A híradóban véletlenül nukleáris fegyverek terveit mutatták meg, közölték, amit szépen át is vett a nyugati média egy része, a magyarról nem is beszélve. Elvtársak, éberség!
Szeptemberben az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a nyers és a munkanaphatással kiigazított adatok szerint egyaránt. Augusztusban is jelentős, 6,2 százalékos volt a termelés növekedése. Szeptemberben az előző hónaphoz képest 2,9 százalékkal nőtt az ipar kibocsátása a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index alapján - jelentette a részletes…
A Rába közzétette harmadik negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, hogy jó úton halad a társaság. Az export mellett a belföldi értékesítés is növelte a bevételeket, míg a futómű üzletág és az...
400 métert zuhant Kínában egy utasokat szállító, menetrend szerint közlekedő busz. Az egy halálos áldozattal és tucatnyi sebesülttel járó tragédiát az okozta, hogy a sáros és csúszos úton a buszvezető elvesztette az uralmat a jármű felett. A baleset utolsó perceit a busz biztonsági kamerája rögzítette.
Az Apple tárgyalásokat folytat több amerikai nagybankkal arról, hogy létrehozzanak egy új, személyek közötti (P2P) mobilos pénzküldési szolgáltatást - értesült a The Wall Street Journal. Az Apple...
Budapest - Megdöbbentő vallomást tett volt férjéről a színésznő. Kapcsolatuk akkor jutott el a szakításig, amikor Bereczki karrierje felépült, s már nem volt szüksége támogatásra - írja a Bors.
Befejeződött a hatósági helyszínelés Hajmáskér és Veszprém között, így csütörtökön reggel ismét elindulhatott az érintett szakaszon a vonatforgalom - tájékoztatta az Mávinform sajtóügyeletese csütörtök délelőtt az MTI-t.
Naponta mintegy 10 ezer migráns torlódik fel a macedón-szerb és a szerb-horvát határon, az osztrákok bővítik a befogadó kapacitást - számoltak be az M1 aktuális csatorna tudósítói csütörtök reggel.
A KSH adatai alapján szeptemberben az építőipari termelés volumene 8,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Augusztusban 6,9%-os, júliusban pedig 1,9%-os csökkenés mutatkozott. Az év első kilenc hónapjában az építőipari termelés 4,7%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest.
Tegnap nyújtotta be Varga Mihály a több pénzügyi törvény módosítását is tartalmazó törvényjavaslatot, amely fontos változásokat hozhat az önkéntes nyugdíjpénztári tagok számára. A javaslat értelmében...
Los Angeles - Három éven át csalta a dadussal Gwen Stefanit a férje, aki végül bevallotta az énekesnőnek, valóban viszonya volt a Gwenre kísértetiesen hasonlító Mindy Mann-nal - írja a USWeekly magazin
A svéd belügyminiszter, Anders Ygeman bejelentette, hogy Svédország ideiglenes határellenőrzést vezet be, mert a rendőrség arra figyelmeztetett, az újonnan érkezett menekültek száma annyira megemelkedett, hogy az már veszélyt jelent a közrendre nézve – jelenti a BBC News.
Az egyik fővárosi piac online pénztárgépeinek adatai szerint mintegy hetvenhárom százalékkal ugrott meg a forgalom azon a napon, amikor a NAV revizorai a helyszínen tartózkodtak. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bevételek legalizálása a szabályos beszerzésekre is ösztönzően hat - közölte a szervezet.
Tegnap nyújtotta be Varga Mihály a több pénzügyi törvény módosítását is tartalmazó törvényjavaslatot, amely fontos változásokat hozhat az önkéntes nyugdíjpénztári tagok számára. A javaslat értelmében...
Hiába bünteti 2011 óta szigorúbban a törvény az egészségügyi dolgozókra támadókat, évente továbbra is körülbelül 15-20 súlyos támadás éri a mentősöket, és jelentős az anyagi kár is. A dizájnerdrogok miatt a helyzet rosszabbodik.
A decemberi ülésünkön felülvizsgáljuk a monetáris politikánkat - mondta csütörtök délelőtt Mario Draghi, az EKB elnöke. A hírre azonnal gyengülésnek indult az euró a dollárral szemben, ismét 1,07...
Az Európai Parlament most a magyar jogállamiság kapcsán izmozik az Európai Bizottsággal, ez az ügy egyébként a Fidesz pártcsaládjában, az Európai Néppártban is komoly visszhangot váltott ki – ezt Lattmann Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Vállalati hírek határozzák meg elsősorban a részvénypiaci hangulatot csütörtök reggel. Míg a nyugat-európai tőzsdéken mérsékelten esnek a főbb indexek, addig a hazai piacon nincs még határozott irány...
Első ránézésre egész szép adatok érkeztek az építőiparból, az utolsó roham az előző ciklus uniós pénzeinek elköltésére pluszba fordította a termelési adatokat. Még az új szerződések állománya is tudott egy egész szépet emelkedni - ez azonban leginkább a stadionépítéseknek köszönhető, feleannyi munka néz ki az építőiparnak, mint tavaly.
Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó arra utasította országa nemzeti légitársaságát, hogy folytassa az utasok szállítását az egyiptomi Sarm-es-Sejkbe az ottani turistaforgalom fenntartása érdekében - írta csütörtökön az al-Iktiszadíja című szaúdi lap.
Senkinek sem érdeke, hogy különböző földrészek vagy országok kiürüljenek és az emberek elvigyék a tudásukat, tehetségüket a világ más pontjaira - ismertette a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Magyarország ENSZ nagykövete csütörtökön a világszervezet migrációs világtalálkozóján megfogalmazottakat.
2015 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,8%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés 2015 első kilenc hónapjában 6,7%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.
Legközelebb jövő hét pénteken a Fitch végzi el az adósságosztályzat felülvizsgálatát, ahol már pozitív kilátás van érvényben, így akár arra is van esély, hogy ismét a befektetésre ajánlott kategóriában lesz Magyarország, ami jót tehet a forintnak is - Varga Zoltán, Equilor.