Németország – Túl van az első vizsgálatokon Riskó Hanna, és szülei bíznak benne, hamarosan megoldódnak gondjaik. A kislány pici testébe egy évvel ezelőtt az orvosok műeret ültettek be, amivel nemrég problémák adódtak, ezért a kis Hannának ismét segítségre van szüksége. A 18 hónapos kislány szülei most Németországban várják, hogy egy újabb életmentő műtéttel mentsék meg gyermeküket a doktorok.
Jean Todt, az FIA elnöke és Michael Schumacher volt csapatfőnöke elmondta, gyakran meglátogatja a hétszeres világbajnokot, aki továbbra is folyamatosan küzd a felépülésért. Tovább »
Elbocsátotta kampánystábjának ügyvezető igazgatóját Jeb Bush amerikai elnökjelölt-aspiráns - közölte pénteken internetes kiadásában a The Wall Street Journal című amerikai lap.
A reformáció hónapja október, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, egyetemi tanár, a reformáció megindítója 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
Kis híján agyonütött egy fiatalembert a londoni Leicester Square-hez közeli luxuslakosztály kilencedik emeletéről kizuhanó kanapé. A kórházi jelentés szerint a sérült állapota súlyos, de stabilizálódott.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 18, 24, 30, 43, 79
Német lapértesülés szerint Angela Merkel német kancellár hazája határának lezárásával fenyegetett a nyugat-balkáni migráció által érintett államok vezetőinek múlt vasárnapi brüsszeli...
Budapest — Évtizedek óta a magyar zenés színpadok egyik legnépszerűbb sztárja, dolgozott a Voice zsűrijében, játszik a legendás Macskákban, a Fekete Péterben, most pedig a Madách Színház Spamalot előadásában láthatják novembertől a nézők. Eközben ingázik Budapest és bécsi otthona között, feleség, két nagyfiú és egy ötéves kislány édesanyja, aki alaposan próbára teszi Malek Andrea szülői…
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzésén. A második Lewis Hamilton, a harmadik Sebastian Vettel lett a Ferrarival. Tovább »
Hétfőn hirdetnek kötelező biztosítási tarifákat a biztosító társaságok azoknak, akiknek az év végén jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), és ezzel elkezdődik a kampány, amely az idén már csak 2 millió autóst érint.
Hamarosan elindulhat az a mintegy 50 magyar rendőr Szlovéniába, akik a szlovén-horvát határ védelmébe kapcsolódnak majd be - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Az LMP szerint számos baj van a 32 százalékos felsőoktatási béremeléssel, az ugyanis nem a kutatói szféra egészét érinti, másrészt nehéz helyzetbe hozza a vidéki kis intézményeket és arra is rávilágít, hogy a kormányzatnak nincs koncepciója a felsőoktatással kapcsolatban.
A baj ugyanis egyetlen pillanat alatt, teljesen váratlanul is bekövetkezhet, olyan formában, ahogyan azt nem is gondolnánk. A Poszeidón Speciális Mentőszolgálat szakértői ennek bizonyítására az alábbi példákat mesélték el a Blikknek.
A sportkupé (SC) karosszéria a háromajtós verzió típusrövidítése, míg az FR jelző egy látványos sportcsomagot takar, a motortérben pedig egy teljesen józan, 90 lóerős 1,2-es benzinessel.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A magyar középosztály 59 százaléka magánszolgáltatóhoz fordul, ha orvosra van szüksége, mégis alig kötnek magán egészségbiztosítást - közölte a MediHelp International egészségügyi szolgáltató az MTI-vel.
Lewis Hamilton elismerte, hogy csapattársa jobb munkát végzett eddig a hétvége során, ám elképzelhetőnek tartja, hogy a futamon fordul a kocka. Tovább »
Nincs túlélője az orosz utasszállító Egyiptomban történt tragédiájának. Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a román kormány a bukaresti tűzvész áldozatainak emlékére. A miniszterelnök szerint újraéledt az egyházi iskolarendszer
A Wolfsburg egy érvényes Bendtner-lesgóllal és egy Draxler-találattal múlta felül 2-1-re a Leverkusent a Bundesliga-forduló szombat esti rangadóján hazai környezetben.
Az Európa Liga címvédője, a bajnokságban a mostani fellépése előtt nyolcadik Sevilla kikapott 2-1-re az ötödik Villarreal otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának szombati játéknapján.
Könnyed 2-0-s győzelmet aratott a Barcelona Madridban, a Getafe otthonában, a La Liga 10. fordulójának szombati játéknapján. Neymar és Suárez is villant, de az igazi hős az a Sergi Roberto volt, aki nem akármilyen asszisztokat adott.
Az afganisztáni háború elmúlt 14 éve során "valószínűleg az al-Kaida legnagyobb kiképzőtáborát" semmisítették meg október elején amerikai katonák a helyi biztonsági erők támogatásával egy több napig tartó hadművelet során.
Németországban a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) a koalíciós partnerek által szorgalmazott tranzitzónák helyett úgynevezett beutazási központok felállítását javasolja a menedékkérők gyors és hatékony regisztrációja céljából. Az SPD az elképzelést szombaton, a CDU és a CSU vezetőinek este kezdődött tanácskozása elé időzítve ismertette.