A tisztítás az egyik legfontosabb lépés az arcápolásban, tudja ezt Ónodi Eszter színésznő is, aki soha nem megy haza a színházból úgy, hogy ne mosná le a sminkjét.
Škoda Superb Black Crystal néven érkezik a cseh márka legújabb egyedi modellje, amelyet a Preciosa üveggyárral közösen igazán sajátos módon tettek különlegessé.
Az Európai Bizottságot már több mint két éve figyelmeztette saját környezetvédelmi biztosa arra, hogy egyes autógyártó cégek kijátsszák az európai károsanyag-kibocsátási teszteket - írta belső bizottsági leiratokból idézve a hétfői Financial Times.
A feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és "valószínűleg" a vörös húsé is - derül ki az Egészségügyi Világszervezet rákkutató ügynökségének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából.
A Városliget átalakítását irányító miniszteri biztos szerint nem a zöldfelületek, hanem a leaszfaltozott területek rovására növelik minimálisan a liget projekttel a park beépítettségét. Az ellenzéki képviselők szerint viszont egyáltalán nem kéne növelni az épületek arányát. Baán László az Országgyűlés Kulturális Bizottsága előtt számolt be a projektről.
Brüsszel – A találkozón részvevő országok vezetőinek sikerült megállapodniuk egy olyan akcióterv részleteiben, melyben szerepel az EU külső határainak fokozott védelme, a menekültek befogadására alkalmas férőhelyek számának emelése, valami egyéb humanitárius intézkedések is.
Immár negyedszer rendezik meg Pozsonyban a Tatra Summit nevet viselő nemzetközi fórumot, melynek középpontjában az európai politika ésa befektetések állnak - a fórum idei programját pozsonyi sajtóértekezletükön ismertették a rendezvény szervezői hétfőn.
Elsősorban az idős emberek védelmét célozza a csaló termékbemutatók visszaszorítására irányuló kereszténydemokrata törvényjavaslat, melynek nemrég kezdte meg vitáját az Országgyűlés. Az előterjesztést a jelen lévő ellenzéki frakciók is támogatták.
A különleges alkalmak elengedhetetlen kísérői a virágok, így a menyasszonyok tökéletes megjelenéséhez is hozzátartozik a ruha stílusához színben és formában illeszkedő csokor. Nem mindegy azonban, milyen kiegészítőt választunk, hiszen ahogy a ruhadivat, úgy az esküvői virágtrend is folyamatosan változik. A november 7-8-i Őszi Esküvő Kiállításon a szakértők többek között abban is segítenek, hogy…
MTI Fotó: Beliczay László A ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma építheti az új 5322 férőhelyes Hidegkút Nándor Stadiont a Hungária körúton. Deutsch Tamás szerint legkésőbb augusztus 31-ig be kell fejezni a munkálatokat, a jogerős használatba vételi határidő pedig szeptember 16. A nyitó mérkőzésen a Sportinggal játszik majd az MTK. (MTI)
Kivéve Japánban, de ezt még felülvizsgálják – mondta el a robotpilótás autóról Elon Musk, a cég CEO-ja. De mi lesz, ha egy robotpilóta üt el egy gyalogost? Rejtély. (Mashable)
Az európai eladások gyors emelkedésének köszönhetően csoportszinten 3,2 százalékkal 12,39 milliárd euróra nőtt a PSA Peugeot Citroen bevétele a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a francia autógyártó hétfőn.
Az eddig ellenzéki nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PIS) pártjának lengyelországi választási győzelme után a kétoldalú kapcsolatok normalizálását reméli Oroszország.
Hogyan, milyen dokumentumok kitöltésével kérhet adótartozására könnyítést az egyéni vállalkozó, illetve a gazdasági társaság? A NAV közzétette a szükséges tudnivalókat.
Southend – LaMarcus Thompson beájulna! Az amerikai mérnök 1885-ben találta fel a hullámvasutat, de álmában sem gondolta, hogy 130 évvel később az emberek meztelenül fognak benne helyet foglalni, méghozzá ilyen hidegben.
"Közel nettó 220 milliárd forintnyi becsült összértékű vasúti és közúti beruházás kivitelezési közbeszerzési kiírásai jelennek meg a következő napokban - hívja fel a figyelmet ma kiadott...
Škoda Superb Black Crystal néven érkezik a cseh márka legújabb egyedi modellje, amelyet a Preciosa üveggyárral közösen igazán sajátos módon tettek különlegessé.
Hatályba lépett az MNB pénzügyi szervezetek panaszkezelési tevékenységét szabályozó ajánlása, amelynek alkalmazását a jegybank haladéktalanul elvárja a piac szereplőitől - olvasható az MNB...
Az Európai Bizottságot már több mint két éve figyelmeztette saját környezetvédelmi biztosa arra, hogy egyes autógyártó cégek kijátsszák az európai károsanyag-kibocsátási teszteket - írta belső bizottsági leiratokból idézve a hétfői Financial Times.
Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel.
Egy másik országban ébrednek fel hétfőn a lengyelek, a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy egy párt önállóan alakítson kormányt, és teljes mértékben megvalósíthatja programját - vélte a Rzeczpospolita jobbközép lengyel napilap kommentárjában a lap főszerkesztője.
Lewis Hamiltonnak, a Mercedes istálló brit pilótájának austini győzelmétől és harmadik világbajnoki címének megnyerésétől volt hangos a nemzetközi sajtó a vasárnapi Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának másnapján, amelyen több lap a vereséget lehangoltan nyugtázó Nico Rosberg reakciójáról is írt.
Magyarország — Most, hogy véget ért nagy sikerű esküvői fotójátékunk, azt hitték, erre az évre befejeztük a nyereményszórást? Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna!
Berki Krisztián lemarad a glasgow-i olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokság szerenkénti döntőjéről lólengésben, így oda az esély a közvetlen ötkarikás kvalifikációra (az első három között kellene végezni a fináléban), a pótkvalifikációs tesztverseny pedig már nem a szerspecialistáknak kedvez.