2015. október 7. szerda

okt. 7
13:30
Klopp csütörtökön írhat alá Liverpoolban (Sport365)
Sajtóértesülések szerint a vezetőedzői poszt várományosa, Jürgen Klopp csütörtökön érkezik a Bogdán Ádámot is foglalkoztató FC Liverpoolhoz.
okt. 7
13:31
A leukémiával küzdő Lázár Bence üzent a fociválogatottnak (Blikk)
Budapest – A leukémiában szenvedő volt Újpest labdarúgó a blogjában üzent a válogatottnak, s támadó szellemű csapatot küldene pályára a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn.
okt. 7
13:36
„Ti is loptatok…!” – Ács Sándorné is ott volt a bizottsági ülésen (Kripto Akadémia)
A kishantosi ökogazdaság egyik alapító-ügyvezetője fültanúja volt a döbbenetes szavaknak.
okt. 7
13:39
Baj van a Liga háza táján (HR Portál)
Kicsinyes bosszúból és félelemből záratta ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetét (ODFSZ) a Ligából - írja az ODFSZ közleményében. A konföderáció Elnökségének többsége az ODFSZ elnökéhez intézett életveszélyes fenyegetés közepette pedig asszisztált ehhez. Az ODFSZ nem fogadja el a koncepciós döntést, és bírósághoz fordul. Közben Gaskó István…
okt. 7
13:42
5 éves mélyponton a devizatartalékok szeptemberben (ProfitLine)
Szeptemberben még az előző havi 1,079 milliárdnál is nagyobb összeggel, 1,410 milliárd euróval, ötéves mélypontra csökkentek a nemzetközi tartalékok. A Magyar Nemzeti Bank szerdán közölt adatai szerint 32,127 milliárd euró volt a devizatartalékok állománya, 2009 vége óta a legalacsonyabb.
okt. 7
13:44
Illegális bevándorlás - Brüsszel levélben kér tájékoztatást a magyar jogszabályokról (ProfitLine)
Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást - erősítette meg az MTI-nek az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán.
okt. 7
13:45
Ez a reklám tényleg nem sikerült jól - 6 milliós bírság járt érte (Privátbankár)
Olyasmiket állítottak az étrend-kiegészítőről, amit nem sikerült bizonyítani.
okt. 7
13:45
Erről a pasiról álmodik minden nő (Blikk)
New York – Évek óta tarja lázban a világot egy titokzatos férfi, aki ráadásul nem is létezik. Ezrek álmodnak ugyanis vele világszerte, miközben senki sem érti, mindez hogy történhet.
okt. 7
13:48
Palkovics: januártól emelkedhet az adjunktusok és a tanársegédek bére (Infostart)
Januártól az adjunktusok bére 32 százalékkal, a tanársegédeké 25 százalékkal növekedhet - jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
okt. 7
13:48
Csütörtöktől már részlegesen járnak a vonatok Salzburg és Bajorország között (Infostart)
Három hét leállás után csütörtöktől részlegesen újra járnak a helyi vonatok Salzburg és Bajorország között, erről az osztrák vasúttársaság (ÖBB), a Meridian német vasúttársaság és a német rendőrség egyezett meg szerdán.
okt. 7
13:48
Kompany még nem egészséges (Blikk)
okt. 7
13:50
Áder: a nemzetközi közösségnek is tennie kell a válság megoldásáért (Infostart)
Nemcsak az érintett országoknak, hanem az egész nemzetközi közösségnek rövid-, közép- és hosszú távú lépéseket kell tennie a migrációs válság megoldásáért - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában, miután fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt.
okt. 7
13:57
Autójuk után kötötték egy kurd férfi holttestét a török rendőrök (ATV)
Az eset hatalmas felháborodást keltett az országban és világszerte.
okt. 7
14:00
Európa 10 legcsaládbarátabb városa – 2. rész (Éva Magazin)
Folytatjuk az európai kalandozást! Tartsatok velünk! Cikkünk első részét itt olvashatjátok.   6. Róma  Gladiátorok, fagylalt és pizza... Három tuti dolog, amiért a kisfiunk biztos odáig lesz, ha megérkezünk Rómába. Ez a város a történelem és a gasztronómia egészen különleges egyvelegét és az erre épülő szórakozások széles skáláját nyújtja az ide érkező családoknak. Természetesen első cél a…
okt. 7
14:03
Egyre többen felejthetik el az adóbevallást (Privátbankár)
Nagyjából minden harmadik adózó helyett az adóhatóság készítheti el a személyijövedelemadó-bevallást már 2016-ban, a 2015-ben szerzett jövedelmekre vonatkozóan
okt. 7
14:03
Rejtély! Ez a férfi kísérti álmukban a nőket világszerte (Blikk)
New York – Évek óta tarja lázban a világot egy titokzatos férfi, akiről azt sem tudni, hogy létezik-e egyáltalán. Ezrek álmodnak ugyanis vele világszerte, miközben senki sem érti, mindez hogy történhet.
okt. 7
14:03
Megjelent az októberi VálaszAdó (Adózóna)
Idén június közepén jelent meg az a kormányhatározat, amely jóváhagyja a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazását. Egyes társaságoknak kötelező lesz, mások számára pedig lehetőség nyílik a magyar számviteli szabályok helyett az IFRS alapján elkészíteni egyedi beszámolójukat. Ugyanakkor az IFRS-re áttérőknek továbbra is kellene magyar…
okt. 7
14:05
Nem a Volkswagen a legnagyobb bűnös? Titkolták a tanulmányt az autógyártók (Privátbankár)
Nem mindegy a gyártóknak, hogy európai szabályok között ülünk autóba, vagy amerikai mentén vezetünk.
okt. 7
14:06
Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató kultúrközpont nyílik Budapesten (Infostart)
Kulturális központ és kávéház nyílik december 3-án, a fogyatékossággal élők világnapján Budapesten, az egykori Vörösmarty mozi helyén, fogyatékossággal élő munkavállalókkal.
okt. 7
14:06
Ferenc pápa: a család álljon a politika és a gazdaság középpontjában (Infostart)
Az érzelemszegény kortárs társadalomnak "családi injekcióra" van szüksége - fogalmazott Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.
okt. 7
14:06
Lengyelország hazatelepíti a mariupoli lengyeleket (Gondola)
Lengyelország megkezdi annak a 106 lengyelnek a hazatelepítését, akik a kelet-ukrajnai Mariupolban élnek, és az oroszbarát szeparatisták által veszélyeztetve érzik magukat - jelentette be szerdán Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter
okt. 7
14:06
Már csak egy meccs van hátra Pacquiao pályafutásából (Blikk)
okt. 7
14:08
Kati Marton a magyar migrációs politikát bírálja (Gondola)
Magyarország migrációs politikáját bírálja a Financial Times európai kiadásának szerdai számában megjelent, "Az európai ideálokat elpusztító demagógok" című írásában Kati Marton amerikai-magyar író, újságíró
okt. 7
14:10
Meddig még? (Gondola)
Meghallják-e Európa vezetői a polgárok szavait? Ez jár az egészségügynek? Két keréken biztonságban! Miért hagyják magukra a családokat?
okt. 7
14:12
Békében halt meg Göncz Árpád (Alternatív Energia)
Gulyás András szerint a volt államfő az elnöki ciklus lezárulta után is aktív életet élt.
okt. 7
14:12
Plusz pénzt a menekülteket szállító vasutasoknak! (HR Portál)
Plusz pénzt követel a szakszervezet a menekültek szállításában rendszeresen résztvevő több száz vasutasnak. A Vasutasok Szakszervezete elvárja, hogy a kormány ne csak a határsértők ügyének gyors tárgyalására a helyszínre költöztetett bírák, hanem a nehéz körülmények között dolgozó vasutasok áldozatos munkáját is elismerje, visszamenőleg, a menekültáradat kezdetétől. A szakszervezet leszögezi: a…
okt. 7
14:14
Ifj. Bibó István is megemlékezett Göncz Árpádról (Alternatív Energia)
"Ha nincs ilyen személyiség, marad az egymás mellett való elbeszélés és a sárdobálás."
okt. 7
14:15
Durván visszaesett a Tesco féléves eredménye (ProfitLine)
Több mint 50 százalékkal csökkent a Tesco eredménye a cég idei pénzügyi évének első feléről szerdán kiadott beszámoló szerint.
okt. 7
14:15
Fogadjunk, hogy emiatt még Te is letennéd a cigit! (Pénzcentrum)
Milliók múlnak ezen a döntésen....
okt. 7
14:15
Nevetve mesélnek a magzat megcsonkításáról (ATV)
Újabb rejtett kamerás felvételt hoztak nyilvánosságra, amelyen a Planned Parenthood egyik munkatársa kifejti, hogyan darabolja fel a húszhetes magzatokat. Egy bírósági végzés értelmében az összes videót le fogják vetíteni a kongresszus előtt.
okt. 7
14:16
"Orbán úr idegengyűlöletének vírusa fertőzi az országokat" - Külföldi sajtó (Alternatív Energia)
Vajon mi kell ahhoz, hogy egy uniós tagállam elveszítse szavazati jogát...?
okt. 7
14:17
A Balaton csúcsra pörgette a belföldi turizmust (ProfitLine)
A harmadik negyedévben mintegy 10 százalékkal bővült a belföldi turizmus a Szallas.hu adatai alapján. Az elmúlt három hónap egyértelmű nyertese Somogy megye, mely a belföldi vendégek közel 16 százaléka számára biztosított szálláshelyet. A jelenleg is zajló Év Szállása verseny elemzéséből az is kiderült, hogy a vendégek elégedettségének három alappillére a vendéglátó kedvessége, a foglalás során…
okt. 7
14:17
Porosenko: valódi fegyverszünet honol a Donyec-medencében (ATV)
A kelet-ukrajnai Donyec-medencében jelenleg valóságos fegyverszünet honol - jelentette ki szerdán Kijevben az ukrán elnök.
okt. 7
14:21
Ha ez összejön, a fél világot elárasztják sörrel (Privátbankár)
Az Anheuser-Busch InBev, a világ legnagyobb söripari konszernje újabb erőfeszítést tett, hogy rátegye a kezét legnagyobb versenytársára, a második helyen álló SABMiller konszernre, a Dreher Sörgyárak anyavállalatára.
okt. 7
14:23
Európa mégis visszaküldené az illegális bevándorlókat (Privátbankár)
Egy kiszivárgott elképzelés szerint az EU egy olyan tervezeten dolgozik, mely szerint azokat a migránsokat, akik nem jogosultak a menekültstátuszra, hatékony eszközökkel küldenék vissza származási országukba, vagyis kitoloncolnák őket. A művelethez egy speciális szervezetet is létrehoznának.
okt. 7
14:24
Porosenko: valódi fegyverszünet honol a Donyec-medencében (Infostart)
A kelet-ukrajnai Donyec-medencében jelenleg valódi fegyverszünet honol - jelentette ki szerdán Kijevben az ukrán elnök.
okt. 7
14:24
Elindult a Got Talent hazai kampánya (Kreatív Online)
Geszti Péter volt a kampánytanácsadó.
okt. 7
14:24
Népszerű a turista állami horgászjegy (Blikk)
okt. 7
14:30
Bírósághoz fordul az operaházi szakszervezet, mert kizárták a Ligából (Alternatív Energia)
Szerintük Gaskó "kicsinyes bosszúból és félelemből" záratta ki őket.
okt. 7
14:32
Orbán, a macsó (Alternatív Energia)
Az asszonynak a konyhában a helye! – nyilatkozták már nem egyszer a Fidesz és a KDNP politikusai.
okt. 7
14:33
Jövőre már minden harmadik szja-bevallást a NAV készíthet (Infostart)
Nagyjából minden harmadik adózó helyett az adóhatóság készítheti el a személyijövedelemadó-bevallást már 2016-ban, a 2015-ben szerzett jövedelmekre vonatkozóan - közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
okt. 7
14:33
Hatalmas teher nehezedik a Tescóra (Portfolio)
Közzétette a Tesco a folyó pénzügyi évének első félévére vonatkozó eredményeit, ami nem lett fényes, a szervezeti átalakítások költségei miatt ugyanis kevesebb, mint felére esett vissza az üzemi...
okt. 7
14:33
Kis híján profi labdarúgó lett, most Nobel-díjat kapott (ATV)
A DNS-javítás mechanizmusvizsgálataiért Tomas Lindahl svéd, Paul Modrich amerikai és Aziz Sancar török-amerikai tudós kapja a kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Akadémia szerdai bejelentése szerint.
okt. 7
14:34
Újabb ígéret: januártól béremelés a felsőoktatásban (Alternatív Energia)
Az ülésen ülésén tárgyaltak a doktori képzés átalakításáról is.
okt. 7
14:35
Helyetted is a NAV készítheti el az adóbevallásod! (Portfolio)
Nagyjából minden harmadik adózó helyett az adóhatóság készítheti el a személyijövedelemadó-bevallást már 2016-ban, a 2015-ben szerzett jövedelmekre vonatkozóan - közölte az MTI érdeklődésére a...
okt. 7
14:36
Nadal és Dél-Afrika a pályán, német rangadó - napi program (Sport365)
Rafa Nadal a negyeddöntőbe jutásért küzd a pekingi 500-as tornán, sikere esetén az amerikai Jack Sock lehet az ellenfele a legjobb nyolc között az alsó ágon. Dél-Afrika is bebiztosíthatja negyeddöntőbe jutását a rögbi-vb-n. A kézilabda Bundesligában az éllovas Löwen a címvédő Kielt fogadja.
okt. 7
14:37
Itt az első per a Volkswagen ellen (Portfolio)
Záporoznak a hírek a Volkswagen dízelbotrányával kapcsolatban, olvasóinkat folyamatosan tájékoztatjuk a legújabb fejleményekről.Itt az első per a Volkswagen ellen 2015.10.07 14:26Keresetet nyújtott...
okt. 7
14:39
Törökország lehet a menekültkérdés megoldása. Egy dolgot kérnek cserébe (Privátbankár)
Hatalmas könnyebbséget jelentene Európának, ha Törökország nagyobb feladatot vállalna a menekültproblémában.
okt. 7
14:39
Csoda történt! Újra jár a lefejezett kisfiú - videó! (Blikk)
Sydney - Jackson Taylort szabályosan lefejezte az ütközés, ma mégis jár, beszél, mosolyog. Csodával határos megmeneküléséhez véletlenek egész sorára volt szükség.
okt. 7
14:41
Így szállták meg a rendőrök Gaskó irodáját - Videó! (Blikk)
Budapest — Tucatnyi civil ruhás, fegyveres rendőr szállta meg a Gaskó István vezette Liga Szakszervezetek székházát tegnap az Ajtósi Dürer soron. A nyomozók iratok után kutattak, a szervezet pénzügyeivel kapcsolatos dokumentumokat foglaltak le. Mint a  Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya közölte, hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak.

Keresés