Novemberben derül ki, vádat emel-e az ügyészség abban az eljárásban, amelyben a katonai elhárítás négy volt munkatársa gyanúsított a romagyilkosságok feltárásával összefüggésben.
Határozatlan idejű sztrájkot kezdtek az Ebola-járvány közepette a legnagyobb libériai kórház nővérei és ápolói jobb fizetést és felszerelést követelve.
A világ katasztrofálisan rosszul reagált a Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járványra a Világbank elnöke szerint, és ez azt jelenti, hogy sok ember hal meg feleslegesen.
Folyamatosan közelít a skót függetlenség támogatóinak aránya az elszakadást ellenzőkéhez a legfrissebb közvélemény-kutatás kedden ismertetett adatai szerint.
Novemberben derül ki, hogy vádat emel-e az ügyészség abban az eljárásban, amelyben a katonai elhárítás négy volt munkatársa gyanúsított a romagyilkosságok feltárásával összefüggésben - írta keddi számában a Magyar Nemzet, miután a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség befejezte a nyomozást.
Kormányának gazdasági sikereit méltatta és a minimálbér megemelését sürgette a munkáltatóktól Barack Obama elnök hétfőn, az amerikai Munka napján Milwaukeeban megrendezett szakszervezeti fesztiválon.
Hatalmas közlekedési dugók voltak hétfő reggel egész Budapesten. Megkezdődött a tanítás, és folytatódtak a feszített tempójú útfelújítások is. Tarlós István azt mondta: szükség van a felújításokra és az bizony zavarokkal jár. A jobbikos Volner János szerint viszont szakmai alapokra kellene helyezni a közlekedés szervezését.
450 ezer forint kártérítést ítélt meg első fokon a Pécsi Törvényszék annak az ormánsági uzsorásnak, aki beperelte a pécsi börtönt, mert túl sokáig ült egy dohányzócellában, és nem volt leválasztva a cellától a vécé. Gyimesi Lászlót uzsorázásért 2011-ben 8 év 10 hónap börtönre ítélték.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekacsolódott hétfőn annak a hackernek a keresésébe, aki feltehetőleg az Apple internetes tároló-szolgáltatása, az iCloud feltörésével világszerte ismert női sztárok meztelen fotóit töltötte fel a világhálóra.
A Fidzsi-szigeteki hadsereg parancsnokának keddi tájékoztatása szerint az iszlamista an-Núszra Front közölte, hogy három követelése van a Golán-fennsíkon foglyul ejtett ENSZ-békefenntartók elengedéséért cserébe, köztük az, hogy a szervezetet vegyék le az ENSZ terrorista csoportokat felsoroló listájáról.
Az ukrajnai válság okozta biztonságpolitikai aggályok határozzák meg alapvetően Barack Obama amerikai elnök küszöbönálló észtországi látogatását, valamint a részvételével Walesben megtartandó NATO-csúcstalálkozót.
Pajzsmirigy-túlműködés esetén a pajzsmirigy túl sok hormont termel, és a fokozott aktivitással összefüggésben megnagyobbodik. Létezik olyan forma, ahol a mirigyben egy túlműködő göb helyezkedik el, de előfordul olyan eset is, amikor egy autoimmun folyamat eredményeként az egész pajzsmirigy fokozottan működik. Utóbbit nevezzük Basedow-kórnak.
Egy augusztus havi csapadékmennyiséggel több hullott, mint a sokévi átlag, s mindeközben az átlagosnál fél fokkal melegebb volt az idei nyár - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati szakértője az MTI érdeklődésére.
Folyamatosan közelít a skót függetlenség támogatóinak aránya az elszakadást ellenzőkéhez a legfrissebb közvélemény-kutatás kedden ismertetett adatai szerint.
Kilencven órányi közérdekű munkára ítélte a Mosonmagyaróvári Járásbíróság azt a férfit, akit a hétvégén négyszeres szabálysértésen kaptak a rendőrök - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese.
A kis- és középvállalkozói szektor (kkv) támogatását kérik az ágazat szereplői Orbán Viktortól olyan formában, hogy a miniszterelnököt egy majdani zalai kkv-fórumra invitálják - mondta el a vállalkozók és az őket képviselő szervezetek számára rendezett hétfői zalaegerszegi találkozón a szervező KKVHáz Zrt. vezérigazgatója.
Legalábbis ennyien vannak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság listáján. Bevezették a fogyasztóbarát tanúsítási rendszert, ami már túlmutat a pozitív listán, mivel nem a vállalkozások jogszabály adta kötelezettségeinek teljesítését vizsgálja, egyben hozzájárul a fogyasztói megelégedettségi indexhez.
Januárban bezárt a The Atlantic Club kaszinó, vasárnap a Showboat jutott erre a sorsra, kedden a Revel, szeptember 16-án pedig a Trump Plaza fogja lehúzni a redőnyt, ami azt jelzi, hogy leáldozóban van Atlantic City, a szerencsejáték New Jersey-i központjának csillaga - írta hétfői számába a The New York Times.
Az új pedagógus előmeneteli rendszer 2013. szeptember 1-jei bevezetése után immár harmadik alkalommal növekszik generálisan a pedagógusok bére szeptember 1-jétől. Emellett kisebb jogszabályi változások is várhatók az új tanévben, írja az edupress.
Schaffhauser Franz korábbi rektor kapott ideiglenes intézményvezetői felkérést a Pető András Főiskola vezetésére, míg a Testnevelési Egyetemen vezetésével Sterbenz Tamást bízták meg, közölte a felsőoktatásért felelős államtitkárság szeptember 1-jén.
20 év után indul újra a vájárképzés az országban. Baranyában, Nógrádban és Borsodban indul be újra a hároméves vájárképzés. Komlón tizenkét fiatal tanulja ezt a szakmát.
A Fővárosi Törvényszék tíz újabb pénzügyi intézmény - köztük négy bank, egy fióktelep és öt lízingcég, illetve pénzügyi vállalkozás - devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja ma. Az EvoBank esetében már a második tárgyalás lesz, ítélet várható.
Az FBI a képeket ellopó hacker nyomában van, az Apple pedig azt vizsgálja, valóban az Icloud szolgáltatást feltörve szerezték-e meg Jennifer Lawrence és a többiek meztelen fotóit. Mindkét szervezet azt közölte, hogy nagyon komolyan veszik az ügyet, és alapos vizsgálatot … Folytatás
Egy lengyel kiáltvány járja be Európa vezető lapjait. Európa soha többet nem lehet olyan önző, és olyan rövidlátó, mint Hitlerrel szemben volt, írják a szerzők. Pedig a helyzet szerintük most is hasonló.