Ezt Rétvári Bence mondta el a parlamentben. Megkapták a menekültstátuszt, így szabadon mozoghatnak az EU-ban. Elmentek a Nyugat-Európában élő családjaikhoz vagy olyan nyugati országokba, ahol nagyobb keleti keresztény diaszpóra van.
A megújuló M1-től kitett meteorológus szerint az időjárásban még 2050-ben sem várhatóak olyan szélsőségek, mint amilyenek az emberi fejekben néha előfordulnak.
A Magyar Idők a Fidesz parlamenti frakciójának új vezetőjével közöl interjút. A Népszabadság szerint a Mutanox nevű német cég vezetője büszke arra, hogy nem adtak el NATO-szögesdrótot Magyarországnak.
Budapestre érkezik Michael Jackson egykori koreográfusa, hogy órákat adjon a stílus rajongóinak. LaVelle Smith Jr. látogatása kapcsán adott interjút a Borsnak.
Egyesek szerint Lázár János a szakadék szélére lavírozta magát, míg mások úgy látják, Lázár egyetlen esélye az volt, hogy szembeszáll az informális és formális kormányzás dualizmusából eredő káosszal.
Október 1-jén hatályba lépnek az online kaszinójáték szervezésére vonatkozó szabályok, amelyek szerint online kaszinójátékot csak Magyarországon lévő játékkaszinó üzemeltetési koncessziójának jogosultja szervezhet, az adóhatóságnak játékosvédelmi nyilvántartást kell vezetnie, a játékszervező pedig köteles biztosítani, hogy a játékosok önkorlátozó intézkedéseket tehessenek.
Az államháztartási hiány, valamint a személyi jövedelemadó és a vállalati adóterhek csökkenése a fő irányvonala a francia kormány jövő évi költségvetési tervezetének, amelyet szerdán ismertetett Michel Sapin pénzügyminiszter.
Szerdán 4255 embert fogtak el tiltott határátlépés miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csütörtökön a police.hu oldalon.
Az Európai Unió (EU) népessége folyamatosan öregszik, míg 2014-ben az összlakosság 18,5 százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalékot - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat felméréséből, amelyet az idősek világnapja alkalmából adott ki.
Az FIA Motorsport Világtanácsa közzétette hivatalos 2016-as Forma–1-es versenynaptárát, melyből kiderül, az előzetes tervekkel ellentétben mégis márciusban kezdődik a jövő évi bajnokság, s változott a Magyar Nagydíj időpontja is!
Simán festhette volna Caravaggio, már ha Caravaggio idejében lett volna M0-s. Ma hajnalban felborult egy marhakamion, több állat megsérült, egy elpusztult.
Mind a négy magánnyugdíjpénztárnál elérte a tagdíjfizetők aránya a 70 százalékos minimumot szeptemberben a kasszák honlapjain közzétett információk szerint. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényi kötelezettségének megfelelően a szeptember 30-ai – és az azt megelőző hónapok – adatainak ismeretében áttekinti, hogy a hazai piacon tevékenykedő magán-nyugdíjpénztárak megfelelnek-e a 70 százalékos…
Az Európai Unió hatalmas tempóban öregszik, 2080-ban már minden harmadik polgár 65 év feletti lesz egy friss elemzés szerint. Azt is megvizsgálták, hogyan élnek az idősek a társadalom fiatalabb rétegeihez képest - Magyarországon sokkal nagyobb biztonságban vannak a 65 év felettiek, mint a többiek.
Budapest – Eisemann László június 18-i halála megrázta az egész magyar futballtársadalmat. A Ferencváros és a magyar válogatott bohém gyúrójának tragédiája körül sok pletyka keringett. Most özvegye, Ildikó beszélt a szörnyű napról és férje problémáiról.
Ha időben megvizsgálják, nem omlik össze a keringése - mondta a Borsnak Poczek László apja. A támadók elismerték tettüket. Fiatal koruk miatt a bíróság zártan tárgyalja az ügyet.
Egy hétmilliárd forint értékű fejlesztés eredményeként hétezer négyzetméter alapterületű cukorcsomagoló üzemet és egy biogáztisztító-berendezést adtak át szerdán az osztrák Agrana csoporthoz tartozó Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárában.
A következő Portfolio Klub rendezvényen beavatunk a tőzsdézés rejtelmeibe, az Equilor szakembereinek segítségével. Ha még kezdő vagy, akkor az alaplépésekkel is megismerkedhetsz, de ha már a profik...
Az orosz légierő Szíriában pontosan célzott csapásokat hajt végre, amelyek csak az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének állásai ellen irányulnak - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter...
Bruttó 15,6 millió forintért fejleszthetik „empátiás és kommunikációs készségeiket” a Földművelésügyi Minisztérium vezetői, köztük Fazekas Sándor miniszter – tudta meg a Bors.
Los Angeles – A huszonhét évad után meglepő kijelentést tett a Simpson család című rajzfilmsorozat producere. Al Jean (54) a Hollywood Reportrenek elárulta: gondolkodnak azon, hogy a 30. évad után abbahagyják a népszerű történet gyártását.
Október elsejétől 50 százalékkal kevesebb áfát kell fizetni az új, 1600 köbcentit meg nem haladó lökettérfogatú motorral felszerelt autók után Kínában.
Már majdnem teljesen elkészültek a magyar-horvát határra tervezett tranzitzónák, amelyek a zöldhatár lezárása után várják a menedékkérőket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.