A Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese szerint hamarosan 80 év lehet az átlagos élettartam Magyarországon. Merkely Béla az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a hölgyek kezdenek, úgymond, elférfiasodni, ezért most már több nő kap infarktust, mint férfi.
A spanyol Garbine Muguruza feljött a harmadik helyre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel vezet a legközelebb jövőre versenyző Serena Williams.
A 2015. augusztus 4-én megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a volt Köztársaság, most II. János Pál pápa teret azért zárták le, hogy a migráns gyerekek ne tudjanak játszani.
- Nekem olyan a két műláb, mint egy érdemjegy. Azt jelenti, hogy túléltem, és a kitartásomnak köszönhetően újra járhatok - mondja Endrédi Tamás, az az egyetemista, aki januárban kilépett egy kamion elé a soproni Ady Endre úton. Ma már újra az egyetemisták vidám életét éli.
Budapest – Ha a jó isten megadja, egyszer majd engem is bronzra festenek, és a Superbody negyven plusszos mezőnyében feszítem az izmaimat – mondta Gáspár Győző (42), aki a Superbody 2015 színfalai mögé már bejutott a hétvégén.
A magyarok közel egyharmada kötne egészségbiztosítást a közeljövőben és lenne hajlandó havi rendszerességgel néhány ezer forintot áldozni erre a célra – derült ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) számára készített kutatásból.
Hamarosan lejárnak a diákigazolványok. A már nem tanuló és nem is dolgozó – nem biztosított – fiataloknak fizetniük kell az egészségügyi ellátásért. Mikortól, mennyit és hogyan? Összefoglaltuk.
Inspiráló Barbie-reklám, nahát! Ki gondolta volna, hogy a Barbie-babákat ilyen újfajta, inspiráló, mi több, elgondolkodtató módon is lehet népszerűsíteni? [cikk=14372] Az alábbi reklámfilm azt mutatja be, hogy a kislányok, amikor a Barbie-babáikkal játszanak, valójában az Életre készülnek fel. A reklámfilm különlegessége, hogy az álomalakú, csipkeruhás babák egyáltalán nem játszanak benne…
Milliárdokat tehetnek zsebre évente a befektetési alapok sztárjainak tartott hedge fundok, ha a "Brexit", Nagy-Britannia kilépése az EU-ból megtörténik. Londonban növekszik az ellentét azok között a...
Sokan nem szeretik a kötöttségeket, ha befektetésekről van szó, viszont néha nagy előnye lehet ennek: a zártvégű befektetési alapok gyakran tőke-és hozamgaranciát is adnak a befektetésünkre, sőt,...
Az Európai Bíróság július eleji jogerős ítéletével összhangban hétfőn az Európai Bizottság is kimondta: nem tartalmaz állami támogatást az állam és a Mol 2005-ös megállapodása a bányajáradék rögzítéséről.
A Nemzeti Tehetség Program keretében hétfőn adtak át első alkalommal egyéni ösztöndíjakat Budapesten, az első körben hatvan fiatal részesült a támogatásban.
Éles szóváltás alakult ki Romániában Klaus Iohannis államfő és Victor Ponta miniszterelnök között, miután a bolgár, szerb és román kormányfő hétvégi tanácskozását követően Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök bejelentette: Bulgária, Románia és Szerbia kész lezárni határait a menekültek előtt, ha Németország és Ausztria is így dönt.
Éles szóváltás alakult ki Romániában Klaus Iohannis államfő és Victor Ponta miniszterelnök között, miután a bolgár, szerb és román kormányfő hétvégi tanácskozását követően Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök bejelentette: Bulgária, Románia és Szerbia kész lezárni határait a menekültek előtt, ha Németország és Ausztria is így dönt.
Az építési beruházásoknál a legjobb ár-érték arányt kell figyelembe vennie az ajánlatkérőnek a közbeszerzési ajánlatok értékelésekor, a legalacsonyabb ár mint szempont csak korlátozottan vehető figyelembe az értékelésnél - egyebek mellett ezeket tartalmazza a november első napján hatályba lépő új közbeszerzési törvény egyik végrehajtási rendeletének a tervezete, amely hétfőn került fel a kormány…
A kormányzó CDU egyik vezető politikusa szerint Németország kevesebbet fog befizetni a közös EU-s költségvetésbe, ha a többi tagállam nem hajlandó egy igazságos kvótarendszerbe belemenni, és menekülteket átvenni tőle.
A magyar kormány üdvözli a kárpátaljai magyar közösség összefogásának eredményét a vasárnap tartott önkormányzati választásokon - közölte a miniszterelnök-helyettes az MTI-vel.
Ma az éttermek többsége még papír alapú étlapot használ, de a jövő egyre inkább az elektronikus étlapoké, hiszen sokkal könnyebb például egy étvágygerjesztő fotó alapján kiválasztani, hogy mit szeretnénk, mint ha csak az étel nevét látjuk. Ráadásul, ha szeretnénk megosztani az ételünkről készült fotót a közösségi oldalakon, nem kell saját magunknak lefotózni, hanem a profi étlap – fotót is tovább…
Az Európai Bizottságot már több mint két éve figyelmeztette saját környezetvédelmi biztosa arra, hogy egyes autógyártó cégek kijátsszák az európai károsanyag-kibocsátási teszteket - írta belső bizottsági leiratokból idézve a hétfői Financial Times.
Egy másik országban ébrednek fel hétfőn a lengyelek, a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy egy párt önállóan alakítson kormányt, és teljes mértékben megvalósíthatja programját - vélte a Rzeczpospolita jobbközép lengyel napilap kommentárjában a lap főszerkesztője.
Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. Görözdi György, az MTK kiemelt projektjeinek igazgatója elmondta: augusztus 31-ig be kell fejezni az 5322 férőhelyes pályát, amelyet kilencven fokkal elfordítanak a jelenlegihez képest, így az párhuzamos lesz a Hungária körúttal.
Ha meghalljuk azt a szót, hogy gyorsétterem, nem éppen az egészséges táplálkozás jut eszünkbe, pedig szerencsére már van ilyen is! Hiszen nagyon sokan vannak, akik az egészséges, tudatos életmódot választják, sportolnak, egészségesen étkeznek.
A nyaralások alkalmával egyre többen ismerkednek meg a görög ízekkel, és egyre többen fogyasztják őket itthon is, hiszen a mediterrán térség ételei egészségesek és finomak is egyben.
A Testébresztő Díj jelöltjeit megismerhették a nyáron, folyamatosan lehetett rájuk szavazni is, most pedig kiderült, hogy kinek sikerült a sporttársain kívül a legtöbb embert megmozdítani a közösségi fórumokon!
Zoe Hastings testére vérbe fagyva találtak rá autójában. A rendőrség egy 34 éves férfit gyanúsít a brutális gyilkossággal, aki szexuális ragadozóként járta az utakat.