Galambok, a madárürülék bűze és csontkukacok keserítik Hódmezővásárhelyen a Kaszap utca 7. szám alatt élő, felső emeleti lakók életét. Egy kilencedik emeleti üres lakás erkélyajtaja nyitva maradt, így beköltöztek a madarak.
A négy visegrádi ország külön-külön kicsi, de együttesen 65 milliós piacot képvisel, amellyel az Egyesült Államoknak érdemes kapcsolatokat kiépítenie - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a Google New York-i székházában szerdán megtartott, Közép-európai digitális gazdasági fórumon.
Új helyszínen, a Fővárosi Törvényszéken, új bíróval és ma még ismeretlen időpontban kezdhetik "újratárgyalni" a porig rombolt selypi cementgyár környékén élő, azbesztózis miatt megbetegedettek perét - írta a Népszava.
Három napnyi visszaesés után meredeken emelkedtek a vezető amerikai részvénypiacok szerdán, ebben nagy szerepet játszott, hogy a vártnál sokkal jobb adatokat közölt az amerikai kereskedelmi minisztérium az újlakás-eladásokról.
Főleg Szingapúrból érdeklődnek erőteljesen a magyar ingatlanok iránt. Virág Henrietta, a Lions Buildings International ügyvezető igazgatója szerint a rövidtávon elérhető magas profit miatt tértek vissza hozzánk a külföldi befektetők.
Lezárult hétfőn a NPK területi küldötteinek választása, de a szavazókörök egy részében nem volt elég jelölt, ezért időközi választásokat tartanak - írta a Magyar Nemzet.
Tovább erősödött csütörtök reggelre a forint az euróhoz képest: a bankközi devizapiacon 309,94 forinton jegyezték hét óra körül a 12 órával korábbi 310,10 forint után.
Elcsalták a múlt hétvégi Diósgyőr–Honvéd NB I-es bajnokit (2-1), vagy csak a közvélemény megtévesztéséről van szó? Egy Facebook-oldal állítja, előre le volt fixálva a meccs.
Az Enefi bejelentette, hogy kapcsolt vállalkozása, az E-Star Management Zrt. csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. Ennek oka, hogy a társaság nem tudta határidőben teljesíteni a romániai pénzügyi...
Szívük szerint szülővé válnának a nők már 30 éves koruk előtt, mégsem teszik. Az egyik ok a pénztelenség, a másik a félelem az állás elvesztésétől – derül ki az MSD Pharma Hungary Kft. tegnap közzétett kutatásából.
Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön.
Egyelőre nem kapta meg a minisztériumi jóváhagyást az MVM 450 megahertzes tervezett mobil-adatátviteli rendszere, amely elsősorban az okos mérőórák kommunikációját szolgálná - írta a Népszabadság.
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken.A Szigetvár Takarékszövetkezet keresete is elutasítással zárult 2014.09.25 14:09Az ítélet szóbeli indoklása...
Volkswagen-márkatalálkozót tartanak szombaton a mogyoródi Hungaroringen, ahol várhatóan 2000-nél is több autót - oldtimereket, tuning autókat, egyedi építésű Volkswageneket - állítanak ki.
Egy vártnál jobb ingatlanpiaci adatnak és egy kedvezően fogadott Fed-jegybankári nyilatkozatnak köszönhetően jó volt tegnap a hangulat az amerikai tőzsdéken. Az ázsiai piacokon viszont csupán a japán...
Legújabb kishaszonjárművét kimondottan az európai piac igényeinek figyelembevételével fejlesztette a Hyundai. A Hannoverben bemutatkozott H350 áruszállító és 14/15 üléses busz kivitelben is elérhető lesz.
Tovább csökkent a parlagfű pollenkoncentrációja, de még tart a parlagfűszezon: több helyen még mindig első-, illetve másodfokú riasztás van érvényben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.