Egészen pontosan hogy a Quaestor, a Gyurcsány-kormány idején 17 milliárd forint hitelt kapott a Magyar Fejlesztési Banktól. Ezt jelentette be Rogán Antal. Igen, ez egy szocialista brókerbotrány, tessék tudomásul venni!
George Soros, - azaz Soros György - a magyar származású amerikai nagybefektető kész egymilliárd dollárt Ukrajnában invesztálni. Ennek azonban az a feltétele, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről támogatásban részesüljön – hangoztatta Soros a Standard című osztrák lapnak nyilatkozva.
Az eredetileg becsült nettó 1 milliárd 113 millió forint helyett nettó 957 millió forintba kerül a keszthelyi, valamint a balatonszentgyörgyi vasútállomás felújítása - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a tuniszi Bardo múzeum, ahol majdnem két hete két fegyveres megölt 23 embert - köztük húsz külföldi turistát - és negyven másikat megsebesített.
Huszonegy új határátkelő nyílik Magyarország és Szlovákia között egy ősszel induló projekt keretében - jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután tárgyalt szlovák kollégájával
Enyhén erősödött a forint hétfőn, aminek köszönhetően ismét 300 forint alá került az euróárfolyamunk. Ez ugyanakkor nem jelent érdemi elmozdulást, múlt hét szerda óta nem látszik új irány a forint...
A használatalapú biztosítási szolgáltatások előretörését hozhatják a telematics megoldások, amelyek terjedéséről és előnyeiről Szép Péter, a Deloitte partnere beszélt a Portfolio Biztosítás 2015...
Balassagyarmat önkormányzata - több más városhoz hasonlóan - börtön építésére alkalmas területet ajánl fel a Belügyminisztérium felhívására; a nyugat-nógrádi város a túlzsúfolt fegyház és börtönt váltaná ki a beruházással - tájékoztatta az MTI-t hétfőn az alpolgármester.
A befektetők optimistán vélekednek az EKB eszközvásárlási programjával kapcsolatban, hétfőn főleg az autóipari és a technológia papírok árfolyamemelkedésének, valamint a kedvező hangulatindex...
Legalább 45-en meghaltak és 65-en megsebesültek hétfőn Jemen északnyugati részén, egy menekülttáborra mért légicsapásban - jelentette a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
A görög pénzügyminisztérium hétfőn közölte: a kormány reformokról szóló listáján szerepel egy ún. rossz bank (bad bank) felállítása, ami a növekvő számú nem teljesítő hitelek problémáját kezelné....
A jegybank csökkenti a bankok forintosítási költségeit - Szijjártó adott diplomataútlevelet Tarsoly Csabának - egy hónap múlva indul az Otthon Melege Program.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap helyreigazítást közölt hétfői számában a miskolci számozott utcákból álló negyed felszámolásával kapcsolatban szombaton közölt riporthoz.
Parlamenti albizottságban vizsgálná a Fidesz, milyen kár érte a költségvetést azzal, hogy a Gyurcsány-kormány idején csaknem 17 milliárd forint összegű, fedezet nélküli hitelt kapott a Quaestor a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) - közölte Rogán Antal hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Kiváló bemutatkozási lehetőség a magyar gasztronómia számára a világ legrangosabb szakácsversenye, a 2017-es Bocuse d'Or európai döntője, amelyet Budapesten rendeznek meg 2016
Pamuk — Néha tisztán érezzük azt, hogy a talpunk alatt megnyílik a föld. Nos, a Somogy megyei Pamuk faluban szó szerint is ez történt: a 245 fős település szélén szabályos szakadék nyílt, egy helyi Grand Canyon.
Székelyudvarhelyen bővíti utánpótlásképző rendszerét a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO női kézilabdacsapata, mely az erdélyi város sportiskolájával kötött együttműködést.
Édeskés köret, amely magában is fogyasztható, diétázóknak is. 30 perc alatt kész! Hozzávalók (2 személyre): • 2 nagyobb répa • 1 marék mazsola • só • bors • fokhagyma • olívaolaj • 1 marék kuszkusz (apró szemű) • 1 csokor friss petrezselyem 1. A kuszkuszt egy kis lábosban sóval és kétszer annyi vízzel, mint a kuszkusz, forrázd le, majd fedd be. 10 perc alatt magától megdagad és…