Rendkívül sikeresnek tartja a befektetési letelepedési programot Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, aki a testület csütörtöki ülése után nyilatkozott az MTI-nek.
A jegybank az inflációs jelentésébe írta bele a bankok várható veszteségét. Az MNB szerint a visszaadott pénz, és a csökkenő részletek jelentős gazdasági impulzust adnak majd az országnak. Viszont a 942 milliárd kicsengetése az eddig is minimális hitelezési “kedvet” tovább … Folytatás
A Generali Biztosító gépjármű-biztosítási kategóriában idén nyolcadik alkalommal végzett az első helyen. A vállalati vagyonbiztosítási szolgáltatások terén szintén a legjobbnak bizonyult a társaság, míg a lakossági vagyon- és a személybiztosítási kategóriában a második helyezést érte el.
A kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitova két sima szettben nyert francia riválisa ellen, s ezzel bejutott a legjobb négy közé a 2,44 millió dollár összdíjazású, keménypályás női tenisztornán, a kínai Vuhanban.
Bár vannak szemtanúk, akik szerint nem megszökött, hanem csak simán elengedték a terroristák. Az teljesen biztos, hogy ő is egy abból a 300 iskoláslányból, akiket április 15-re virradóra Chibokból raboltak el. A lányt sokkos állapotban gyűjtötték be a nigériai hatóságok, … Folytatás
Tízből kilenc magyar sárga csekket használ számlabefizetéseihez, és elsősorban költségtakarékosságból nem váltanak elektronikus fizetési megoldásokra - derül ki a Kutatópont Kft. reprezentatív felméréséből.
Az Európai Bizottság kinevezett elnöke, Jean-Claude Juncker határozottan kiáll a biztosjelöltek mellett, megvédi őket és teljes egészében vállalja leendő Bizottságát
Újra vonzó üzleti desztinációvá válik Kelet-Közép-Európa? Van okunk félni az orosz-ukrán konfliktustól? Európa egyesítése miért egy olyan folyamat, mint omlett készítése tojástörés nélkül? Többek...
Október elején 9 pályázat jelenik meg 120 milliárd forint keretre a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési forrásokból - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón
A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.
A vissza nem térítendő pályázati támogatás által lehetővé válik a magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjas és nagycsaládos magánszemélyek számára, hogy állami támogatással, csökkentett vételáron...
Hivatalosan elnézést kér II. Erzsébet királynőtől a brit miniszterelnök, aki a minap óvatlanul részleteket fecsegett ki abból a telefonbeszélgetésből, amelyet a skóciai függetlenségi népszavazás után tartott az uralkodóval.
Bár a nyugat-európai tőzsdéken enyhe optimizmusban indult a kereskedés, az amerikai tőzsdék nyitásához közeledve jelentős eladói hullám jelent meg. Itthon a hangulat romlása leginkább az OTP-t viseli...
Schmitt Pált is megválaszthatják a Nemzet Sportolójának. A kétszeres olimpiai bajnok egykori köztársasági elnök esetleges megválasztásáról az utca emberének véleményét kérdeztük.
Ismét sztrájkra készülnek a Lufthansa német légitársaság pilótái, mert újra sikertelenül zárultak a munkaadóval folytatott tárgyalások a korai nyugdíjazásról - közölte csütörtökön a pilóták érdekképviselete (VC).
A szerda esti Málaga-Barcelona mérkőzésen a hazaiak védője, Weligton "összeszorította" Lionel Messi arcát, és a Cope-nak elárulta, hogy miért tett így.
A Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását Triscsuk Krisztina. A 29 éves, több poszton bevethető válogatott játékos a szezon végéig írt alá.
Első fokon elvesztettük a pert, amit Felcsút milliárdos polgármesterének vagyonnyilatkozatáért indítottunk. Pedig Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja egy nappal az első tárgyalás előtt feladta a titkolózást.
Magyarország ― Bár már bőven kivették a részüket a Blikk Jackpot nagy bőségszarujából, tovább kaparnak az értékes nyereményekért játékunk korábbi nyertesei.
A pedofíliával vádolt volt nuncius, Józef Wesolowski vatikáni letartóztatását az olasz sajtó fordulatként értékelte az egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélésekkel szembeni fellépésben és büntetésben, mégpedig olyan fordulatként, amely Ferenc pápa személyes akaratából történt. Valójában az argentin pápa már megválasztása óta szigorítást diktál az egyházon belüli pedofília terén.
Elutasította a Szigetvár Takarékszövetkezet és az AXA Bank által a magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetet a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
Magyarország 2020 végére szeretné elérni, hogy a lakossági üveg-, műanyag-, papír- és fémhulladék legalább 50 százalékát újrahasznosítsa - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.
Több meghatározó jegybank közelgő monetáris szigorítása illetve a tovább mélyülő nyugat-orosz ellentét miatt a csütörtöki kereskedés második felében szórni kezdték a részvényeket a befektetők. Az...
Irán jóhiszeműen tárgyal nukleáris programjáról - jelentette ki csütörtökön az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán, az általános vitában Haszan Róháni iráni elnök és reményét fejezte ki, hogy a hátralévő rövid időszakban sikerül megállapodásra jutni a kérdésről.
Párizs - Édesanyja nyomdokaiba lép a North West, már most imádja a szebbnél-szebb ruhákat. Kim Kardashian (33) 15 hónapos kislánya hang nélkül, csodálkozó szemekkel ülte végig a Balenciaga bemutatóját a párizsi divathéten.