Októberben fordult a kocka a modellportfólióban: szeptemberben még az abszolút hozamú alapokat nagy ívben kerülték a hazai alapkezelők, most pedig ezek a befektetések lettek a hónap nyertesei....
A hazaiaknál José Mourinho kitette a kezdőből Cesc Fabregast és Nemanja Maticsot, míg Jürgen Klopp újra a padra ültette Bogdán Ádámot és Christian Bentekét is.
Tíz játékosától vált meg a salvadori labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ramón Maradiaga, miután az érintettek csatlakoztak a közép-amerikai országban e hét elején kezdődött futballsztrájkhoz.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet. Az orosz közlekedési miniszter szerint nem hiteles a bejelentés.
Az elmúlt néhány hónapban megerősödtünk, pontosabban igazoltuk, hogy az ilyen helyzetekben is találunk együttműködési pontokat – mondta Gordan Grlic-Radman, Zágráb budapesti nagykövete az ATV Szabad szemmel című műsorában.
A becslések szerint immár 50 ezer idős ember rendelkezik kegyeleti biztosítással a végtisztesség költségeinek fedezésére - közölte pénteki számában a Magyar Idők.
A jó pártnak is kell a cégér, a politikusok többségének devalválódása évek óta megállíthatatlan, hol vannak már a régebben megszokott 50-60-70 százalékos népszerűségi mutatók?
Budapest – Egyre több celeb, énekes vagy színész vállalja fel nyilvánosan politikai szimpátiáját, egyre többen segítik kedvenc pártjuk népszerűsítését. Teszik ezt annak ellenére, hogy ezzel sokak ellenszenvét is kiválthatják.
EGYIPTOM - Az Iszlám állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet.
London – 3–1-re győzött a Liverpool a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) legutóbbi fordulójában. A mérkőzés hőse a két gólt szerző Philippe Coutinho volt.
Kedves olvasó! A mai ebédben a bazsalikom kapja a főszerepet, amelyet nemcsak dísznövényként, hanem levesek, főzelékek, saláták, szószok, pácok, sültek, mártások, darált húsok, halételek, kolbászáruk, növényi ecetek, ecetes és vizes uborka ízesítéséhez, gyógytea készítésére is használnak. Főételnek a sokak által kedvelt harcsafilét ajánlom. A menüsor 970 kcal/fő értéket tartalmaz, az ára pedig 740…
Az orosz repülőgép Egyiptomból Oroszországba tartott, amikor a Sínai-félszigeten lezuhant szombaton - jelentette be az egyiptomi kormányfő. Egyetlen túlélője sincs a légi katasztrófának - közölték egyiptomi illetékesek. Közben a Lufthansa légitársaság bejelentette, hogy addig elkerülik a Sínai-félsziget feletti repülést, amíg a szombati repülőgép-katasztrófa körülményei nem tisztázódnak. A…
Izraeli felderítő repülőgép is részt vett az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító keresésében - közölte szombaton Peter Lerner, az izraeli hadsereg illetékese.
Németországban már többen vannak a magyar fizikai határzár támogatói, mint az ellenzői. Ez derült ki többek között a Millward Brown nemzetközi közvélemény-kutató cég Németországban és Ausztriában készített reprezentatív felméréséből.
Miami – Pénzszórással múlatta az időt Floyd Mayweather (38), egykori amerikai ökölvívó. A nemrégiben visszavonult sztár híres arról, hogy szereti költeni a pályafutása alatt megszerzett, tömérdek mennyiségű zöldhasút.
Adelaide – Remekül teljesített az újonc magyar csapat, kategóriájában a hetedik helyen végzett a kecskeméti műszaki főiskolások által épített napelemes autó, a MegaLux az ausztráliai World Solar Challenge-en.
Magyarország – Az otthoni tisztaságra büszke, legpedánsabb háziasszonyok is elsüllyednének szégyenükben, ha megtudják, mi lakik a hálószobában, azon belül is az ágyban. Könnyen lehet, hogy a fehér, ropogós, öblítőtől virágillatú lepedő csak elfedi a legdurvább fertőzéseket és koszt, aminek táptalajt ad az alvásra, házaséletre szolgáló bútordarab, ha túl régen cseréltek benne matracot.
Az újonc Kisvárda házigazdaként 5-0-ra győzött a három piros lapot begyűjtő Balmazújváros ellen a labdarúgó NB II 12. fordulójának szombati játéknapján.
Csökkent az INA horvát olajipari vállalat harmadik negyedéves nyeresége, a cég pénteki jelentése szerint a nettó profit 31 millió horvát kuna volt, szemben az egy évvel korábbi 211 millió kunával. Az árbevétel ugyanebben az időszakban 21 százalékkal esett, 7,10 milliárd kunáról 5,64 milliárd kunára.
Az amerikai elnök döntése, hogy katonákat küld Szíriába, nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok belép a polgárháborúba - hangsúlyozta az amerikai külügyminiszter szombaton, közép-ázsiai látogatása során.
Milyenek a magyar orvoslátogatási szokások? Hogyan látjuk a magán és az állami egészségügyet? Mikor, melyiket válasszuk? Ezekre a kérdésekre kereste a választ egy most megjelent felmérés, amely arra is rávilágított, az emberek többsége még mindig csak akkor fordul orvoshoz, ha baj van. De melyikhez?
Mostanában egyre több filippínóba bújik bele a kisördög. A manilai érsekség ugyanis arról számolt be, hogy a Fülöp-szigeteken az utóbbi időben háromszorosára nőtt az ördögűző rituálék iránti igény.
Budapest – A Vidám Színpad új darabjában, a Négy meztelen férfiban Barabás Kis Zoltán, Baronits Gábor, Beleznay Endre és Timon Barna mutatja meg a testét. Beleznay és Baronits számára egyébként nem újdonság a pucérkodás.