"Amit biztosan tudunk, az az, hogy a Quaestor becspata az embereket, az ügyfeleket és az államot is" - többek között ezt jelentette ki Lázár János a Giro-Szász Andrással tartott mai sajtótájékoztatón...
Tunézia ismét felveszi a diplomáciai kapcsolatokat a több mint négy éve polgárháború sújtotta Szíriával - közölte csütörtökön Taíb Bakus tunéziai külügyminiszter.
A Fidesz alelnöke a Magyar Hírlap tudósítása szerint gyorsan megoldaná a brókerügyet. A gond csak az, hogy Kósa Lajost keveri a befektetőt a betétessel, Buda-Casht a DRB Bankkal, OBÁ-t a Bevával. A többi stimmel.
A lap így reagált arra, hogy a NAV előzőleg azt tudatta: a valóságtól jelentősen eltér a sajtóban csütörtök reggel megjelent tudósítás Dávida Marianna peréről.
Budapest - Bármennyire is bízott az ellenkezőjében, mostantól egyedülálló anyaként neveli kislányát Kunovics Katinka (37). Az énekesnő és hajón dolgozó egykori párja ugyan megpróbálták a távkapcsolatot, úgy tűnik, a közös gyerek, a kis Katinka (1) sem volt elég erős kapocs ahhoz, hogy a szerelem kitartson.
Konzultációt kell indítani az új budapesti kórház tervével kapcsolatosan - erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón téma volt a tapolcai időközi választás kampánya is, amellyel kapcsolatban Lázár János azt mondta, szerinte Orbán Viktor miniszterelnöknek ott a helye Tapolcán.
Tarlós István főpolgármester konzultál majd Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel az új budapesti kórház tervéről - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
A dollár komoly ellenszélbe került az április 1-jei gyenge ADP foglalkoztatási adatok és a várt értéktől elmaradó ISM gyártói beszerzési menedzserindex nyomán – ez utóbbi 2013 májusa óta a legalacsonyabb értéket produkálta - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában.
A Magyar Pénztárszövetség szerint a jegybank egy készülő rendelettervezete olyan magas eljárási díjakat helyez kilátásba, amelyek elviselhetetlen költségnövekedést jelentenek az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak számára, a kisebb pénztárakat akár a megszűnés is fenyegetheti.
Budapest — Munkába temetkezik Katona János (†65) özvegye, az asszony alig két nappal a színész tragikus halála után már ismét a József Attila Színházban dolgozott.
Budapest — Nemcsak a tehetséges gyerekek és leendő tanáraik, de Hajós András (45) kapcsolata az ételekkel is főszerepet játszik Az ének iskolája vasárnap induló új évadában.
Essex — Magyar pornószínésznő szexfilmje borzolja a kedélyeket Angliában: az Amirah Adara (24) művésznévre hallgató lány ugyanis egy gyerekek által különösen kedvelt nosztalgiavonaton hódolt a testi örömöknek.
Április 21-én tárgyal a Felsőoktatási Kerekasztal a felsőoktatási törvény módosításáról és ezen az ülésen kerülhet napirendre a képzési szerkezet racionalizálásáról szóló rendelettervezet is - mondta el Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár csütörtökön az MTI kérdésére.