744 milliárd kaptak vissza bankoktól - felújítják a Nyugatit, kiderült, milyen lesz és az is addig, hogy addig mi vár ránk - belenéztünk Varufakisz naptárába.
Ki úrizál nagyobbat, kinek van menőbb luxusverdája? – akár ez is lehetne a kérdés Zuglóban, ahol a baloldali Karácsony Gergely és a Fidesz között alakult ki adok-kapok a kérdésben.
Párizs – Mivel a Krisztus előtt 130 környékén készült, s a párizsi Louvre-ban látható antik mesterműnek, a miloi Vénusznak nincs karja, évszázadok óta próbálják megfejteni, a szobor milyen mozdulatot tett eredeti alakjában. Szakértők állítólag közel kerültek a megoldáshoz.
A tavaszi átszervezés óta nőtt a közszolgálati televíziók nézettsége, a 15 és 59 éves kor közöttiek körében az átlagnál is nagyobb mértékben - mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kedden, a siófoki Media Hungary konferencián.
Debrecen - Több mint tíz éve vártuk ezt a jó hírt - reagált a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép megvásárlására és Debrecenbe érkezésére Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa.
Több mint tíz éve vártuk ezt a jó hírt - reagált a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép megvásárlására és Debrecenbe érkezésére Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa, akit az MTI New Yorkban ért el...
Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa szerint egy hónapon belül lezáródhatnak a tárgyalások a Golgotáról, és végleg együtt maradhat a Munkácsy-trilógia Debrecenben.
Életveszélyesen megsérült egy györgytarlói férfi, akit a saját házában támadott meg és próbált meg kirabolni két fiatal. A gyanúsítottakat elfogták és őrizetbe vették - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása, ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükség van a közfoglalkoztatásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a...
Az a kettős helyzet alakult ki a közlekedésfejlesztésben, hogy míg a közép-európai országokban a közúti közlekedés fejlesztését tartják szükségesnek, addig az unió arról próbálja meggyőzni a...
Horvátország javasolja a Mol magyar olajipari társaságnak, hogy kössenek új részvényesi megállapodást a közösen birtokolt, zágrábi székhelyű INA olajipari vállalatról - erősítette meg Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter kedden.
Pályakezdő, nehéz helyzetű fiataloknak szerveztek restaurátori képzést Szegeden. A tanulók kezei közül megújulva kikerülő retróbútorok népszerűek a vásárokon, külföldön még nagyobb rájuk a kereslet, mint itthon.
Stabil növekedési lendületet jelez előre az iparosodott országokban az OECD gazdasági trendfordulók előrejelzésére alkalmazott CLI konjunktúramutatója.