Új részvényesi megállapodást javasol a MOL-nak a horvát kormány az INA-ban levő helyzetet tekintve - mondta Ivan Vrdoljak, horvát gazdasági miniszter a Reutersnek. "Kidolgoztunk egy javaslatot egy...
40 millió eurót, vagyis közel 12 milliárd forintot költ az OTP új orosz online bankjára, a Touch Bankra, írja a Kommerszant. Korábban már írtunk az orosz OTP új üzleti modelljéről, most a...
Keddi brit sajtóértesülések szerint David Cameron miniszterelnök a 2017-es határidő előtt egy évvel, már jövőre szeretné kiírni a népszavazást arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e.
Az európai részvényindexek eséssel nyitottak kedden, a rossz hangulat pedig tovább fokozódott, a befektetők aggódnak a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, ugyanis a tegnapi tárgyalásokon sem...
A kormány azt tervezi, hogy a 2020-ig terjedő uniós költségvetési időszakban 750 milliárd forintot, a korábbi háromszorosát fordítja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység támogatására – mondta Csepreghy Nándor, a magyar kormány fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden Kecskeméten.
A tavalyi felajánlások kétszerese, mintegy 80 ezer ruha, cipő, játék és sporteszköz gyűlt össze a Premier Outlet jótékonysági akcióján. Az adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el a nehéz körülmények között élőknek országszerte.
A fehérorosz válogatott bekerült a negyeddöntőbe a csehországi jégkorong-világbajnokságon, miután az alapszakasz utolsó, keddi fordulójában legyőzte a norvég csapatot.
A legfontosabb közös feladatok között Lázár János az építésüggyel kapcsolatos állami bürokrácia jelentős csökkentését és az európai uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását említette.
A fogyáshoz hosszú távra át kell állítanunk a táplálkozásunkat és rendszeresen sportolni kell – ezt azonban nem olyan egyszerű betartani, írja az osztrák gesund.at.
Ötnapos tűzszünet sem elég ahhoz, hogy a Jemenben előállt katasztrofális humanitárius helyzetet orvosolni lehessen - mondta kedden az ENSZ Humanitárius Ügyeit Koordináló Hivatalának (OCHA) jemeni irodavezetője.
Ha betérünk a kocsmába vagy egy pubba, akkor rendszerint iszunk egy-két korty alkoholt is. Érdekes dolog megfigyelni, hogy milyen pohárban mérik az adott helyen a különféle innivalókat, írja az osztrák gesund.at.
Bejrút - Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 23 millió dollárt (közel 6,3 milliárd forintot) követel a februárban Szíriában túszul ejtett mintegy kétszáz asszír keresztény szabadon engedéséért cserébe.
Kenan Evren volt török államfő búcsúztatására katonai tiszteletadás mellett került sor, az eseménytől azonban távolt maradt a teljes politikai osztály.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 23 millió dollárt (közel 6,3 milliárd forintot) követel a februárban Szíriában túszul ejtett mintegy kétszáz asszír keresztény szabadon engedéséért cserébe - tájékoztatta kedden az EFE spanyol hírügynökséget egy keresztény forrás.
Minden szülő tudja, hogy a gyermeknek sok alvásra van szüksége ahhoz, hogy jól fejlődjön. Egy friss norvég tanulmány készítői most először állapították meg, hogy pontosan mennyi alvásra is van szüksége a kicsiknek ahhoz, hogy egészségesek legyenek, írja a Huffington Post.
A Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció repülőgépei keddre virradóra légicsapást mértek egy rakétatámaszpontra a síita húszi lázadók uralta Szanaában. A bombázás kilencven halálos áldozatot követelt.
Mentőhelikopteres baleseti bemutatót tartanak május 15-én 13.00 órától Debrecenben a DAB Székház kereszteződésénél a mentés, a katasztrófa-készenlét, a rendőrség illetékes egységei és a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete.
A laktózérzékeny beteg szervezete nem tudja megemészteni a tejcukrot, mivel a lebontásához szükséges enzim hiányzik, vagy működése lecsökkent. A probléma jelentkezhet születéstől fogva, de az életkorral előrehaladva egyre gyakrabban fordul elő.
Budapest – Csipes Tamara (25) és Dombvári Bence (22) fellebbez a szövetség fegyelmi bizottságának döntése ellen, mert túlzónak érzik a 10 hónapos eltiltást.
Magyarország hazai fejlesztésű orvosi eszközöket, gyógyászati segédeszközöket, egészségmegőrző és betegség-megelőző termékeket, természetes készítményeket és növényi alapú gyógykozmetikumokat mutat be.
Az Európai Bizottságtól befolyt támogatások és a hitelintézetek részére a devizalikviditást biztosító swap-ügyletek lejárata miatt április végére emelkedtek a jegybank külföldi követelései és ezen belül a devizatartalékok összege.
Százezer tonnát meghaladó mennyiségű faapríték évenkénti szállításáról írt alá 2032-ig érvényes szerződést a Vértesi Erdő Zrt. és a megyeszékhely távfűtését biztosító Tatabánya Erőmű Kft. kedden Tatabányán, a szerződés induló értéke eléri az 1,5 milliárd forintot.
Az európai részvényindexek eséssel nyitottak kedden, a rossz hangulat pedig tovább fokozódott, a befektetők aggódnak a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, ugyanis a tegnapi tárgyalásokon sem...
Orbán Viktor, Lázár János és Mészáros Lőrinc vagyonosodását is vizsgálná a Demokratikus Koalíció. A párt alelnöke szerint elfogadhatatlan, hogy miközben az átlag magyar dolgozókat és vállalkozókat az adóhatóság néhány forintért is képes vegzálni, addig sok esetben teljes nyugalommal eltűri, hogy egyesek milliárdokat felejtenek beírni a vagyonnyilatkozatukba.