2015. november 5. csütörtök

nov. 5
10:27
Optimista a Telekom menedzsmentje (ProfitLine)
Gőzerővel folytatódik a Magyar Telekom hálózatfejlesztése, emiatt a beruházásokban év végi hajrá várható - mondta Szabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 5
10:29
Közel száz túlélője van az összeomlott üzemépületnek Pakisztánban (Infostart)
Közel száz túlélőt emeltek ki csütörtökig Pakisztánban az előző nap összeomlott üzemépület romjai közül, a tragédiában a legfrissebb adatok szerint 18-an haltak meg.
nov. 5
10:29
A Fed elnök szavai gyengítették a forintot (ProfitLine)
Janet Yellen tegnap gyakorlatilag azt mondta, hogy decemberben jön a kamatemelés. Így nem meglepő, hogy most már a piac is 60 százalékot ad a kamatemelésre a Fed fund futures-ek alapján. Így a dollár erősödik, a forint pedig gyengül, hiszen az amerikaiak viszik haza a pénzüket, mert most már ott is fognak „kamatot” kapni érte. Így eladják a forint eszközüket és átváltják „kemény” valutára, ami…
nov. 5
10:33
Az Iszlám Állam pokolgépe okozhatta a légi katasztrófát (Alternatív Energia)
A brit kormány teljesen leállítja a légiforgalmat Nagy-Britannia és Sarm-es-Sejk között.
nov. 5
10:35
Botrány! Féláron adott el az V. kerület egy Deák téri irodát? (Alternatív Energia)
Juhász rendkívüli ülést kezdeményezett, hogy kiderüljön, összejátszott-e az ügyvéd az értékbecslővel.
nov. 5
10:36
Ezeknél a boltoknál vezethetik be a foglalkoztatási kvótát (Pénzcentrum)
Csak a szakdolgozókra lehet érvényes a szabály....
nov. 5
10:36
Megmutatjuk a 3-as BMW betiltott hirdetését (Auto Pult)
Valahol tényleg meg kell húzni a határt, hogy mivel lehet tömni a fejünket, és mivel nem. Előfordul azonban, hogy az illetékesek átesnek a ló túloldalára. Ezt mutatja be a brit televíziózás és a 3-as BMW esete is.
nov. 5
10:37
Kovács-Béla mentelmi joga Polt Péteren múlik (Alternatív Energia)
Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre a felfüggesztésről szóló kérelem.
nov. 5
10:39
Óriásit nőtt a biztosítások díja - Itt vannak az első számok (Privátbankár)
A legfrissebb adatok szerint az eddig megrendelt szerződések átlagdíja meghaladja a 13 ezer forintot, ami jóval magasabb a tavalyihoz képest.
nov. 5
10:39
Elásott Hitler-fejre bukkantak a Nemzeti Múzeum kertjében (Alternatív Energia)
nov. 5
10:39
Tatár Csilla még nem rendezte be a babaszobát (Blikk)
Budapest – Nem kapkodja el a gyerekszoba berendezést Tatár Csilla (32).
nov. 5
10:39
Új videó került nyilvánosságra az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállítóról (444.hu)
A Telegraph által közölt felvételen a becsapódás utáni órák történései látszódnak. A videó elején a füstölgő roncsok tűnnek fel, később az látható, ahogy a katonák helikopterbe teszik a később elszállított holtesteket. A felvételt az egyiptomi hadsereg emberei készítették két órával a gép lezuhanását követően. 224-en haltak meg szombaton, amikor egy orosz utasszállító földe csapódott a…
nov. 5
10:41
Erős a dollár, megtépték a Teslát, jól megy a Facebook (Privátbankár)
Az amerikai piacokon tegnap egy kisebb korrekció zajlott, de ez szinte meg sem látszik a charton a magunk mögött hagyott nagy emelkedéshez képest. Közben érik a decemberi amerikai kamatemelés, szárnyal is a dollár. A Facebook jót jelentett, a Volkswagen tovább gyengélkedik.
nov. 5
10:41
Erdogan Magyarországra jön (444.hu)
A szigetvári polgármester meghívására érkezik a horvát elnökkel, 2016-ban. Közben viszont úgy tűnik, hogy a magyar kormányzatnak nem felhőtlen a viszonya a szigetvári önkormányzattal.
nov. 5
10:43
Egymilliót lopott a főnöktől, hotelben aludt, autót vett, aztán megbánta az egészet (444.hu)
Még egy prágai városnézés is belefért a buliba.
nov. 5
10:45
Muravidéken is elindult a hungarikum mozgalom (Gondola)
Szükség van arra, hogy a határokon túli értékgyűjtés kellő lendületet kapjon – mondta el Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Lendván, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség által rendezett, Muravidéki magyar értékeink nyomában című konferencián
nov. 5
10:45
Elásott Hitler-márványfejet találtak a gdanski Nemzeti Múzeum kertjében (Blikk)
nov. 5
10:47
Elásott Hitler-márványfejet találtak Gdanskban (Gondola)
Elásott Hitler-márványfejet találtak a gdanski Nemzeti Múzeum belső kertjében: a több mint fél méter magas, 80 kilogrammos művet Hitler kedvenc szobrásza, Josef Thorak készítette - olvasható a csütörtöki a lengyel lapokban
nov. 5
10:49
Törökország zsinóron rángatja Angela Merkelt (Gondola)
A menekültek sáskaként vonulnak át, gyakoriak az üzleti lopások, az egyéb bűncselekmények, nem csoda hát, hogy a belépést már most is alaposan lassító osztrákok türelme fogytán van
nov. 5
10:51
Az idén 5-6 százalékkal bővülhet a kiskereskedelem (Gondola)
A kiskereskedelmi forgalom további tartós növekedésére, az év egészében pedig 5-6 százalékos forgalomnövekedésre számít a Takarékbank és a K&H makroelemzője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett szeptemberi kiskereskedelmi adatai alapján
nov. 5
10:53
Nyugaton nő a rasszista bűncselekmények száma (Gondola)
A külföldi sajtóban szinte Magyarország lett az idegengyűlölet szimbóluma, de mintha megfeledkeznének a nyugati eseményekről.
nov. 5
10:54
Olcsóbb lesz repülni? De kinek jó ez? (Portfolio)
Nem könnyű a légitársaságok dolga általánosságban. Ciklikus szektorként akkor teljesítenek jól, ha növekedés van a világgazdaságban, ez pedig ritkán fér össze alacsony olajárral. Most azonban...
nov. 5
10:54
Sportfogadás: Ezúttal EL-kombival támadjuk a bukikat (Agroinform)
A szokásos Európa Liga-kombink sem maradhat ki a szórásból, a szelvényünk ezúttal három tippet tartalmaz.
nov. 5
10:57
Csaba László: ha bizonytalan a jövő, nem fognak befektetni (Infostart)
A kiszámíthatóbb szabályozási környezet megteremtése mellett köztehercsökkentési programot, deregulációs programot és jobb nemzetközi kommunikációt sürgetett Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár szerint három területre kellene sokkal többet fordítani: a bevándorlásra és ezzel kapcsolatban a társadalmi integrációra, a környezetvédelemre, valamint az…
nov. 5
10:57
Horror! Tucatnyi golyót lőttek az orangután szemébe! (Blikk)
22 golyóval végeztek ki egy szerencsétlen orangutánt Indonéziában a földművesek. 20 golyó az állat szemébe fúródott. Az eset Indonéziában történt és az orangutánokkal foglalkozó karanténközpont orvosai hiába küzdöttek a majom életéért, az hosszú szenvedés után kimúlt
nov. 5
10:57
Adókövetkezményei lehetnek, ha így teremti elő a pénzt! (Adózóna)
Már sokan hallottak az internetalapú közösségi finanszírozásról, a Crowdfunding-ról, amelynél egyébként szja, tao, áfa és illeték-fizetési kötelezettség is felmerülhet. A legnagyobb Crowdfunding-oldalak közé tartozik a Kickstarter és az Indiegogo, Magyarországon a Creative Selector – írja blogbejegyzésében Fekete Zoltán Titusz az RSM Hungary adómenedzsere.
nov. 5
10:59
Több fegyver fogy a menekültválság miatt Magyarországon (Blikk)
Magyarország – Több fegyvert vesz a magyar, amióta megindultak a menekültek. A fegyverek magánimportban érkeznek, majd feketén értékesítik azokat.
nov. 5
11:00
Befejeződött a csatornahálózat építése Simontornyán (ProfitLine)
Simontornyán befejeződött az 1,6 milliárd forintos beruházással megvalósított csatornahálózat építése - közölte a Tolna megyei város független polgármestere az MTI-vel.
nov. 5
11:03
Balog: három lépcsőben nő az oktatók-kutatók bére a felsőoktatásban (Infostart)
Három lépcsőben a teljes felsőoktatási oktatói-kutatói kör bére nőni fog, első lépésként jövő januártól 15 százalékkal - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.
nov. 5
11:03
Végtisztesség az ötvenegy bencés szerzetesnek Tihanyban (Gondola)
A község temetőjében eltemetett, majd 1962-ben kihantolt bencés szerzetesek földi maradványainak újratemetését november 21-én, szombaton délelőtt fél 11-kor tartják a tihanyi apátsági templomban gyászmise keretében – tájékoztatta szerkesztőségünket Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel
nov. 5
11:03
Új alkalmazások a Ford SYNC-rendszerében (Kreatív Online)
Például a Ministry of Sound rádióadása.
nov. 5
11:03
Meghalt Horváth Károly zeneszerző (Blikk)
nov. 5
11:05
Muravidéken is elindult a hungarikum mozgalom (Gondola)
Szükség van arra, hogy a határokon túli értékgyűjtés kellő lendületet kapjon.
nov. 5
11:09
Tömegkarambolt okozott a sűrű köd az M43-ason (Alternatív Energia)
A balesetben az első adatok szerint négyen sérültek meg súlyosan.
nov. 5
11:09
Wenger szerint van még esély, de azért inkább a PL-re koncentrál (Sport365)
A Bayern München otthonában szerdán elszenvedett négygólos vereséget követően is hisz a Bajnokok Ligája-továbbjutásban Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője.
nov. 5
11:12
Jól húz az amerikai Telekom (Portfolio)
Továbbra is nagyon erős a Deutsche Telekom az Egyesült Államokban, a német piacon viszont az erős verseny tartja nyomás alatt a bevételeket. A Deutsche Telekom árbevétele a várt 17,3 helyett 17,1...
nov. 5
11:12
Ezért nem veszi be az apródat az automata: mi a tuti módszer? (Pénzcentrum)
A megfelelő megoldásról a profikat kérdeztük....
nov. 5
11:12
Gyurcsányék attól tartanak, nem lehet majd a kormány korrupciós ügyeiről írni (ATV)
Az a legaljasabb az egész ügyben, hogy a kormány a törvény módosítást egy kétharmados javaslatban teszi meg, de még véletlenül sem egyeztet egyik parlamenti párttal sem, mondta Vadai Ágnes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Egy most benyújtott módosító indítvány szerint a hírportálokat, rádiókat és a televíziókat üzemeltető cégeket kötelezni lehetne arra, hogy nemzetbiztonságiakat…
nov. 5
11:12
Lefőzte az összes szabadszájú drogos újságírót a magyar gonzópüspök (444.hu)
Fantasztikus írást tett közzé Balás Béla kaposvári püspök, aki, talán a misebortól betrippelve, elképzelte, milyen lenne az esti híradó az Európai Kalifátusban.
nov. 5
11:14
Zöld-foki-szigetek előzi Magyarországot a FIFA-ranglistán, Norvégia viszont messze mögöttünk van (444.hu)
Ezzel nagyjából mindent elmondtunk arról, mennyi értelme van az ilyen válogatott-rangsorolásnak.
nov. 5
11:15
Azt is megveszik a magyarok, amit eddig a boltban hagytak (Privátbankár)
A kiskereskedelmi forgalom további tartós növekedésére, az év egészében pedig 5-6 százalékos forgalomnövekedésre számít a Takarékbank és a K&H makroelemzője a friss adatok alapján.
nov. 5
11:15
Húszmilliárdot kaszált Orbán bizalmasának cége (Blikk)
Magyarország – Három év alatt csaknem húszmilliárd forint landolhatott a MET-nél, ahol Orbán Viktorhoz bizalmasaként ismert Garancsi István résztulajdonos.
nov. 5
11:16
Galandféreg-rákba halt bele egy HIV-fertőzött kolumbiai (444.hu)
Orvosai hónapokig nem tudták, mi baja pontosan.
nov. 5
11:18
Brit tudósok szerint nem feltétlenül egészséges napokon át bedrogozva szexelni több partnerrel (444.hu)
Nem véletlenül kutattak a témában, mostanában divat lett bedrogozva napokon át szexelni több partnerrel. A jelenségnek már neve is van: chemsex.
nov. 5
11:20
Rogán szomszédjának cége értékesítheti a közmédia reklámfelületeit (444.hu)
A Simicska-közeli IMG megpróbálta megtorpedózni a tendert, de végül nem jártak sikerrel.
nov. 5
11:21
Az oktatásügyi miniszter lett az ideiglenes román kormányfő (Infostart)
Sorin Cimpeanu oktatásügyi minisztert nevezte ki csütörtökön Románia ideiglenes miniszterelnökévé Klaus Iohannis államfő. Első sajtónyilatkozatában az üzleti szférát igyekezett megnyugtatni. Sorin Cimpeanu azt ígérte, hogy az általa vezetett - ügyvivői hatáskörrel tisztségben maradt - kormány különös figyelmet fordít a gazdasági egyensúly megőrzésére és tartózkodni fog minden olyan lépéstől, amely…
nov. 5
11:21
Sorin Cimpeanu az ideiglenes kormányfő (Gondola)
Sorin Cimpeanu oktatásügyi minisztert nevezte ki csütörtökön Románia ideiglenes miniszterelnökévé Klaus Iohannis államfő
nov. 5
11:21
Elbocsátások a National Geographicnál (Kreatív Online)
A dolgozók 9 százalékát érinti a leépítés.
nov. 5
11:21
Dollármilliókért kelt el egy Lincoln-kézirat (Blikk)
nov. 5
11:23
Erdélyi magyar lapok: Ponta ment, a rendszer maradt (Gondola)
Óvatos derűlátással nyugtázták az erdélyi magyar lapok a Victor Ponta vezette kormány szerdai lemondását

Keresés