2015. október 7. szerda

okt. 7
16:38
Fegyveres rendőrök lepték el Gaskó irodáját (videó) (Alternatív Energia)
A nyomozók a VDSZSZ és a Liga dokumentumaiért érkeztek a székházhoz.
okt. 7
16:39
Totális háború fenyeget (Portfolio)
Huszonhat év után ismét közösen szólalt fel a francia és német vezető az Európai Parlamentben, a közös európai ügy a menekültválság és annak rendezése volt. Francois Hollande francia államfő...
okt. 7
16:39
Az emberek több mint fele kiábrándult a demokráciából (ATV)
A megkérdezettek egyharmada számára teljesen mindegy, hogy ki, és milyen módon kormányoz. 7 százalék továbbá azoknak az aránya, akik úgy vélik, bizonyos körülmények között a diktatúra jobb berendezkedés lehet, mint a demokrácia.
okt. 7
16:41
Itt a friss becslés: ennyire fájhat a VW-botrány Magyarországnak (Portfolio)
Az utóbbi hetekben több elemző is kifejtette már a véleményét arról, hogy a Volkswagen dízelmotorokkal kapcsolatos botránya érzékenyen érintheti Magyarországot is. Szerdán a Citigroup publikálta...
okt. 7
16:45
Gyűjtenek a Beatrice-gitáros temetésére (Blikk)
Budapest - Nyilvános temetésen október 21-én délután három órakor a Fiuemi úti sírkert szóróparcellájában helyezik örök nyugalomra Lugosi Lászlót (†64), a Beatrice együttes legendás gitárosát, aki kedden délelőtt veszítette el a gégerákkal vívott harcát.
okt. 7
16:45
Így égett le a menő csávó 100 milliós Lamborghinije - videó! (Blikk)
Dubaj – Nem érte meg menőzni! Egy dubaji gazdag srác a piros lámpánál jó hangulatban kezdte el túráztatni a Lamborghini Aventadorjának a motorját.
okt. 7
16:47
Első házassági évfordulóján villantott Clooney neje (Blikk)
London - Amal többet mutatott a fotósoknak, mint amennyit szeretett volna.
okt. 7
16:48
Rendőrök a VDSZSZ-székháznál (Infostart)
Rendőrök érkeztek a Liga Szakszervezetek és tagszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) székházába - közölte szerdán több hírportál. A Liga Szakszervezetek honlapján tudatta: A VDSZSZ Szövetség és a VDSZSZ Szolidaritás ügyében indított nyomozás keretében érkeztek nyomozók a székházba.
okt. 7
16:48
Szárazföldi offenzívát indítottak a szíriai kormányerők (Gondola)
Nagyszabású szárazföldi hadműveletet indítottak a szíriai kormányerők az országban beavatkozó orosz hadsereg légi támogatásával szerdán Szíria központi részében - jelentették katonai források
okt. 7
16:48
A Google szeretné, ha a médiának jó lenne végre mobilon is (Kreatív Online)
A hírszájtok (és a hirdetések is) gyorsabban fognak betölteni.
okt. 7
16:48
Íme a kapus, aki pofátlanabb, mint Neuer! - videó (Sport365)
Malik Asszelah, a Beluizdad hálóőre piruettet, mondom piruettet mutatott be egy hazaadás után a Bedzsaja vészesen közeledő csatárával szemben a napokban egy algériai bajnokin, amelyet csapata 1-0-ra elveszített idegenben. Nehéz elképzelni ennél hajmeresztőbb trükköt!
okt. 7
16:50
Országos főrabbi: Göncz Árpád kimagaslott kortársai közül (Infostart)
Göncz Árpád kimagaslott kortársai közül, sosem szűnt meg embernek lenni - írja Frölich Róbert országos főrabbi a Mazsihisz honlapján szerdán közzétett közleményében az elhunyt államfőre emlékezve.
okt. 7
16:50
Cameron: harcolni kell az EU reformjáért (Gondola)
A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának harcolnia kell az Európai Unió megreformálásáért.
okt. 7
16:54
Frölich "apjának" tekintette Gönczöt (Alternatív Energia)
Az országos főrabbi szerint a volt államfő sosem szűnt meg embernek lenni.
okt. 7
16:56
Kocsis lesz a fővárosi Fidesz-elnök (Alternatív Energia)
A végső döntést várhatóan október végén a kormánypárt budapesti választmánya mondja ki.
okt. 7
16:57
Holnap jön a magyar deflációs adat (Portfolio)
Szeptemberben 0,1 százalékos lehetett az éves fogyasztóiár-csökkenés Magyarországon, vagyis újra a deflációs tartományba süllyedhetett a mutató. A Portfolio felmérésében részt vevő elemzők az...
okt. 7
16:57
Szijjártó: az EU nyújtson 300 millió dolláros támogatást Kurdisztánnak (ATV)
Magyarország kezdeményezni fogja, hogy az EU nyújtson azonnali 83 milliárd forintos támogatást az iraki Kurdisztánnak a menekültek ellátására, mert ennek hiányában az ott menedéket kereső kétmillió ember hamarosan megindul Európa irányába
okt. 7
16:59
Újabb szövetkezetre csapott le az MNB (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában egymillió-kettőszázezer forintra bírságolta a Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezetet. A hitelintézetnek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb...
okt. 7
17:00
Pluszpénzt a vasutasoknak (ProfitLine)
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint lelkileg, szellemileg és fizikailag is megviseli a vasutasokat a menekültek szállításával járó, a korábbinál lényegesen nagyobb terhet jelentő munka, ezért pluszpénzt várnak a MÁV-csoport vezetőitől a menekültek szállításában rendszeresen résztvevő több száz vasutasnak.
okt. 7
17:03
Klopp még a héten Bogdán edzője lesz (Blikk)
Liverpool – Angol lapértesülések szerint még a héten aláírja szerződését, s hivatalosan a Liverpool labdarúgócsapatának új menedzsere lesz Jürgen Klopp (48).
okt. 7
17:05
Ő az új Shrek! Így ragacsozták be Feke Pál fejét (Blikk)
Budapest — Élete egyik legnehezebb fél óráját élte át a rákent kilónyi ragacs alatt Feke Pál (34).
okt. 7
17:06
Merkel: a dublini szabályok fölött eljárt az idő (Infostart)
Kidolgozásukkor jól átgondolt szabályok voltak, de a jelenlegi helyzetben bebizonyosodott, hogy a dublini szabályok fölött eljárt az idő - foglalt állást szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár.
okt. 7
17:06
Lemondta németországi útját Netanjahu (Gondola)
Lemondta csütörtökre tervezett németországi hivatalos útját Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a hazájában uralkodó biztonsági helyzet miatt
okt. 7
17:06
Heti Válasz: Kuncze a bolgár OTP-nél kapott zsíros állást (Blikk)
okt. 7
17:06
Itt lehet bevásárolni online magyar közönségből (Kreatív Online)
A Project Agora 80 prémium weboldalt tartalmaz és hat magyar médiacég vesz benne részt.
okt. 7
17:08
Baráth Etelét választották az Európa 2020 Stratégia Irányító Bizottságának élére (Infostart)
Megválasztották Baráth Etelét az Európa 2020 Stratégia Irányító Bizottsága élére az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban.
okt. 7
17:08
Merkel: a dublini szabályok fölött eljárt az idő (Gondola)
Kidolgozásukkor jól átgondolt szabályok voltak, de a jelenlegi helyzetben bebizonyosodott, hogy a dublini szabályok fölött eljárt az idő - foglalt állást szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár
okt. 7
17:09
7 kérdés, amit fel kell tenned magadnak, mielőtt elindulnál shoppingolni (Éva Magazin)
Ha őszinte akarsz lenni, jobban tennéd, ha spórolnál? Alig férnek el a cuccok a szekrényedben? Akkor jobb, ha meggondolod, mire költesz. Íme néhány kérdés, amit érdemes feltenned magadnak, mielőtt shoppingolásra adnád a fejed. 1. Van már valami hasonló darab a birtokomban, mint amit kinéztem magamnak a neten? Soha ne menj el vásárolni anélkül, hogy körülnéztél volna a szekrényedben és…
okt. 7
17:10
Meggyalázták egy kurd lázadó holttestét török rendőrök (Gondola)
Török rendőrök a nyakánál fogva az autójuk után kötötték egy kurd lázadó holttestét, és végighúzták egy délkelet-törökországi város utcáin
okt. 7
17:12
"Orbán úr idegengyűlöletének vírusa fertőzi az országokat" (Alternatív Energia)
FT: Vajon mi kell ahhoz, hogy egy uniós tagállam elveszítse szavazati jogát...?
okt. 7
17:14
Kocsis Máté lesz a fővárosi Fidesz-elnök (Alternatív Energia)
okt. 7
17:15
Eltörölték a segélyeket: mi lesz így a családokkal idén télen? (Pénzcentrum)
A kormány az idei évben jelentősen átalakította a szociális támogatási rendszert....
okt. 7
17:15
Meglepő dolgot ismert el Merkel (ATV)
Kidolgozásukkor jól átgondolt szabályok voltak, de a jelenlegi helyzetben bebizonyosodott, hogy a dublini szabályok fölött eljárt az idő - foglalt állást szerdán az EP plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár.
okt. 7
17:16
Merkel "új dublini" szabályokat javasol (Alternatív Energia)
A menekültekre emberekként, nem arctalan embertömegként kell tekinteni.
okt. 7
17:21
Hokival szülinapozott Putyin miközben új fronton bombázzák Szíriát (Blikk)
Hama - 26 rakétát lőttek ki 1500 kilométer távolságból
okt. 7
17:23
Ásó, kapa, nyeremény! (Blikk)
Budapest — Az esküvői képek örökre megmaradnak az ember emlékezetében vagy a fotóalbumban.
okt. 7
17:24
Ismét megváltozik a forgalmi rend a Budaörsi útnál! (Infostart)
Szombattól újabb ütemét kezdik el a Budaörsi út felújításának, ezért megváltozik a környéken a forgalmi rend - tudatta szerdán honlapján a Budapesti Közlekedési Központ.
okt. 7
17:24
Gyurcsány szerint kell a határzár (Gondola)
Nemrégen még a kerítést rázta, most már építené a határzárat – Nem akarjuk, hogy a menekültek számolatlanul elárasszák Európát, vagy Magyarországot – jelentette ki Gyurcsány Ferenc kedden az InfoRádió Aréna című műsorában
okt. 7
17:24
Egy volt CIA-ügynök szerint Dél-Amerikéban élt a háború után Hitler (Blikk)
Berlin – Megdöbbentő dolgokat állítanak a Hunting Hitler, azaz Vadászat Hitler után című nyolcrészes dokumentumfilm készítői. A volt CIA-ügynökök segítségével forgatott sorozatban ugyanis nem kevesebbet, mint azt jelentik ki, hogy Adolf Hitler nem halt meg 1945. április 30-án abban a bizonyos bunkerben, hanem évekkel később is még vígan élte a világát dél-amerikai országokban.
okt. 7
17:25
Sok volt Amerikából – Struhács szerint nélküle is sikeres lehet a birkózóválogatott (Blikk)
Budapest – A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) pár napja mindhárom szövetségi kapitányát lecserélte, miután a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon leszerepelt a csapat.
okt. 7
17:27
Rokkantkocsiból irányította az edzést a szövetségi kapitány – Videó! (Blikk)
Quito – Gustavo Quinteros úgy nézett ki, mintha egy nyugdíjas otthonból szökött volna Antonio Valenciáék edzésére.
okt. 7
17:30
Rendőrdobálás, vízágyú: hatalmas tömeg tüntetett Brüsszelben (Kripto Akadémia)
A demonstrálók a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoztak.
okt. 7
17:30
Az epilepsziával élők számára még mindig a társadalmi stigma a legnagyobb probléma Magyarországon (WebBeteg)
Annak ellenére, hogy hazánkban jelenleg több mint 150 ezer ember él epilepsziával, még mindig hatalmas az információhiány, és rengeteg tévhit és előítélet él a társadalomban az epilepsziával kapcsolatban. Sokszor maguk az epilepsziával élők is nehezen jutnak érdemi és hiteles információhoz a mindennapjaikat érintő legalapvetőbb kérdéseket illetően
okt. 7
17:32
Brüsszelnek rajta a szeme a magyar jogszabályokon (Kripto Akadémia)
Levélben kérnek tájékoztatást - a kormánynak két hete van arra, hogy válaszoljon.
okt. 7
17:33
Itt lesznek béremelések januártól (ProfitLine)
Januártól az adjunktusok bére 32 százalékkal, a tanársegédeké 25 százalékkal növekedhet - jelentette be sajtótájékoztatón Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerdán Budapesten.
okt. 7
17:33
Európa-szerte vették a részvényeket (Portfolio)
Jó hangulatban telt a szerdai kereskedés a részvénypiacokon, és bár fontos makroadat ma nem érkezett, a negyedéves gyorsjelentések, az akvizíciós hírek és a Volkswagen-sztori is gondoskodott arról,...
okt. 7
17:33
Levélben kér magyarázatot Brüsszel Magyarországtól (ATV)
Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást.
okt. 7
17:35
Javult a fizetési fegyelem Magyarországon (ProfitLine)
A magyarországi ügyfelek rövidebb határidőkkel és pontosabban fizetik számláikat, mint egy évvel korábban – derült ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.
okt. 7
17:36
Ravon néven új márka indul Oroszországban - koreai Chevy, feltámasztva (Auto Pult)
Európában ugyan nem divat új márkákat indítani a piacon, de Kína, vagy éppen Oroszország teljesen más tészta ebből a szempontból. Jó példa erre a Ravon is, mely új gyártóként lép majd pástra Oroszországban, október 8-án.
okt. 7
17:39
A magyar terrorveszély csak egy jól kitalált illúzió (Privátbankár)
Nem valószínű, hogy az Iszlám Állam több ezer kilométert sétáltatja a katonáit, hogy a menekültekkel szivárogjanak be, inkább profi papírt csinálnak és gépre teszik őket - véli Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő. Szerinte meg kell tanulnunk nem összemosni az iszlámot a radikális gondolkodással, de katona és katona között is különbséget kell tennünk.

Keresés