A kórházak azonnali és teljes adósságrendezését sürgetik az orvostechnikai beszállítók, amelyek három pontban foglalták össze javaslataikat a kormány számára.
Puskás Ferenc emlékének ápolására megalakult a Nemzetközi Puskás Alapítvány, amely két, a legendás labdarúgó pályafutásához is kötődő magyar egyéniségről elnevezett díjat is átad majd évenként.
A Luxemburgi Államvasutak és a Német Államvasutak egyszintes FLIRT és emeletes KISS motorvonatai Trier és Koblenz között 2015. március 16-tól már csatolt üzemmódban is közlekedhetnek.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt és Matolcsy György jegybankelnököt, hozzák nyilvánosságra, hogy kik voltak azok a politikusok - akik az eddig ismert adatok szerint - pénzt tettek be a Quaestorba.
Nem lehet együttesen betartani a devizahiteles forintosítási szabályokat. A banknak a saját rendszerükben a február elsejei fordulónappal átforduló szerződéseket március 31. után nem lehet már devizában nyilvántartani, holott a kiértesítési határidő április vége, s ennél is komolyabb problémát vet fel, hogy a tényleges devizahitelek esetében az átváltásra az ügyfél felé csak ősszel kerül sor –…
Álarcos fegyveresek megtámadtak egy egyetemet Kenyában csütörtök hajnalban. A támadók robbantásokat hajtottak végre, s több órán keresztül tűzpárbajt vívtak az intézmény biztonsági őrségével, amelynek tagjai közül kettőt megöltek - közölte a rendőrség. Eddig úgy tudni a támadásnak legalább 15 halálos áldozata van és több tucatnyian megsérültek.
Porto – Játékoseladásban a Porto a világ legjobb focicsapata. A portugál sztárgárda 2004 óta csak a híresebb labdarúgóinak értékesítéséből 601 millió eurót (180 milliárd) forintot kaszált, ekkora összeget ezen a téren egyetlen klub sem tudott termelni.
1990. április 2. hétfő: Az Alkotmánybíróság megtárgyalta Németh Miklós miniszterelnök levelét, amelyben a kamatadó tárgyában hozott határozat felülvizsgálatát kérte. A Kereskedelmi Minisztérium prognózisa alapján akár egymilliárd dollárt is elérhet a tőkés áruforgalmi aktívum az idén várható külkereskedelmi forgalomban.
London - Atomtámadással fenyegette meg a NATO-t Vlagyimir Putyin (62)! A Bild a brit Times című napilapra hivatkozva ír arról, hogy az orosz elnök kilátásba helyezte az atomfegyverei bevetését, amennyiben a nyugati szövetségesek növelik a katonai jelenlétüket a három balti országban, Észtországban, Lettországban és Litvániában.
Bár az influenza szezonja már lecsengett, a szeszélyes kora tavaszi időjárásban gyakori panasz a meghűlés. Egymást érik az időjárási frontok, a hirtelen változások pedig komolyan igénybe veszik a...
Tavaly tovább mérséklődött az ország GDP-arányos nettó külső adóssága, amit a gazdasági növekedés is erősített, a nettó külső adóssága a GDP-hez mérten 33 százalék közelébe csökkent - mondta Koroknai Péter, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az MNB Fizetési mérleg jelentés című kiadványának 2015. áprilisi számát.
Budapest - Megszűnhet a János kórház, a dolgozókat más kórházakban foglalkoztatnák tovább - értesült a Figyelő. Azt egyelőre nem tudni, mi lenne a sorsa a lepukkant épületeiknek és az értékes budai teleknek.
Számos felújítási és karbantartási munkát is elvégeztek a budapesti Déli pályaudvaron a támfalomlás miatti kényszerű üzemszünet alatt - tájékoztatott a Mávinform csütörtökön. A menetrend szerinti vonatközlekedés péntek hajnalban indul újra a pályaudvaron.
A nagyobb méretű, vagyis teljes értékű hétüléses egyterűek piaca egyre kisebb, ugyanis sok-sok vásárló inkább a kevésbé praktikus és jóval szűkebb, azonban jelentősen olcsóbb 5+2 üléses kompakt egyterűek mellett dönt, amelyekből egyre nagyobb számban találunk a piacon.
Az MSZP hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor-ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdálkodásával összefüggésben - közölte Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten.
Telki – További öt évre kapott bizalmat Csányi Sándor (62), a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke. A testület éves közgyűlésén a szervezet vezetője mellett elnökséget is választottak.
A MOL-nak köszönhető a BUX emelkedése, rekordszinten a finomítói margin, áprilisban tovább emelkedhet a mutató, ami kedvező a MOL-nak. Kiemelt ellenállást tört át az árfolyam, akár egy hosszabb távú emelkedő trend is indulhat.
A Vatikán az utóbbi hat évre visszamenően információkat szolgáltat Olaszországnak az olasz állampolgárok által a vatikáni pénzintézetek számláin tartott összegekről. Erről írt alá megállapodást a vatikáni külügyminiszter és az olasz pénzügyminiszter.
A papi szolgálat örömeiről és főleg nehézségeiről beszélt Ferenc pápa a nagycsütörtökön a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott olaj(krizma-)szentelési misén.
Zenei kategóriában Beeri Barnabás, a Zeneakadémia klasszikus zongora szakos hallgatója, önkéntes kategóriában pedig Horváth Glória, a győri Széchenyi István Egyetem közösségi és civil tanulmányok szakának hallgatója vehette át csütörtökön az idei Vásáry Tamás Ösztöndíjat Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Vásáry Tamás zongoraművésztől, karmestertől, a díj névadójától…
A tárgyalások végső fázisukba érkeztek arról, hogy a CBRE megvásárolja a Johson Controls "Global WorkPlace Solutions" üzletágát. A GWS az integrált létesítmény-üzemeltetési megoldások piacvezető...
Több kisebb hiányosságot állapított meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és a Semmelweis Egyemet érintő vizsgálata során az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzés szerint az ÁSZ az intézmények rektorának, illetve a Semmelweis Egyetem esetében a felsőoktatásért felelős miniszternek fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.