Vasárnap óta minden előrejelzésben erősödtek az uniópártiak Skóciában. A csütörtöki függetlenségi népszavazás első eredményei alapján bukni látszik a független Skócia ügye. Egyelőre csak az erősen függetlenségpárti Dundee szavazott a függetlenségre, miközben az uniópártiak már meglepő győzelmeket is arattak.
Az ország történetének legnagyobb terroristaellenes razziáját tartották Ausztráliában, miután kiderült, hogy terroristák nyilvános lefejezésekre készülnek. A jelentős rendőri erőket mozgósító rajtaütésekben 15 terrorizmussal gyanúsított embert vettek őrizetbe. Tony Abbott kormányfő szerint konkrét bizonyítékaik vannak arra, hogy az Iszlám Állam egy magas rangú, ausztrál származású fegyverese…
Tizenkét napig nem fog közlekedni a Magas-Tátra egyik legismertebb lanovkája. A Kő-pataki-tó megállótól (1764 m) a Lomnici-csúcs megállójáig (2625 m) közlekedő piros kabinos lift elöregedett drótkötelét cserélik ki a következő napokban. Az üzemeltetők ígérik, hogy október 3-ra végeznek.
Péntektől forgalomkorlátozások lesznek Budapesten, a Hősök tere környékén a Nemzeti Vágta nevű rendezvény miatt - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A függetlenséget elvető tábor megnyerte a skóciai népszavazást, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert. Alex Salmond skót miniszterelnök még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt elismerte, hogy a függetlenségellenes oldal győzött a referendumon.
A jelentős feketegazdaság és a kevés vevő miatt kiszolgáltatott magyar élelmiszeripari cégeknek újabb nehézséget jelent az uniós élelmiszerekre bevezetett orosz embargó, ami miatt az építőiparhoz hasonló lánctartozások is kialakulhatnak a szektorban - figyelmeztet az Atradius Hitelbiztosító csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
2016-tól lesz dugódíj, ellenkező esetben vissza kell fizetni az Európai Uniónak a 4-es metró építéséhez kapott 180 milliárdos támogatást. Tarlós István főpolgármester a Privátbankár.hu-nak adott interjújában beszélt arról is, hogy mi lesz a 3-as metróval, a Bálnával, a Lánchíd utcával, és azt is megkérdeztük, mit nevez át legközelebb.
"Igen szoros figyelemmel követi" a brit uralkodó a skóciai népszavazás fejleményeit - közölte péntek hajnalban az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota szóvivője.
A képviselőház után csütörtökön a szenátus is jóváhagyta Washingtonban, hogy az Egyesült Államok kormánya fegyvereket szállítson és a kiképzésben segítse a szíriai fegyveres ellenzék mérsékeltebb erőit az Iszlám Állam elleni harcban.
Népszabadság úgy tudja, a 2019-es önkormányzati választásra végképp átszabják Budapest térképét. A Magyar Nemzet szerint előre egyeztetett a Társaság az Alapjogokért és az ombudsmani hivatal egy elmarasztaló jelentés nyilvánosságra hozataláról.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú, szóbeli ítélete szerint jogellenesen szüntették meg a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) korábbi gazdasági főigazgatója, Rózsás Péter András közalkalmazotti jogviszonyát - írta a Magyar Nemzet pénteken.
Ezt bizonyítja a Magyar Nemzet a birtokában került levelezés. Az ombudsman korábban a TASZ beadványa alapján indított vizsgálatot, mert a józsefvárosi önkormányzat felbontotta megállapodását a Kék Pont Alapítvánnyal.
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki egy embert megsebesített, többeket pedig megfenyegetett egy riasztópisztollyal a főváros VII. kerületében - közölte a rendőrség pénteken hajnalban honlapján.
Továbbra is működhetnének a piaci, vagyis profitorientált közműcégek is a két nonprofit rezsiszolgáltató mellett - ezt nyilatkozta Híradónknak az energiaügyért felelős államtitkár, miután Rogán Antal, a Fidesz frakcióveztője azt mondta, hogy két közösségi tulajdonban lévő nonprofit rezsiszolgáltató cég jöhet létre. Mindeközben a szocialisták ironikusan azt mondják a rezsicsökkentésre: eljöhet majd…