Egyelőre nincsenek veszélyben munkahelyek a VW üzemi tanácsának elnöke szerint. Ugyanakkor a vezérigazgató bejelentette: a dízelbotrány miatt felülvizsgálják az összes tervezett beruházást és tovább szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot.
Miami – Ez már több mint aputest! Vin Diesel (48), a Pitch Black-filmek akciósztárja ugyanis búcsút mondott a kockahasnak, miután jókora pocakot eresztett.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) leszögezte: nem elégedettek a pedagógusok, többek között azért, mert nagyon nagy a munkaterhelés és rengeteg az adminisztráció. Mendrey László közleményében a PDSZ elnöke Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár korábbi sajtótájékoztatójára reagált.
A parlamentben napirend előtt szó volt egyebek mellett a munkavállalók helyzetéről is. Szél Bernadett (LMP) tisztes munkát és tisztes béreket követelt október 7-e, a Tisztes Munka Világnapja alkalmából.
A Népszabadság arról ír, hogy a BKV vezetése teljesítménycsökkenésre hivatkozva több tucat sofőrt érintő létszámleépítéséről döntött. A Magyar Idők szerint mintegy ötezren igényelték szeptember végéig a július 1-jével kibővített családi otthonteremtési kedvezményt.
"Nincs igazán ok az ünneplésre a Lakhatási Világnap alkalmából, mert ma Magyarországon lakhatási válság van, méghozzá elsősorban megfizethetőségi válság" - mondta Szekér András a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója a szervezet Lakhatási Konzultációján, ahol több mint száz üzenetet gyűjtött össze a szervezet.
Veszélyes hiba lenne figyelmen kívül hagyni a 2,6 millió afgán menekültet, akik a világ hetven országában várják, hogy döntés szülessen a sorsukról - mondta António Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője.
Az Arsenal-legenda Thierry Henry és a Liverpool-ikon Jamie Carragher - a Sky Sports szakkommentátorai - a stúdióban tudták meg, hogy azonnali hatállyal menesztették a Vörösök menedzserét, Brendan Rodgerst.
Közel tizennégymillió, szélsőséges szervezetekhez való toborzással vagy terrorista tevékenységgel kapcsolatos felvételt töröltek a Youtube videomegosztó oldalról az utóbbi két évben - közölte Jean-Paul Laborde, az ENSZ Terrorellenes Bizottságának vezetője.
Ezerötszáz eurós (467 ezer forintos) pénzbüntetésre ítélte kedden egy francia bíróság a Voici és a VSD francia magazinokat, amelyek titokban készült fotókat közöltek tavasszal Julie Gayet színésznőről, Francois Hollande francia elnök kedveséről.
A BP londoni központú olajvállalat 20,8 milliárd dolláros (több mint 5,7 ezer milliárd forint) kártérítést fizet a cég egyik Mexikói-öbölbeli platformján 2010-ben bekövetkezett olajömlés miatt peren kívüli egyezség értelmében - írta az amerikai igazságügyi minisztériumra hivatkozva a The Washington Post.
Júniusban összesen 2 millió 22 ezer ember részesült korbetöltött öregségi nyugdíjban, csaknem 70 ezren kaptak korhatár alatti, 391 ezren pedig rokkantsági és rehabilitációs ellátást.
Szíria - Se éjjelük, se nappaluk a szíriai határokon dolgozó katonai egységeknek, az orosz bombázások ugyanis sok európai dzsihadistánál kiverték a biztosítékot.
Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia köztársasági elnök közös felszólalására kerül sor ma az Európai Parlament plenáris ülésének keretében Strasbourgban. Az esemény történelmi jelentőségűnek is mondható, mert 26 éve nem volt példa rá.
Nemzetközi szabadalmi hatóság lett a Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI); erről az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete Genfben zajló közgyűléssorozatán, a Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) közgyűlésén született döntés - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az MTI-vel kedden.
Kiterjedt korrupciós hálózatban való részvétellel vádolták meg John Ashe-t, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnökét és öt társát a New York-i szövetségi bíróság előtt kedden
Több ezer szarvasmarha fulladt a tengerbe, amikor felborult az állatokat szállító hajó a brazil partoknál - közölte a brazil húsfeldolgozó vállalat, a Minerva SA, az állatok tulajdonosa helyi idő szerint kedden
Az Európai Unió belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben - adta hírül a The Times brit napilap internetes felületén a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva szerdán
Idén márciustól folyamatosan egyre több helyen jelentek meg az országban a piros rókafigurával jelzett csomagküldő automaták. A FoxPost rendszere az interneten vásárlók és a biztonságos csomagküldési megoldást igénylő számára nagyszerű lehetőség, hiszen olyan helyeken érhető el, ahova a neten vásárlók is naponta járnak.
Az Európai Unió belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben - adta hírül a The Times brit napilap internetes felületén a birtokába jutott...
Az autokrata fővezér még csak meghallgatásra sem tartja érdemesnek a nép képviselőit, azokat, akik továbbra is hajlandók a nép tízezreit vágóhídra küldeni atyuska uralmának a biztosítására
Viharos volt az elmúlt negyedév a befektetési alapok piacán, a külföldi alapok nagy része bukott az előző három hónapban. Míg a legkedveltebb magyar alapok sikeresen átvészelték az elmúlt negyedévet,...
Több ezer szarvasmarha fulladt a tengerbe, amikor felborult az állatokat szállító hajó a brazil partoknál - közölte a brazil húsfeldolgozó vállalat, a Minerva SA, az állatok tulajdonosa helyi idő szerint kedden.
Az amerikai igazságügyi minisztérium október végén mintegy hatezer kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt őrizetes idő előtti, ellenőrzött szabadlábra helyezésére készül - közölte kedden internetes kiadásában a The Washington Post amerikai napilap
Veszélyes hiba lenne figyelmen kívül hagyni a 2,6 millió afgán menekültet, akik a világ hetven országában várják, hogy döntés szülessen a sorsukról - mondta António Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője.
Jogi kifogások, pontosításra vonatkozó javaslatok, valamint átfogó bírálatok is érkeztek a pedagógusetikai kódex tervezetéhez, a támogathatónak ítélt indítványoknak megfelelően átdolgozott dokumentumot novemberi ülésén fogadhatja el a pedagóguskar - írja szerdai cikkében a Magyar Hírlap
Mintegy ötezren igényelték szeptember végéig a július 1-jével kibővített családi otthonteremtési kedvezményt (csok), csaknem ötmilliárd forint értékben az Emberi Erőforrások Minisztériumának adati...
Megszenvedték a kockázatosabb portfóliók az elmúlt 3 hónap részvénypiaci zuhanását - persze ha a nyugdíjcélú befektetésekről van szó, nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.
Budapest - Böngészve a parlamenti jegyzőkönyvet, csak négy olyan politikus marad, kik között nagy valószínűséggel ott lapul az az egy, akiről a napokban szinte minden újságban megjelent, hogy az esti ülés helyett inkább egy prostinál töltötte idejét.