2015. november 5. csütörtök

nov. 5
11:00
Befejeződött a csatornahálózat építése Simontornyán (ProfitLine)
Simontornyán befejeződött az 1,6 milliárd forintos beruházással megvalósított csatornahálózat építése - közölte a Tolna megyei város független polgármestere az MTI-vel.
nov. 5
11:03
Balog: három lépcsőben nő az oktatók-kutatók bére a felsőoktatásban (Infostart)
Három lépcsőben a teljes felsőoktatási oktatói-kutatói kör bére nőni fog, első lépésként jövő januártól 15 százalékkal - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.
nov. 5
11:03
Végtisztesség az ötvenegy bencés szerzetesnek Tihanyban (Gondola)
A község temetőjében eltemetett, majd 1962-ben kihantolt bencés szerzetesek földi maradványainak újratemetését november 21-én, szombaton délelőtt fél 11-kor tartják a tihanyi apátsági templomban gyászmise keretében – tájékoztatta szerkesztőségünket Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel
nov. 5
11:03
Új alkalmazások a Ford SYNC-rendszerében (Kreatív Online)
Például a Ministry of Sound rádióadása.
nov. 5
11:03
Meghalt Horváth Károly zeneszerző (Blikk)
nov. 5
11:05
Muravidéken is elindult a hungarikum mozgalom (Gondola)
Szükség van arra, hogy a határokon túli értékgyűjtés kellő lendületet kapjon.
nov. 5
11:09
Tömegkarambolt okozott a sűrű köd az M43-ason (Alternatív Energia)
A balesetben az első adatok szerint négyen sérültek meg súlyosan.
nov. 5
11:09
Wenger szerint van még esély, de azért inkább a PL-re koncentrál (Sport365)
A Bayern München otthonában szerdán elszenvedett négygólos vereséget követően is hisz a Bajnokok Ligája-továbbjutásban Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője.
nov. 5
11:12
Jól húz az amerikai Telekom (Portfolio)
Továbbra is nagyon erős a Deutsche Telekom az Egyesült Államokban, a német piacon viszont az erős verseny tartja nyomás alatt a bevételeket. A Deutsche Telekom árbevétele a várt 17,3 helyett 17,1...
nov. 5
11:12
Ezért nem veszi be az apródat az automata: mi a tuti módszer? (Pénzcentrum)
A megfelelő megoldásról a profikat kérdeztük....
nov. 5
11:12
Gyurcsányék attól tartanak, nem lehet majd a kormány korrupciós ügyeiről írni (ATV)
Az a legaljasabb az egész ügyben, hogy a kormány a törvény módosítást egy kétharmados javaslatban teszi meg, de még véletlenül sem egyeztet egyik parlamenti párttal sem, mondta Vadai Ágnes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Egy most benyújtott módosító indítvány szerint a hírportálokat, rádiókat és a televíziókat üzemeltető cégeket kötelezni lehetne arra, hogy nemzetbiztonságiakat…
nov. 5
11:12
Lefőzte az összes szabadszájú drogos újságírót a magyar gonzópüspök (444.hu)
Fantasztikus írást tett közzé Balás Béla kaposvári püspök, aki, talán a misebortól betrippelve, elképzelte, milyen lenne az esti híradó az Európai Kalifátusban.
nov. 5
11:14
Zöld-foki-szigetek előzi Magyarországot a FIFA-ranglistán, Norvégia viszont messze mögöttünk van (444.hu)
Ezzel nagyjából mindent elmondtunk arról, mennyi értelme van az ilyen válogatott-rangsorolásnak.
nov. 5
11:15
Azt is megveszik a magyarok, amit eddig a boltban hagytak (Privátbankár)
A kiskereskedelmi forgalom további tartós növekedésére, az év egészében pedig 5-6 százalékos forgalomnövekedésre számít a Takarékbank és a K&H makroelemzője a friss adatok alapján.
nov. 5
11:15
Húszmilliárdot kaszált Orbán bizalmasának cége (Blikk)
Magyarország – Három év alatt csaknem húszmilliárd forint landolhatott a MET-nél, ahol Orbán Viktorhoz bizalmasaként ismert Garancsi István résztulajdonos.
nov. 5
11:16
Galandféreg-rákba halt bele egy HIV-fertőzött kolumbiai (444.hu)
Orvosai hónapokig nem tudták, mi baja pontosan.
nov. 5
11:18
Brit tudósok szerint nem feltétlenül egészséges napokon át bedrogozva szexelni több partnerrel (444.hu)
Nem véletlenül kutattak a témában, mostanában divat lett bedrogozva napokon át szexelni több partnerrel. A jelenségnek már neve is van: chemsex.
nov. 5
11:20
Rogán szomszédjának cége értékesítheti a közmédia reklámfelületeit (444.hu)
A Simicska-közeli IMG megpróbálta megtorpedózni a tendert, de végül nem jártak sikerrel.
nov. 5
11:21
Az oktatásügyi miniszter lett az ideiglenes román kormányfő (Infostart)
Sorin Cimpeanu oktatásügyi minisztert nevezte ki csütörtökön Románia ideiglenes miniszterelnökévé Klaus Iohannis államfő. Első sajtónyilatkozatában az üzleti szférát igyekezett megnyugtatni. Sorin Cimpeanu azt ígérte, hogy az általa vezetett - ügyvivői hatáskörrel tisztségben maradt - kormány különös figyelmet fordít a gazdasági egyensúly megőrzésére és tartózkodni fog minden olyan lépéstől, amely…
nov. 5
11:21
Sorin Cimpeanu az ideiglenes kormányfő (Gondola)
Sorin Cimpeanu oktatásügyi minisztert nevezte ki csütörtökön Románia ideiglenes miniszterelnökévé Klaus Iohannis államfő
nov. 5
11:21
Elbocsátások a National Geographicnál (Kreatív Online)
A dolgozók 9 százalékát érinti a leépítés.
nov. 5
11:21
Dollármilliókért kelt el egy Lincoln-kézirat (Blikk)
nov. 5
11:21
„Egész testében remegett a négy és fél éves" (Éva Magazin)
Egy nagymama története. Ti mit tettetek volna a helyében? Szavazzatok! Kétszer egy héten dzsúdóra jár ovi után a négy és fél éves unokám. Ezeken a napokon én megyek érte az óvodába, én viszem az edzésre. Tegnap feldúltan jött ki a csoportszobából, ezzel a hírrel: Az a nagyfiú azt mondta, hogy ha nem tudom a (nem tudom milyen játék) kódját, akkor ki fognak jönni a szörnyek, lefognak és kivágják a…
nov. 5
11:23
Erdélyi magyar lapok: Ponta ment, a rendszer maradt (Gondola)
Óvatos derűlátással nyugtázták az erdélyi magyar lapok a Victor Ponta vezette kormány szerdai lemondását
nov. 5
11:23
Norvég-magyar - Újabb 600 jegy vár gazdára (Blikk)
nov. 5
11:27
Charles Gati: bagoly mondja verébnek... (Alternatív Energia)
Az amerikai professzor szerint az Egyesült Államok nem avatkozik bele a magyar belügyekbe a kritikáival.
nov. 5
11:29
Se fűtés, se meleg víz: fagyoskodnak Lagzi Lajcsi lakóparkjában (Alternatív Energia)
nov. 5
11:30
Olajban spekulálnál? Adunk egy kis segítséget (Portfolio)
A technológia radikális változásokat hozott az elmúlt egy évtizedben a globális olajpiacon, aminek következtében több régi elmélet is megdőlni látszik. Az alábbiakban az Erste olajipari elemzőjének,...
nov. 5
11:30
14-szer kérdezte a fideszes politikustól Kálmán Olga, van-e gyermekéhezés (ATV)
Révész Máriusz, a Fidesz képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy a népjóléti bizottság kormánypárti tagjai miért táncoltak vissza az ellenzék által összeállított határozati javaslat támogatásából, ami a gyermekéhezés felszámolására irányul.
nov. 5
11:31
Felfüggesztették Stahl Judit cége adószámát (Alternatív Energia)
nov. 5
11:32
Öt-hat bank maradhat csak életben Magyarországon (Portfolio)
A szigorodó tőkekövetelmények, a hitelezés megtorpanása és a digitális forradalom olyan kihívások elé állítja a bankszektort, amelyeket nem élhetnek túl a pénzintézetek a költségeik átstrukturálása,...
nov. 5
11:33
Brüsszel kiegyensúlyozottabb növekedést jósol Magyarországnak (Infostart)
Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol a csütörtökön közzétett úgynevezett őszi gazdasági prognózisában.
nov. 5
11:33
Jönnek a fagyok! A Máltai Szeretetszolgálat így segíti a hajléktalanokat (Alternatív Energia)
Növelik az éjjeli menedékhelyek és a nappali melegedők számát is.
nov. 5
11:33
Ezért választotta Bangó Margitot az unokája az anyja helyett (Blikk)
Tina, Bangó Margit unokája elárulta, miért döntött a nagymamája mellett, édesanyja helyett, több, mint 4 esztendeje nem tartja a kapcsolatot Bangó Marikával.
nov. 5
11:33
Egymilliárdos kerékpárút-építés Szatmárban (ProfitLine)
Több mint 1,1 milliárd forint összegű európai uniós támogatással kerékpárutat épít négy szatmári település, Győrtelek, Ököritófülpös, Pátyod és Porcsalma önkormányzata - közölték az érintett községek polgármesterei az MTI-vel.
nov. 5
11:34
A Masterplast a fizető "balek" lehetett ebben a történetben (Portfolio)
Néhány héttel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy a Masterplasttal kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy a vállalat jogosulatlanul csökkentette áfabefizetési kötelezettségét, mellyel közel 270 millió...
nov. 5
11:35
Meghalt a magyar zeneszerző-előadó (Alternatív Energia)
Rövid szenvedés után hunyt el 65 éves korában az egykori bábszínház-igazgató.
nov. 5
11:35
Elkerülhetetlen az Egyesült Államok belépése a migráció kezelésébe (ProfitLine)
Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint elkerülhetetlen, hogy az Egyesült Államok "belelépjen" az európai migrációs válság kezelésébe, és végre megfelelő válaszokat adjon a tágabb Közel-Kelet humanitárius katasztrófákat eredményező súlyos konfliktusaira.
nov. 5
11:36
Kilőttek az Adidas részvényei (Portfolio)
A Janet Yellen tegnapi kamatemelésre vonatkozó jelzései és a vállalati gyorsjelentések állhatnak a befektetői figyelem középpontjában.Zsákolják az Adidas részvényeit 2015.11.05 11:22Közel 6...
nov. 5
11:37
Kinevezték Ponta ideiglenes utódját (Alternatív Energia)
Az államfő megkapta és elfogadta a korábbi miniszterelnök lemondását.
nov. 5
11:39
FIFA-világranglista: Magyarország 33. (Infostart)
A magyar válogatott változatlanul a 33. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján - amelyet immár Belgium vezet -, az Eb-pótselejtezős ellenfél, Norvégia pedig a 46. helyen áll.
nov. 5
11:39
Távozik a Media Markt pr-tanácsadója (Kreatív Online)
Szűcs Péter 3,5 évig volt ezen a poszton.
nov. 5
11:39
Alpesi vk - Töröltek két finnországi világkupa-versenyt (Blikk)
nov. 5
11:41
Mourinhót lenyűgözte a szurkolók szeretete (Blikk)
nov. 5
11:42
Mit árul el rólad a kedvenc nyakláncod? (Blikk)
Egy jól megválasztott kiegészítővel a legegyszerűbb öltözéket is feldobhatjuk, de sokan nem is sejtik, hogy kedvenc nyakláncunk éppen olyan sokat elárulhat rólunk, mint a leggyakrabban viselt ruhadarabunk, kedvenc színünk vagy parfümünk.
nov. 5
11:45
Scheppele: jogosak az amerikai kritikák a magyar kormányról (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok álláspontja nem függ attól, ki vezeti éppen az amerikai nagykövetséget.
nov. 5
11:45
Putyin legnagyobb washingtoni rajongója védte meg a magyar kormányt az Egyesült Államokban (444.hu)
Dana Rohrabacher ismét kiállt mellettünk. De lehet, hogy sokkal jobban jártunk volna, ha ez nem történik meg.
nov. 5
11:47
Merkel tudja, hogy "már háború van" (Kripto Akadémia)
Földi László újabb riogatása: Európa védtelen az emberáradattal szemben.
nov. 5
11:47
Szinte az összes amerikai keresztény felekezetben többségbe kerültek azok, akik elfogadóak a melegekkel (444.hu)
Az Egyesült Államokban megvalósulni látszik Harrach Péter rémálma.
nov. 5
11:48
Vétlen áldozat a Masterplast az áfacsalásban (Portfolio)
Mint arról a Portfolio is beszámolt, a Masterplasttal kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy a vállalat jogosulatlanul csökkentette áfabefizetési kötelezettségét, mellyel közel 270 millió forint kárt...

Keresés