Szünet jöhet a dollár erősödésében a forinttal szemben rövid távon. A napi grafikon alapján a márciusi csúcspont környékéig emelkedett a dollár a forinttal szemben az utóbbi hetekben. A chart alapján...
A Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke szerint 2009-re már eljutottunk odáig, hogy a legszegényebb gyerekek a nyolcadik osztályig minden nap kaptak meleg ebédet ingyen.
A szerdai nagy erősödés után csütörtök reggel gyengüléssel indítja a napot a forint az euróval szemben. Igazán fontos makroadat ma sem várható, a befektetők valószínűleg elsősorban a jegybanki...
Sokszor fogalma sincs, hova tette a kulcsát? Elfelejtette miért ment be a konyhába? Ez normális vagy az Alzheimer-kór első jele? A Kalifornia Egyetem kutatói szerint nem olyan nehéz eldönteni, elég-e emlékeztető cetliket felragasztani a hűtőre, vagy memóriaproblémáink már olyan súlyosak, hogy orvoshoz kell fordulnunk, írja a Blikk Nők.
A nemzetközi jegybankok és az alapkezelők is növelni kívánják a jüanban denominált kötvénykitettségüket, miután az IMF várhatóan ebben a hónapban beveszi a valutakosarába a kínai fizetőeszközt -...
Idén szeptember 30-ig 17,598 milliárd forint bevételt eredményezett a szén-dioxid-kvóták értékesítése a magyar költségvetés számára. A bevételt a Jedlik Ányos Terv megvalósítására tervezik fordítani, ösztönözni a kibocsátásmentes elektromos közlekedés elterjedését, valamint az elektromos közösségi közlekedési eszközökre történő átállást. A Gazdasági Zöldítési Rendszerbe (GZR) befolyt bevételekből…
Megelégedéssel nyugtázta az osztrák belügyminiszter szerdán, hogy Németország ismét alkalmazza a szír menedékkérők esetében a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini előírásoknak azt az elemét, amelynek alapján vissza lehet küldeni a menedékkérőket abba a tagállamba, amelyben beléptek az EU területére.
A német gazdaság visszafogott ütemű növekedésére számít a német kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, a gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport, amely szerint a menekültválság terhei a korábban vártnál gyengébb növekedés mellett is elviselhetőek, és nem fenyegetik a német államháztartás egyensúlyát.
Az egyik fővárosi piac online pénztárgépeinek adatai szerint mintegy hetvenhárom százalékkal ugrott meg a forgalom azon a napon, amikor a NAV revizorai a helyszínen tartózkodtak. A NAV tapasztalatai szerint a bevételek legalizálása a szabályos beszerzésekre is ösztönzően hat.
Az EKB 2022 helyett már 2018-ban bevezetheti az új tőkemutató-számítási szabályozását, ami rossz hír a bankoknak, ugyanis az új tőkemutatókban kevesebb eszközt vehetnek figyelembe tőkeként. Az EKB...
Ajánlatott tett a budai Várkert-kioszkra az állam - írja a Magyar Idők. A korábban kaszinóként is működő, mintegy kétezer négyzetméteres telken álló, 856 négyzetméteres, Ybl Miklós által tervezett...
A Bors rábukkant az ország egyetlen repülőgép-temetőjére. Több mint három tucat MiG–21-es harci, UM gyakorló és SZU–22-es vadászgép hever egy nyugat-magyaroszági erdőben.
Elgázolt egy embert egy tehervonat csütörtök hajnalban Hajmáskér és Veszprém között, ezért 30-40 percet késnek a szerelvények a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vonalon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Az elmúlt napokban a világ két legnagyobb aukciósháza, a Sotheby's és a Christie's is kiemelkedő aukciókat rendezett, de az eredményekből nem rajzolódik ki egyértelműen, hogy növekedés vagy...
Az Erste Grouphoz hasonlóan a Raiffeisen Bank International is a vártnál jóval kisebb céltartalékával lepte meg az elemzőket. Ezzel a várt 44 millió eurós veszteség helyett 90 millió eurós nyereséget...
A szíriai válság rendezésével kapcsolatos nemzetközi tárgyalások előremozdulása reményt ad azt illetően, hogy enyhülhet a közel-keleti országban dúló polgárháború által kiváltott európai menekültválság - közölte Jan Eliasson, az ENSZ főtitkár-helyettese.
Az európai vállalati gyorsjelentési szezon továbbra sem csillapodik, ma például az RWE és a Siemens is jelentett, itthon pedig többek között a Masterplast publikálta negyedéves gyorsjelentését. ...
Szebb napokat is megéltek már a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína), az ezekre specializálódott befektetési alapokból ugyanis nagy lendülettel áramlik ki a tőke. A befektetők...
A mostani migrációs hullámnál is erősebb népvándorlás következhet, ha nem áll helyre a politikai és gazdasági stabilitás a Közel-Keleten, nem javulnak az életkörülmények a szubszaharai Afrikában, valamint a nyugat-balkániországok helyzete is ingatag marad - olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.
A német gazdaság visszafogott ütemű növekedésére számít a német kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, a gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport, amely szerint a menekültválság terhei a korábban vártnál gyengébb növekedés mellett is elviselhetőek, és nem fenyegetik a német államháztartás egyensúlyát.
Befejeződtek a PannErgy által 2014 elején elindított Győri Geotermikus Projekt kivitelezési munkálatai, így megkezdődhetett a próbaüzem. A PannErgy két leányvállalata a DD Energy és az Arrabona...
Budapest - Horgas Eszter párja, Gyuri már az esküvőjére készült, amikor találkozott a fuvolaművésszel, a kettejük között kialakult vonzalom azonban elsöpört minden más szenvedélyt - írja a Story
A lassuló energiaár-csökkenésnek köszönhetően emelkedtek kissé a fogyasztói árak októberben Németországban - közölte csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Vlagyimir Putyin orosz elnök vizsgálatot rendelt el a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottságának hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése miatt, mely szerint az országban államilag irányított, szervezett doppingolás zajlik.
A jelzáloghitelek részletszabályai, a hitelközvetítők és a nyugdíjpénztárak mellett a betétbiztosítás rendszerét is átírná kissé egy friss törvényjavaslat, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági...
Ma este a magyar labdarúgó-válogatott 20.45-kor Oslóban lép pályára az Európa-bajnoki pótselejtezők első mérkőzésén. Pályára lép még U21-es nemzeti csapatun is, de lesz dél-amerikai vb-selejtező és NFL-meccs is a tévében.
Szép eredményt hozott az építőipar számára a szeptember. A harmadik negyedév utolsó hónapjában havi és éves alapon is 8% feletti bővülést jelzett a KSH. A rendelésállomány azonban így is tovább apadt...
Az idei év első felében jelentősen nőtt a Facebook közösségi oldalhoz benyújtott kormányzati adatigénylések száma - derült ki a cég által helyi idő szerint szerdán közzétett jelentésből.