Igazi sporttörténelmi pillanatnak lehettük szemtanúi ma az olaszországi Cortina síterepén. A mai szuper-óriásműlesikló versenyen az amerikai Lindsey Vonn 63. világkupa győzelmét aratta, ezzel már mindenkit megelőzve, ő nyerte eddig a legtöbb világkupa futamot a nők között.
Az Európai Unió megfellebbezi azt a decemberi bírósági döntést, amely levette a Hamász palesztin iszlamista szervezetet a terrorista csoportok uniós listájáról - közölte hétfőn Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője.
Az MSZP a zuhanó világpiaci árak miatt áprilistól a háztartások átlagfogyasztásának mértékéig 20 százalékos gáz-, valamint 10 százalékos áram- és távhődíjcsökkentést javasol.
Vihart kavart Oroszországban Andrej Zvjagincev Leviatán című filmjének nemzetközi sikere: az Oscar-díjra is jelölt alkotás az orosz kulturális miniszter szerint rontja az országimázst.
A Mercedes Forma-1-es csapata hétfőn hivatalos közleményben jelentette be, 2015-ös versenyautóját az első előszezoni tesztnek otthont adó Jerezben mutatja majd be. Tovább »
Oroszellenességgel vádolja az orosz kulturális miniszter a Leviatán című filmet. A politikus szerint bár a szereplők jó sok vodkát gurítanak le a torkukon, nem igazi oroszok.
Bár ha ezt azoktól kérdeznénk meg, akik havonta több tízezer forintos lakbért fizetnek, biztos nem gondolnák így, de Magyarországon (abszolút értéken) elképesztően olcsó a lakhatás. Egy új nemzetközi...
Az Együtt szerint minden bizonnyal hűtlen kezelés történt a Tropicana kaszinó állami visszabéreltetése esetében. A párt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentés Andy Vajna újabb kaszinóügyével összefüggésben.
A magyar örökségünk, kultúránk, hagyományaink és történelmünk tisztelete és szeretete nélkül olyanok vagyunk, mint egy fa gyökerek nélkül, mondta Józsa Judit.
Kína piacvezető távközlési informatikai szoftverfejlesztője, az AsiaInfo új európai támogatóközpontot nyit Magyarországon, Törökbálinton. A kínai informatikai vállalat 180 IT-fejlesztőt és mérnököt...
A franciaországi terrortámadás után Magyarországot érintő biztonságpolitikai kérdéseket vitatták meg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői zárt ülésén a Parlamentben.
Budapest - Nagy mosollyal és jókedvvel toppant be szerkesztőségünkbe a vasárnapi párbaj kiesett játékosa, VV Zsu. Őszintén válaszol arra, milyen a kapcsolata Lacinak és Edinának, illetve többek között arra is, mit szól ahhoz, hogy cenzúrázatlanul mutatták meg bájait ország-világ előtt.
Szerbiával kezd a magyar női tenisz-válogatott a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján, amelyre február 4. és 7. között kerül sor Budapesten.
Kína piacvezető távközlési informatikai szoftverfejlesztője, az AsiaInfo Törökbálinton nyitja meg európai támogatóközpontját, a Telenor székházában - jelentették be a vállalatok vezetői hétfőn Törökbálinton, a központ ünnepélyes átadásán.
A franciaországi terrortámadás után Magyarországot érintő biztonságpolitikai kérdéseket vitatták meg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői zárt ülésén a Parlamentben.
Hetedik negyedéve emelkedett a hazai üzemanyag-fogyasztás a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint. A tavalyi utolsó negyedéves adatokra már a hazai üzemanyagárak elmúlt hónapokban látott...
Népi kézművesműhelynek otthont adó új múzeumi részleg, valamint a magyarszombatfai fazekasok munkáit bemutató kiállítás nyílik csütörtökön, a magyar kultúra napján a budapesti Hagyományok Házában.
Nyolcvannyolc évesen elhunyt Peter Wallenberg, a svéd társadalmat jelentős mértékben formáló svéd bankár-, nagyiparos-, politikus- és diplomatacsalád feje.
16. évét betöltött fiam 1 hónapot dolgozott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által támogatott nyári diákmunka keretében a helyi önkormányzat alkalmazásában. A Kérdésem az, hogy miért terheli a fizetését mindenfajta járulék, mikor a diákmunkát más jogszabály szerint 16 százalékos levonás terheli? Más lenne a jogi szabályozása a diákszövetkezeten keresztül vállalt és az önkormányzati alkalmazás…
1990. január 19. péntek: Egy Szentendre környéki légvédelmi alakulattól 29 szigorúan titkos, illetve titkos minősítésű ügyirat tűnt el január elején, és ezek egy részét egy kukában találták meg. Romániában sztrájkkal fenyegetőznek a bányászok, ha nem javítanak munkakörülményeiken és nem kapnak több pénzt munkájukért.
Nyolcvannyolc évesen elhunyt Peter Wallenberg, a svéd társadalmat jelentős mértékben fomáló svéd bankár-, nagyiparos-, politikus- és diplomatacsalád feje.
Január 18-án olyan nagy érdeklődés övezte a Téli Sportágválasztót, hogy a szervezőknek ki kellett tenni a "megtelt" táblát. A rendezvényre 8500-an regisztráltak be előre, a sportági képviselők, sportolók, bemutatókra érkezők, meghívott vendégek száma pedig kis híján 1000 volt.
A Toro Rosso Forma-1-es csapatát irányító Franz Tost meg van győződve arról, a mindössze 17 esztendős Max Verstappen pontot szerez majd élete első F1-es futamán, Ausztráliában. Tovább »