Nottingham - Brit lapértesülések szerint az angol harmadik ligában a kiesés ellen küzdő Notts County tárgyalásokat folytat Ricardo Monizzal a menedzseri poszt betöltéséről.
Parlamenti albizottságban vizsgálná a Fidesz, milyen kár érte a költségvetést azzal, hogy a Gyurcsány-kormány idején csaknem 17 milliárd forint összegű, fedezet nélküli hitelt kapott a Quaestor a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) - közölte Rogán Antal hétfői budapesti sajtótájékoztatóján
Los Angeles — Vidámparkba vitte három fiát Gwen Stefani, a No Doubt énekesnője a fotók tanúsága szerint éppúgy élvezte a mókázást, mint a gyerekek. Stefani a fiúkkal több látványosságra is felszállt, legnagyobb fiával, Kingstonnal (8) még a vizes lecsúszást is kipróbálta, amire a kisebbeket még nem engedték fel
Az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete (BEA) hétfőn közölte, hogy a személyi kiadások 0,1 százalékkal emelkedtek februárban a januári 0,2 százalékos visszaesés és a decemberi stagnálás után. A szakértők a kiadások erősebb, 0,2 százalékos emelkedésére számítottak a múlt hónapra.
Tiburon - Bírósági úton akarja megakadályozni Robin Williams (+63) özvegye, hogy augusztusban elhunyt férje gyermekei elhordják apjuk holmiját a közös otthonukból.
Győr - Nehéz helyzetben várja a folytatást a Győri ETO FC, amely be szeretné fejezni a bajnokságot – nyilatkozta a klub honlapjának Szasa Sztevanovics (40) sportigazgató.
Bár január elseje óta kellene üzemelnie, még mindig nem lehet tudni, hogy mikor helyezik kereskedelmi forgalomba a magyar és a szlovák gázvezeték-hálózatot összekötő csatlakozást - hangzott el a két ország külügyminisztereinek budapesti egyeztetése után.
Nincs veszélyben a hétvégi szereplése Igor Akinfejevnek, az orosz labdarúgó-válogatott kapusának, akit pénteken a Montenegróban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn fejbe dobtak egy pirotechnikai eszközzel.
Barcelona – A csinos fehérnemű modell, Gwen Garcia (27) elárulta legtitkosabb vágyát, a Camp Nou stadion gyepén akar szeretkezni kedvenc csapata egyik játékosával
Csütörtökre ígérte Orbán Viktor miniszterelnök a közvélemény tájékoztatását arról, mely állami háttérintézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete demonstrációt szervez április végére, mivel nem sikerült megállapodniuk a pedagógusok minimálbérhez igazodó bérezéséről, a segítők juttatásának emeléséről és a túlmunka kérdéséről az illetékes minisztériummal. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: hajlandó egyeztetni a PDSZ-szel, de csak azután, hogy…
Elérte a 9,7 százalékot a munkanélküliek aránya Ukrajnában a tavalyi év végére, számuk 1,8 millió az ENSZ munkaügyi szervezetének számítási módszertana alapján - hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán sajtó.
Csütörtökre ígérte Orbán Viktor miniszterelnök a közvélemény tájékoztatását arról, mely állami háttérintézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel.
A jelek szerint a lakásbiztosítási verseny váltja a kgfb-versenyt: az átlagos díjak a Netrisk szerint az év első 3 hónapjában 5 százalékkal csökkentek. Egyelőre a biztosítóknak sem kell emiatt aggódniuk: a megspórolt pénzt a többség kiegészítő biztosítások megkötésére fordítja, ráadásul az átdolgozott konstrukciókban csökken az alulbiztosítottság is, ami ezen piac legnagyobb gondja.
A Forma-1 egészének és Sebastian Vettel megítélésének is jót tett a múlt vasárnap aratott futamgyőzelem – jelentette ki a Mercedes gyári alakulatának tanácsadója, Niki Lauda. Az osztrák klasszis szerint a Ferrari győzelme ébresztőt fúj a stuttgartiaknak, de ebben nincs semmi meglepő.
Tampico – Hosszú szünet után újra versenyzett Douchev-Janics Natasa (32), a háromszoros olimpiai bajnok kajakos az elmúlt hónapokban Mexikóban készült a versenyszezonra.
A Franciaországban lezuhant német utasszállító másodpilótáját öngyilkossági hajlam miatt kezelték a pilótaengedély megszerzése előtti időkben - közölte hétfőn a düsseldorfi ügyészség.
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez tartozó Főgáz Zrt. megkapta az egyetemes szolgáltatási tevékenységének országos kiterjesztésére vonatkozó engedélyt a Magyar Energetikai és...
Egyes agrártámogatásoknál a beadott dokumentumok hiányosságait csak egyszer lehet pótolni, ettől többszöri hiánypótlást a miniszter sem engedélyezhet rendeletben - egyebek mellett ezt tartalmazza, az az agrártámogatásokat módosító törvény, amelyet hétfőtől kell alkalmazni.
Budapest — Szereztünk egy pontot vagy inkább vesztettünk kettőt? Ez volt a kérdés a 0-0-ra végződő Magyarország–Görögország labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező után.
Prémium márkáknál nem illik akciózni. Árelőnyről és kedvezményről már lehet beszélni, de szépen becsomagolva. A Panamera Edition képében erre szolgál kiváló mintával a Porsche.
Hét "rendszerbontó" civil népszavazási kezdeményezés hitelesítését utasította el hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ez azt jelenti, hogy egyelőre csak abban a két kérdésben - a tankötelezettségről és a gazdasági kamarai hozzájárulási díj fizetéséről - lehet népszavazást tartani, amelyet a testület a legutóbbi ülésén fogadott el.
Elhagyhatta a kórházat a görög labdarúgó-válogatott két játékosa, akik hétfő reggel sérültek meg egy halálos áldozattal is járó balesetben a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton. Harmadik társuk még kórházban van, de a nap folyamán őt is kiengedik - mondta a görög nagykövetség sajtóattaséja az MTI megkeresésére délután.